A cukkini remek zöldség. Egyik jó tulajdonsága, hogy olcsó. Jellegtelen íze miatt sokoldalúan felhasználható. Leggyakrabban az alábbiakban részletezendő "fasírtot" készítem, de csináltam már hamis tzatzikit, krémlevest belőle, sőt, rántva is isteni.
Hozzávalók:
3 jól megtermett cukkini
(figyeljünk rá, hogy ne testes, hanem karcsú darabokat válogassunk, aminek vélhetően kevés magja van)
1 tojás
zsemlemorzsa
só, bors, vegeta
petrezselyemzöld
A cukkinit hámozzuk meg, sajtreszelőn reszeljük finomra, sózzuk vagy vegetázzuk meg és tegyük félre, hogy levet eresszen. Amikor ezt megcselekedte, nyomjuk ki, lehetőleg minél szárazabbra. Arra számítanunk kell, hogy nagyon összeesik, ez azért nem probléma, mert mint említettem, olcsó zöldség, és ha azt nézzük, hogy húspótló étel lehet belőle, akkor igazán gazdaságos a dolog. A jól kinyomkodott cukkinihez adjuk hozzá a tojást, a fűszereket, majd annyi zsemlemorzsát, hogy gombócokat tudjunk formázni a masszából. Ha úgy döntünk, hogy elbaltázzuk az arányokat, válasszuk azt a megoldást, hogy a massza inkább kemény legyen, mint híg. Egyrészt a híg cucc szétfolyik a zsiradékban, amiben sütjük, másrészt felszívja azt, ez pedig nem kívánatos. Tenyerünk között lapítsuk el a gombócokat, hempergessük zsemlemorzsába, de lehet prézlibe is, ha más nincs otthon. Nem túl forró, nem túl sok zsiradékban - én olajban - süssük szép pirosra a kérgét úgy, hogy lehetőleg a belseje is átsüljön. Óvakodjunk a sötétre süléstől, mert keserű lehet nemcsak a szánk íze, de a fasírt is. Mondjuk hogy ezt miért írtam, amikor még soha az életben nem lett keserű a fasírtom, fogalmam sincs:) Amikor főzés közben éppen nem egészen mással vagyok elfoglalva, eszembe szokott jutni az a megoldás is, hogy egy nyers krumplit is reszeljek a masszába, ez semmiképp sem rontja el az ételt, inkább a tócsnihoz teszi kissé hasonlatossá, azt pedig szeretjük:) Fényképet alkalom adtán készítek.

szívesen:) remélem, a blogom címét nem értette félre a rendszergazdád, és azért tiltotta le:D
háát, bizonyos szavak le vannak tiltva :o)
En rantott cukkinit szoktam kesziteni ,nagyon finom .
Szegho M.M.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
nagyon köszi, sajna az irodai gépen valamiért nem jön be az oldalad, de most itt ülök egy tanfolyamon, és gyorsan belestem hozzád! azt hiszem el kell beszélgetnem a rendszergazdámmal :o)