Mozarellás tészta citrommal és fokhagymával

 

A recept Stahl Judittól való, mi nagyon szeretjük, pillanatok alatt kész van, bár az tagadhatatlan, hogy a hozzávalók ritkán találhatók meg a hűtőben egyszerre, magyarul be kell hozzá vásárolni külön. Ime:

Hozzávalók:

30-35 dkg olasz tészta

(én favorizálom a farfallét, ma ráadásul kaptam mini változatot is, remek volt, de jó hozzá a fussili is)

5-6 dkg pármai sonka 

2 nagy fokhagymagerezd

1 nagy csokor petrezselyem

1/2 citrom

egy csomag mini mozarella

1/2 dl olívaolaj

só és bors, lehetőleg frissen őrölve

Elkészítés:

A tésztát a szokásos módon megfőzzük, lecsepegtetjük és félretesszük. A főzővízből is tartalékolunk kb.  1 decit. Közben olívaolajat öntök egy serpenyőbe,  hozzáaprítom a  fokhagymát,  néhány  másodpercig sütöm,  majd az apróra vágott sonkát és  a citromlevet is hozzáadom. Néhány kavarás után beleöntöm a kifőtt tésztát, megszórom a petrezselyem felével, óvatosan - hogy nehogy szuttyos legyen - hozzá-hozzáadok a főzővízből is, amíg  jó állaga nem lesz a matériának, derekasan összeforgatom őket. Az utolsó percben dobálom a serpenyőbe a félbe vágott mozarella golyókat, ekkor kap sót, frissen tekert borsot az étel, és már mehet is a tányérba. Ma olyan kedvem volt, hogy koktélparadicsomot is küldtem a cucchoz, félbevágva. Nem rontotta el az összhatást, bátran állíthatom!

 

Kategóriák

tészta

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006