Túrótorta

Hozzávalók:                                                        

1/2 kg túró

2 dl tej

5 evőkanál cukor

2,5 dkg zselatin

3-4 dl tejszín

citromhéj

gyümölcsök apróra darabolva

Elkészítés:

A túrót a tejjel, a cukorral és a zselatinnal és a (sok) citromhéjjal összekeverjük, sőt mi több, ha van (k)gépünk hozzá, turmixoljuk, hogy minél egyneműbb masszát kapjunk. Ennek utána szelíd tűzön felfőzzük, de nem forraljuk, csak épp első rottyanásig visszük el a folyamatot. Hozzákeverjük a tejszínt, és a meglehetősen lötyögős masszát formába töltjük. Aggodalmunkat, miszerint ebből az életben nem lesz torta, sikeresen elnyomjuk, ezenközben kedvenc gyümölcsünket aprózzuk a torta tetejére. (Ha van kedvünk, önthetünk rá tortazselét, szebb lesz a látvány, bár sokáig nem lesz alkalma a tortának tetszelegni az asztalon...) Végül pedig jó néhány órára beküldjük a cuccot a hűtőbe, ellenállunk a kényszernek, hogy percenként meglötyögtessük, meggyőződvén arról, hogy megszilárdult-e már (igen, megszilárdult, ezért ne nyitogassuk a fridzsidert), majd alkalom adtán felszeleteljük, tányérra tesszük, meg se halljuk a sürgetést (jaj, anya, nem kell tányér, jó lesz a formából is!), és elégedetten hátradőlünk.

Kategóriák

sütemény

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006