Sztrapacska

Úgy látszik, képtelen vagyok elszakadni a galuskaféléktől. Tegnap jártamban-keltemben hazajött velem 20 deka jóféle juhtúró, és bár több ötletem is  támadt, milyen étel oltárán áldozzam fel, a választás a sztrapacskára esett. Talán azért, mert könnyű, nem hízlaló étel:)) Ha valakinek arról van tudomása, hogy ez utóbbi mondat nem igaz, most szóljon, vagy hallgasson örökre...

Hozzávalók:

1 kg burgonya

1 tojás

3 evőkanál olaj vagy 5 dkg zsír

40-50 dkg liszt

15-20 dkg juhtúró

10 dkg füstölt szalonna

Elkészítés:

A burgonyát nyersen finomra reszeljük. Ez a legmacerásabb része a történetnek, ha ezt sikerrel abszolváltuk, akár teljesítettnek is tekinthetjük a feladatot. A reszelékhez hozzáadjuk a zsiradékot - én a kiolvasztott szalonnáéból szoktam elvenni -, a tojást, és annyi lisztet, amennyit felvesz. Nos, ez utóbbi kitétel találgatásra adhat okot, mert mennyi is az a liszt, amennyit ez a derék massza felvesz? Hát tud az rengeteg is lenni, de akkor vesztett ügyünk van, ugyanis az elkészült sztrapacskával jobban tesszük, ha valami életellenes játékot játszunk (nagy sikerrel), semmint hogy megegyük. Ha mégis megcselekedjük ezt, számíthatunk rá, hogy vagy két napig fetrengünk és az epénket fogjuk, vagy számossok pohár unikumot leszünk kénytelenek elfogyasztani, természetesen szigorúan csak emésztésünk helyreállítása érdekében. Mert ugye a liszt mennyisége súlyosan függ a krumpli fajtájától, azaz hogy mennyire szappanos, ebben az esetben ugyanis gyakorlatilag szívja fel a lisztet, mint valami spongya. Érdemes tehát valami lisztesebb fajtát keríteni hozzá - ha valakinek ez segítség, a Bosnyák téri piac fedett részén, a tojásosokkal átellenben, a sarkon árul egy asszony, annak olyan krumplija van, de olyan....! -, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ehető sztrapacskát sikerítünk. Na de hol is tartottam? Hozzáadtuk a reszelt krumplihoz, tojáshoz a lisztet, rendelkezésünkre áll tehát egy galuska tésztához hasonlatos massza, én azt mondom, legyen annál némiképpen sűrűbb, ezzel sok későbbi káromkodástól óvjuk meg magunkat. A sztrapacskát ugyanis jobb helyeken vágódeszkáról késsel szaggatják a forró vízbe, és ha a massza túl híg, akkor folyik, szétfő a vízben, úgyhogy. Bevallom, az én konyhám a fenti logikát követve nem számít a jobb helyek közé, ugyanis mióta megvettem a Fackelman nokedliszaggatóját, se isten, se ember rá nem vehet arra, hogy más módon szaggassam a galuskát, mint azzal. Tehát a bő, sós, forrásban lévő vízbe beleszaggatjuk a galuskákat, úgy 6-8 percig főzzük őket, ekkor leszűrjük, meleg vízzel leöblítjük, és a maradék forró zsírba csúsztatjuk. Ezen a ponton lefolytatunk egy vitát életünk párjával, egyrészt a tekintetben, hogy mitől szürkés kissé a nokedli, mikor pedig annak - szerinte - hófehérnek illene lennie, másrészt azt a vonulatot követve, hogy miért nem kolozsvári szalonnát használok, miért mezítlábas füstöltet. (Van még egy harmadik vonulat, amin 25 éve vitatkozunk, ez a "kell-e-krumpli-a-zöldbab-főzelékbe" nevet viseli, de ez most nem játszik. Egyébként természetesen nem kell, de ez most tényleg mellékszál.) Amikorra - sokadszorra, viszonylag türelmesen - elmagyarázom, hogy a krumplis galuska a keményítő miatt nem hófehér, és hogy a füstölt szalonna egyrészt gazdaságosabb, másrészt én jobban szeretem, ami fontos szempont -, rá is morzsolhatjuk a jóféle juhtúrót a sztrapacskára, ezt követően betoljuk néhány percre a forró sütőbe a cuccot, hogy kicsit a túró megroggyanjon, megmelegedjen. Végső gesztusként meghintjük a kész ételt a szalonnapörccel és tálalunk. Tejfölt ízlés szerint rakhatunk rá a tányérunkon. Nem vagyok sommelier, fogalmam sincs, milyen bor "jár" a sztrapacshoz, gyanítom, talán inkább sör, de mindegy is: akár ebből, akár abból, de ne tagadjunk meg magunktól egy pohárral a sztrapacska után.