Már régen szerettem volna kipróbálni a cobblert, egyrészt mert csábítóan hangzott a neve, másrészt az almát szeretem, harmadrészt meg miért is ne? Nos, nem bántam meg, mindenki rajong érte a családból, pillanatok alatt elkészül - hála hűséges Moulinex-mnek.
Hozzávalók:
1 kg savanykás alma hámozva, magozva, szeletelve
barna cukor a szóráshoz, nagyjából két evőkanál (nekem most csak pórias kristálycukrom volt itthon, s mint látható, túléltem a skandallumot, hogy nem barna cukrot használtam)
1 evőkanál étkezési keményítő
A tésztához 1 bögrényi liszt
fél bögrényi kristálycukor
10 dkg vaj
ízlés szerint fahéj
Elkészítés:
A robotgépbe beletettem a kés betétet, beleszórtam a lisztet, cukrot, fahéjat, vajat, néhány perc alatt készen volt a morzsás tészta úgy, hogy még kezet se kellett mosnom utána. Mondtam már, hogy imádom a gépemet? A tortaformát - jénait, kis tepsit, ami kéznél van - kissé kivajaztam, belerakosgattam az almaszeleteket - nincs jelentősége a külcsínnek, tálaláskor ebből pont semmi nem látszik -, megszórtam cukorral, majd rászitáltam a keményítőt. Ezután szépen, egyenletesen elterítettem rajta a tésztamorzsát, 180 fokos sütőbe tettem úgy 40 percre. Munka vele mindösszesen max. 10 perc, bőven megéri az élvezetet!

örülök!:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Megcsináltam hétvégén, köszi, annyira jó lett!!