Káposztás tészta

 

Ez is nagy kedvenc mifelénk. Úgy értem, az uram és énfelém, mert a gyerekek nem eszik, de a káposztás tészta esetében ritkán vagyok tekintettel erre a mániájukra, inkább Nagyanyám mondását alkalmazom: olyan, mintha hozzátennél!

Hozzávalók:

1 kg fehérkáposzta reszelve

1/2 kg kockatészta

egy evőkanál kristálycukor 

só, bors, olaj

 

Elkészítés:

Megvesszük a káposztát a piacon, kizárólag reszelve. Itthon megállapítjuk, hogy a fenébe, már megint nem elég apró ez a káposzta, ezért betesszük imádott Moulinex-nkbe, a késes betét használatával még jobban összekaszaboljuk a cuccot. Bőven mért olajon egy evőkanál kristálycukrot karamellizálunk, majd rádobjuk a káposztát. Én nem szoktam előre besózni, nem tudnám okát adni azonkívül, hogy utálom a léből kicsavarni a káposztát. A lábasban sózok, kavarok, morgok, hogy már megint az egész lakás büdös, megint kavarok, borsozok, kavarok, kavarok, kavarok. Amikor a káposzta már puha és itt-ott barnás színt ölt, félreteszem. Kifőzöm a kockatésztát - nagyon megnézem, milyet veszek, mert a rossz minőségű tésztával frankón el lehet rontani az ételt -, ha megpuhult, leszűröm, alaposan lecsöpögtetem és ráöntöm a káposztára. A változatosság kedvéért megint kavarok, újra kavarok, egész addig, amíg a pirított káposzta be nem vonja mindenhol a tésztát. A tányéron még szokott kapni egy-két csavarintásnyi borsot, aztán hajrá, rohamra fel!

 

Kategóriák

tészta

Komment

Eddig 3 komment érkezett

  1. Trantor:
    2007. 08. 18. 13:12

    Herrlich, wie Du das beschreibst, hab Tränen gelacht.

    Schmeckt köstlich, danke.

  2. Andi:
    2008. 09. 19. 19:21

    :) Aranyos a recept! :)

  3. Éva:
    2008. 09. 19. 20:33

    köszi, Andi:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006