Az úgy volt, hogy tegnap megkívántam a falafelt. Jártamban-keltemben betértem egy török étterembe, és ettem egy meglehetősen felejthetőt. Az egyetlen pozitívuma az volt, hogy november közepén 18 fokban, egy teraszon ülve ehettem meg. Az étterem mellett találtam egy remek keleti fűszerboltot, ott bevásároltam különböző fűszereket és vettem egy tucat pitát. Ma szavazásra bocsátottam a kérdést itthon, a fiúk azt mondták, inkább gyrost csináljak, ne falafelt, úgyhogy...
Hozzávalók:
fejenként x pita, ahol az x tetszőlegesen változtatható
salátakeverék
csirkemell csíkok
chili szósz
fokhagymás joghurt
Elkészítés:
A csirkemellet nagyon keskeny csíkokra vágom, meglocsolom olajjal, megszórom olyan fűszerekkel, amiket a család szeret. Én most garam masalával, plusz egy ún. indiai fűszerkeverékkel (az Ázsia boltból) és sóval küldtem meg a húst. Állt egy órácskát. Felforrósított serpenyőben mindössze annyi ideig sütöm a húst, amíg fehér színét elveszti, folyamatosan kevergetem, hogy mindenhol érje a hő. Tényleg elég neki másfél-két perc (lásd még kínai konyha), ha tovább sütjük, megkeményedik, és akkor sok idő, amíg olyan állagot érünk el, amit szeretnénk. Amikor elkészült, összeállítjuk a pitákat. Mehet bele a fokhagymás joghurt, a hús, a zöldség, paradicsom szeletek, és ki mit szeret még: majonéz (sic!), chili szósz, bármi más.

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006