"Felejthetetlen" penne

Amikor az ember lánya nehezített pályával találkozik főzés közben... nos, ezt a helyzetet bosszúságként is meg lehet élni, de minek? Fogjuk fel inkább úgy, hogy a váratlan akadályok kreativitásunkat hozzák felszínre, s cselekedjünk ennek megfelelően. (Gondolhatjuk azt is, hogy teher alatt nő a pálma, de én ezt életem egy bizonyos szakaszában annyiszor hallottam, hogy simán ütni tudnék érte.) Mert ugye kipattan az agyból az ötlet: csináljuk meg nemisbéka sült farfalléjét, nem is macerás, minden van otthon hozzá, mi kell még? Aztán hazaérünk, és konstatáljuk, hogy a farfalle elfogyott, de semmi gond, mert penne rigate ellenben van. Ó, hogy nincs a kamrában darabolt paradicsomkonzerv? Sebaj, van házi készítésű sugo, annál jobb úgyse kell. No de amikor azt látjuk, hogy mozarella golyó is csak egy van a kettő helyett, annak már fele se répa tréfa. Ilyenkor életünk szolgálatkész párjára hárul a feladat, hogy szerezzen. Nos, a megszerzéssel nem is volt probléma, de a sajt a boltból valahogy mégse ért haza. Hogy a pénztárnál cövekelt-e le, vagy már a kosárba se került bele - örök titok marad. Igy aztán a vacsora ez lett:

Hozzávalók:

50 dkg penne rigate (vagy bármi más tészta, amit találunk otthon, bár a kockatészta nem egészen ideális, példának okáért)

kb. 0,7 liter saját készítésű paradicsomszósz (vöröshagymával, fűszerekkel, paradicsomból főzve a nyár derekán)

egy gombóc mozarella

némi sonka, apróra vagdalva

1 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

A tésztát al dente főzzük, leszűrés után nagy tálba csúsztatjuk, összekeverjük a szósszal, az apróra darabolt fokhagymával, sonkával, elszórjuk benne a sajtdarabkákat, kicsit utánasózzuk, majd jénai tálban 200 fokon sütögetjük kicsinyég. Amikor elolvadt benne a sajt, de még nem száradt ki a tészta (résen kell lenni, az bizonyos), kikapjuk a sütőből, parmezánt reszelünk a tetejére, fiú gyermekünket meggyőzzük róla, hogy a penne pont ugyanabból az anyagból készül, mint a spagetti, úgyhogy micsoda beszéd az, hogy ő a pennét nem szereti, férjünket megpróbáljuk rávenni, hogy ne három felnőtt ember adagját gyűrje magába, és kis sóhajjal nyugtázzuk: ez a nap sem telt el hiába!