Bajor fasírt

 

A receptet egy kedves internetes ismerőstől kaptam, szakmájára nézve cukrász az istenadta. A recept remek, könnyen elkészíthető, ajánlom szeretettel.

 

Hozzávalók:

30 dkg darált hús (bármilyen jó hozzá, beleértve a pulykát is, ami manapság elég népszerű lett, ahogy olvasgatok és nézelődöm a piacon. nálunk sertésből készül)

1 fej vöröshagyma apróra vágva

2 dl tejföl vagy tejszín

1 evőkanál liszt

1 tojás 

fűszerek: só, pirospaprika, majoranna

 

Elkészítés:

A húst a tojással, sóval, pirospaprikával, majorannával a szokásos módon összegyúrom, apró gombócok formázódnak belőle. Közben az olajon hagymával, némi pirospaprikával szintén a szokásos módon pörkölt alapot készítek, amikor a hagyma megfonnyadt, kb. 2 dl vízzel felengedem, ebbe csobbannak bele a gombóckák.  (Ekkor még a lébe is tehetünk majorannát, és akik nálam jobban szeretik ezt a fűszert, bizonyára tesznek is.) Megsózom, és puhára főzöm benne a húst. Amikor olyan 15 perc elteltével úgy ítélem meg, hogy készen vannak, a lisztből a tejföllel/tejszínnel habarást készítek, behabarom az ételt, forralok rajta egy érintőlegeset, majd boldogan konstatálom, hogy ez a vacsora se tartott tovább 30 percnél. Tarhonyával, nokedlivel, rizzsel, de akár valamilyen tésztával is köríthetem.

 

 

Kategóriák

húsétel

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006