Az adu ász: brassói aprópecsenye

 

 

fotó: Kandikó Judit

Amikor végképp semmi ötletem, hogy mit főzzek, amikor bombabiztos vendégváró étel kell, a család egy emberként harsogja: brassói! Ma szimplán csak örömet akartam nekik szerezni, ezért került étlapra, nem volt semmi különös apropó.

 

Hozzávalók:

1 kg sertéscomb (legjobb a diója)

zsiradék

15-20 dkg zöldborsó

só, sok bors, 2-3 gerezd fokhagyma, petrezselyem

a család kapacitása szerinti mennyiségű burgonya

 

Elkészítés:

A húst megmossuk, megtörölgetjük, vékony hasábokra vágjuk. A felforrósított zsiradékon megkapatjuk és zsírjára sütjük. Sózzuk, borsozzuk, ez utóbbit gazdagon. Ezután öntünk alá egy kevés vizet, pároljuk a húst, majd ismét zsírjára sütjük, és ezt a folyamatot ismételgetjük, amíg a hús puha nem lesz. Ha sok vízzel öntjük fel, amiben gyakorlatilag megfőzzük a húst, az is egyfajta étel, csak nem brassói aprópecsenye. Mielőtt a hús teljesen puha lenne, beledobjuk a (mirelit) zöldborsót, aminek nemigen kell főni, csak átforrósodni. Az utolsó percekben rádobjuk a húsra az összezúzott fokhagymát, meghintjük petrezselyemmel, és késznek nyilvánítjuk művünket. Szokás a köretként tálalt krumplit együtt készíteni a hússal, őszintén szólva ebben a vegyes párosban én még sose nyertem: vagy a hús maradt kemény, vagy a krumpli, úgyhogy én fittyet hányva a hagyományoknak, külön főzöm meg a kockára vágott krumplit sós vízben, de csak úgy 80 %-osra. A maradék 20 %-ot a forró olajban kapja meg, amikor pirosra sütöm.

 

Kategóriák

húsétel

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. Romeo:
    2010. 08. 10. 11:28

    Ezt hogy merészelik brassói aprópecsenyének nevezni? miez a borsóóóóóóóóóóóóóó? hol kéne bele borsó? Hajdu-Biharban vannak ilyen elcseszett brassóik

  2. AquilaNegra:
    2010. 08. 10. 19:35

    "A család egy emberként harsogja": a brassóit zöldborsóval szereti :P
    az "elcseszett" kifejezést pedig visszautasítom :))

  3. Viol:
    2010. 11. 27. 13:11

    Vicces... nem csak Hajdú-Biharban van ez az "elcseszett" fajtája, somogyiként gyerekkorom óta ezt ismerem és imádom. Nem mellesleg, a borsótól nem lesz olyan száraz, mint a brassóiként ismert vagy éttermekben tálalt rokona. A hagyományos nekem nem ízlik, az olyan... snassz. Nagyon feldobja a borsó. Köszi a receptet. :)

  4. AkElA:
    2011. 12. 24. 10:03

    Nyugodtan oda utána lehet járni, az eredeti magyar brassói a közétkeztetés megújátására rendezett versenyen borsóval és törtkrumplival szerezte meg az első helyezést :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006