Első olvasatra, mikor végigfutottam nemisbéka felkérését, levert a víz: de hát nekem nem is rémlik semmi különös dolog, ami az ízek terén a gyerekkoromat idézné, hogy fogok én erről posztolni? Kerestem a mentségeket:a rossz memóriámat, a koromat, a meglehetős szegénységet, amiben éltünk, amikor nem futotta nyalánkságokra. Aztán ma, amikor a troli araszolt a dugóban, én meg ültem rajta, bevillant egy kép. A rumos pralinéé. Óvodába jártam - Andrássy út eleje -, néha apám jött értem, olyankor bűnöztünk: ő megivott egy nagyfröccsöt a borozóban, én kaptam a Bajcsy-Andrássy sarki édességboltból pralinét. Mindkettő tiltott dolog volt, anyám egyikünk alkoholizálását se vette jó néven. Ha jól emlékszem, még a zsarolásig is képes voltam elmenni, ha esetleg apám el akarta spórolni a pralinémat. Könyékig jártam a gúgliban, de még csak hasonlóra sem akadtam. Nem volt flancos, mint a mostaniak, nem belga csokoládé volt a külseje, nem volt látványos, csak egy szerény kis félgömb, benne a világ legfinomabb rumja. Azóta se ettem ilyet...
A következő nagy kedvenc a mazsolás krémtúró. Olyan fotót, amin az a régi látható, nem találtam, az új csicsásat meg nem teszem ide. Szintén nagy kincs volt, legtöbbször abban az időben jutottam hozzá, amikor a lányom csecsemő volt - úgy... sok éve -, izgatottan vártam, megeszi-e vajon mind uzsonnára - legtöbbször képes volt rá a galád:) -, ha maradt, boldogan kanalaztam be. Volt némi nyers liszt íze, de hát nem lehet minden tökéletes...
Újabb illusztrálhatatlan kedvenc a Frutti. Most is a számban érzem az ízét, a narancsosat úgy emlékszem, jobban szerettem, mint a citromosat. Meleg kézben, zsebben a papír amúgy atomosan beleragadt a cukorba, volt rá példa, hogy csak a nagyja papírt lehetett foggal-körömmel lehámozni róla, de bizony bele kellett törődni, hogy néha csomagolópapírostól küldtük le a tápcsatornába a matériát. Szerintem a meglévő egészségi problémáim közül egyet se ez okozott:)
Aztán jönnek sorba az emlékek, a következő a Dunakavics.
Mindig nagyon szerettem, de volt bennem valami elemi félelem attól, hogy a kemény cukormázon és a mogyorón kitörik a fogam. A mai napig óvatosan eszem, ha nagy ritkán a kolléganőm vesz magának és megkínál.
A Zizit azóta utálom, mióta két lábon járok. Az a különleges eset áll elő, hogy ha csak Zizi van, akkor én inkább nem eszem édességet... nagy dolog! Persze ismerem az ízét, megvan a feeling, ahogy az izzadt gyerektenyérben olvadozik ez az izé, ételfestékkel fogva be a bőrt, de azért mélyen a szemébe tudnék nézni annak, aki kitalálta.
Újabb utált édesség: a krumplicukor. Nagy ritkán fanyalodtam rá, ez is felébresztette a kitörik-a-fogam fóbiát, nem érdemel több szót.
És akkor jöjjön megint egy finomság: a tejkaramella. Szigorúan a lengyel, szigorúan a KGST-piacról, vagy hogy hívták azt a lelőhelyet, ahol a szüleim beszerezték a kurrens dolgokat. Nagy kincs volt egy időben, anyám mindig pontosan, számszerűen elosztotta, mennyi jár a hugomnak, mennyi nekem. Aztán hosszú-hosszú évekre eltűnt - gondolom, a lengyeleknek más dolguk támadt, mint vajkaramellát gyártani -, az utóbbi időben látom néha jobb édességboltokban.
És akkor most továbbgurítom a labdát moesnek, kockásnak és rollllernek:)

Megmozgatod rollllert, de jó :).
A fruttiról el is felejtkeztem, hahahaha :)))
roll, azt a fotót én is megtaláltam, de nem volt szivem elcsúfítani vele a blogot:)
volt olyan szerencsém, hogy a Szerencsi Csokigyár szomszédságában, csokoládéillatban nőttem fel. Ha rumpralinét keresel, most megint gyártják Szerencsen, beindult egy kis (ma már nem is annyira kicsi) manufaktúra, ahol egy halom régi csokit gyártanak. és újra csokiillatú a város:)
Nyuszicoma, nagyon-nagyon köszönöm, hogy vetted a fáradságot, és beírtad ezt a nekem fontos információt!
Nyuszicoma:
Örömmel olvasom, hogy újra csoki illatú szeretett városom! Anno én is a Szerencsi Csokigyár ovijába jártam:) Pár éve jártunk Szerencsen, és megcsodálhattuk a hatalmas sárga Neslé nyulat a gyár oldalán :(
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
egy igazi retro gyurott fruttipapir fotot innen szerezhetsz:) retrostation.freeblog.hu/Files/pic/tuttifrutti.jpg