Foszlós kalács, ahogy Nagyanyám sütötte

Komolyan leizzadtam, olyan sokára találtam meg a receptet az amúgy nem túl nagy receptes dobozomban. De meglett, hála istennek! Előljáróban: sokkal tutibb a végkifejlet, ha a liszt szobahőmérsékletű, és nem hideg. A technika fejlődésével magam a kilós csomag lisztet bevágom a mikróba néhány másodpercre, ezzel levan minden gond, kezdődhet a derekas munka. Mert az lesz, bizony mondom néktek! 

Hozzávalók:

1 kg liszt

8 dkg cukor

10 dkg vaj vagy 8 dkg zsír

9 dl tej

3 dkg élesztő

só

Elkészítés:

Az élesztőből, fél deci langyos tejből és másfél kanál lisztből kovászt készítünk. A cukrot és a sót feloldjuk a maradék meglangyosított tejben. Pihentetés után a kovászt összedolgozzuk a liszttel és a tejjel, 20-30 percig dagasztjuk. Nos, ez a 20-30 perc nem tréfa, tényleg ennyi idő kell ahhoz, hogy a tészta szép hólyagos legyen és elváljon a kezünktől. Ha úgy érzed, hogy ezt az energiát nem tudod/akarod belefeccölni a dologba, egyrészt ne is olvasd tovább a receptet, másrészt tegyél le - erről - a kalács projektről. Na de ha bevállalod a dagasztást, akkor hajrá, hajrá! Amikor már úgy tűnik, hogy jó lesz a tészta, végső lendülettel dolgozd bele az olvasztott, kihült vajat is. Ezen a ponton fogod megtudni, hol lakik a jóisten, ugyanis az ekkorra már kifejezetten tészta formájú és állagú cuccból kis időre megint kezelhetetlen massza lesz. De ne add fel, Gesztivel szólva: lesz még rosszabb:) Nem, nem lesz rosszabb, csak vicceltem. Szóval a megdagasztott tésztát meleg helyen konyharuha alatt, belisztezett tetővel hagyd duplájára kelni. Közben keress egy alkalmas edényt, amiben sütni fogod a kalácsot: lehet ez magasabb oldalú tepsi is akár, Nagyanyám mindig lábasban sütötte, így nekünk kerek kalácsunk volt. Melegítsd elő a sütőt, a konyhában megemelkedő hőmérséklet jót fog tenni a kelési folyamatnak is. És a gázszámládnak is, de ez most részletkérdés. Amikor a tészta megkelt, lisztezett deszkán gyúrd át (ezen mindig röhögök: azt a levegőt, amit verejtékes munkával beledolgoztunk a cuccba, most két mozdulattal eltávolítjuk belőle... ezt sose értettem, de hát nem kell nekem mindent érteni). Oszd három részre, sodorj belőlük vékony kígyót. Ezután kezdődhet a fonási művelet. Persze ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, mert Nagyanyám úgy csinálta, hogy miközben az ismert hármas fonást alkalmazta, a rudakat még egyenként is megtekergette, biztosítva ezzel a mozdulattal a kalács későbbi foszlósságát. Tehát van egyfelől egy lendületes, nagy karmozgás, amivel fonsz, és egy kisebb, precízebb csuklómozgás, amivel tekersz. Mondanám, hogy szólj, ha nem érted, de fölösleges, ennél jobban úgysem tudom elmagyarázni, legfeljebb megmutatni. Amikor készen van a fonás, belehelyezzük a matériát a sütőedénybe. Ha lábast választottunk, akkor a lábas közepéről indulva, csigavonalban helyezzük el a tésztát, majd hagyjuk ismét kelni, úgy 15 percig. Ekkorra az addig esetleg folytonossági hiányokat mutató cucc kitölti a lábast. Kend le szépen tojással, majd tedd a meleg sütőbe. Ne legyen forró, mert a nagy hő hirtelen felrántja a tésztát, és az állítólag nem jó. Egyenletes meleg legyen odabent. A művelet viszonylag sokáig tart, mert a tésztánk se kevés ugyebár. Az első fél órában ne nyitogassuk a sütőt, ez kelttésztánál bézik. Ha netán túl gyorsan barnulna a kalács külseje, fehér papírral takarjuk le. A tűpróba itt sem árt, későbbi kellemetlen meglepetéseket elkerülendő. A tésztát lehet dúsítani mazsolával, természetesen mehet bele kakaó is, ki hogy szereti.

Az első húsvéton, amikor friss férjes asszonyként úgy döntöttem, ideje megpróbálkoznom a kalácssütéssel, megkértem Mamit, írja le a receptet. Pánikba esett szegény - mondjuk ma már megértem, hiszen kalácsot sütni annak, aki még egy paprikás krumplit se tud megfőzni, merész vállalkozás -, szinte könyörgött, hogy vigyem oda a hozzávalókat, majd ő megsüti a kalácsot. Én meg persze ellenkeztem, hogy ha ő süti meg, akkor én hogyan fogom megtanulni a dolgot? Neki is ugrottam a feladatnak, ha jól emlékszem, elég jó eredménnyel abszolváltam. De az ma is előttem van, ahogy konyharuhába takarva viszem neki életem első kalácsának egy szeletét kóstolóba. A torkomban dobogott a szívem, amíg ette. Azt mondta: nahát, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz... Remélem, meg van velem elégedve az én drágám, ha lenéz arról a komfortos kis felhőről, amin a lábát lógatja.