Fokhagyma leves

A testvérem kommentelte be, én meg ki fogom próbálni...

 

Hozzávalók 4-5 személyre:

5-8 dkg margarin

10 gerezd fokhagyma

3-4 fakanál liszt

1 liter tej

fél-háromnegyed liter víz

2 dl tejszín

2 erőleveskocka

csipetnyi őrölt szerecsendió

2 korty konyak vagy pálinka

pici fehérbors és majoranna

3-4 ujjnyi elmorzsolt kéksajt /rokfort vagy hasonló/ - ez kb. 10 dkg

 

Elkészítés:

Fazékban felolvasztom a margarint, beleteszem a lisztet, kevergetem

gyönge tűzön, nem piritom, belekerül a szétnyomott fokhagyma,

tovább kevergetem, és szépen felöntöm a tejjel, a vízzel meg a tejszinnel.

Vigyázok, ne legyen csomós. Minden más hozzávalót beleteszek,

fűszereket, konyakot, leveskockát, sajtot és forrás után még 15 percig

hagyom csöndesen főni. pirított barnakenyér-darabkákkal

vagy reszelt sajtba nyomott pirított kiflikarikákkal tálalom.

Forrás:

Schaffer Erzsébet, aki az egyik szívemnek legkedvesebb kiállításomat

megnyitotta

Szakácskönyv férfiaknak

 

1. Elõször is, moss kezet!

2. Igenis, moss kezet. Ez elengedhetetlen!

3. Ebben hajthatatlan vagyok: moss kezet!

4. Rendben van. Most menj a hûtõhöz, és vegyél ki 5 tojást.

5. Azt a 4 tojást, amit sikeresen kivettél a hûtõbõl, törd fel egy tálkába.

6. Emeld fel a tálkát a padlóról, és töröld fel a kiömlött tojást.

7. A jövõben ügyelj arra, hogy semmit se verj le a másik kezeddel.

8. Vegyél ki a hûtõbõl újabb 5 tojást, és azt a négyet, ami megmaradt belõlük, törd fel egy tálkába.

9. Vegyél ki a konyhaszekrénybõl egy pohár lisztet és egy fél pohár cukrot.

10. Csukd be a tisztítószerek szekrényét, és nyisd ki a konyhaszekrényt.

11. Ez só. Tedd vissza a szekrénybe, és vedd ki a cukrot.

12. Próbáld a cukrot a pohárba önteni. Söpörd össze a cukrot, ami kiömlött.

13. Vedd elõ a mixert, és keverd benne a tésztát, amíg sûrû lesz.

14. Tisztítsd meg a falakat, a plafont és a padlót a tésztától, amit kevertél.

15. Nem, ez nem elég. A kutya nyalogatja a falat. Vegyél egy kendõt, és tisztíts meg mindent.

16. Legközelebb próbáld meg óvatosabban indítani a mixert. Ez nem egy légpuska. Így szokták a fedelét rátenni, felülrõl.

17. A töltelékhez végy 10 almát, hámozd meg és vágd fel õket.

18. Tegyél ragtapaszt a sebekre az ujjadon. Jegyezd meg: felvágják az almákat, nem meggyilkolják.

19. Göngyöld be az almákat a tésztába, és tedd be õket a sütõbe egy fél órára.

20. Ha egy fél óra múlva a tészta még nem sült meg, ez azért van, mert elfelejtetted begyújtani a sütõt. Gyújtsd be, és várj újabb fél órát.

21. Letelt a fél óra, hagyd abba a tévézést, és vedd ki a tepsit a sütõbõl.

22. De most már komolyan! Hagyd abba a tévézést, és vedd ki a tepsit a sütõbõl!!

23. Vedd ki a tepsit, most rögtön!!

24. Gyönyörû, nagyokos! Ez már elégett. Most menj a legközelebbi cukrászdába, és vegyél almáspitét.

25. Menj haza, és fogyaszd el a vásárolt almás süteményt.

26. Elõbb vedd le a nylon csomagolást róla, tökfej!!!!

 

Mokkamisu

 

 

Hozzávalók:

1,5 dl presszókávé

3 evőkanál kristálycukor

2 evőkanál porcukor

2 tojás sárgája

2 dl tejszín

8 gramm zselatin

1 evőkanál kakaópor

15 dkg mascarpone

 néhány marék puffasztott rizs, szerintem elhagyható

Elkészítés:

A feketekávét felmelegítem, hozzáadom a kakaóport és egy-másfél evőkanál kristálycukrot. A zselatint néhány kanál vízben feloldom, és azt is a meleg kávéhoz adom, hogy feloldódjon benne. Félreteszem, és néhány perc hülés után azt kell tapasztalnom, hogy zselésedik a kávé. Közben A tejszínt felverem 2 evőkanál porcukorral, a tojássárgákat kikeverem a maradék kristálycukorral. Összevegyítem a kétféle masszát, majd közékeverem a mascarponét. Könnyű krémet kapok. Ekkor következik a rétegezés: minden edény aljára szórok a puffasztott rizsből, erre kávékrémet kanalazok, majd a fehér krémből egy sort. Újra puffasztott rizs következik, újra kávékrém, újra fehér krém. Legközelebb kihagyom a rizst, mert vagy nem jót vettem, vagy nem jól emlékeztem az állagára. Nekem az volt az elképzelésem, hogy a puffasztott rizs ropogós cucc, ehhez képest a zacskóban szivacsos izé volt. El nem rontotta a desszertet, de azért morcos voltam egy kicsit...

 

Úgy tűnt,

 

megvan a kiválasztott mű, amivel a játékon indulok. Aztán ma elkészítettem, hát nem finom. Tipródhatok tovább...

 

Amikor utálom a főzést

 

Az akkor van, amikor későn érek haza, ideám nincs, hogy mit főzzek, viszont Mr. Fakanál olyasmit szeretne enni, amit egyáltalán nincs kedvem elkészíteni. Ma azzal jöttem haza, hogy úgy ennék egy jó fokhagyma krémlevest. Emlékeztem is, hogy nem oly rég olvastam egy blogban jól hangzó receptet. Gúgli, keresőszavak - semmi. Azaz: semmi olyan, amit kerestem. A megtalált receptek 2-3 gerezd fokhagymáról írnak, hát nevetséges! Lapozgatok, böngészgetek, semmi. Felébred közben álmából az én beteg uram, hogyaszongya, mit eszünk? Mondok: úgy ennék egy jó fokhagymalevest, hát te? Azt mondja, legyen zöldborsó főzelék. Gyorsan készen van, mindenki szereti. De hát én ... fokhagyma... jó melegen, kenyérkockával... na jó, legyen zöldborsó. De ahhoz ragaszkodom, hogy én főzzem meg, elvégre én lennék itt a hozzáértő, vagy mi... Mire kimegyek a konyhába, emberem előkészít mindent, többek közt egy 3 literes lábast is. Hiába ellenkezem, hogy annál nagyobb kell, nagyobban szoktam, "észérvekkel" meggyőz, hogy  jó lesz ez. A borsót odateszem párolódni, közben tovább keresem azt a francos leves receptet, de hát persze, hogy nincs meg. Borsó közben megfő, megyek, hogy bestájboljam - liszttel megszórjam -, ám amint kissé ingerülten - mert ugye én eredetileg fokhagy... - megtaszajtom az üvegedényt, zsupsz, egy fél merőkanálnyi liszt beborul a tűzhelybe. Hogyazamorva! Borsó fő tovább, én félig szétszedem a tűzhelyet, nemcsendesen morgok a bajszom alatt, hogy na persze, ha lenne morzsaporszívó, amiért ezer éve könyörgök... akkor most jól megolvasztanád! - fejezi be a mondatot életem párja. Így aztán papírtörlővel veszem fel a - teljesen kilátástalan - küzdelmet a lisztheggyel. A kísérlet azonban kis híján sikeresnek bizonyul - a lakás lángra lobbantásában. Ezért inkább feladom takarítási elképzeléseimet. Közben lepirult a liszt, mehet bele a minimális pirospaprika, sok petrezselyem, bors, tej. Keverés közben persze kiderül, hogy igenis nagyon kicsi a lábas (megmondtam, vazz megmondtam!), minduntalan kikavarom a szuttyot - igen, a tűzhelyre. Úgyhogy ott lassan annyi matéria lesz, hogy egy terítéket bátran megspórolhatunk majd: én a platniról eszem, csak megfelelő ritmusban és sorrendben kell felnyalnom az alkotórészeket. Kis forralás után kiderül,  a liszt kevés lett, a főzelék kissé híg. Nem nagyon, de nincs kedvem most hallgatni a példabeszédeket a borsóleves és a borsófőzelék különbözőségéről. Előkapom hát a keményítőt és a tejet, csinálok üstöllést plusz sürítést, amikor ezt hallom: ez velem nem fordulhatna elő. Mármint hogy mi? - horgad fel bennem most már az oroszlán. Hogy híg lesz a főzelék! - replikázik az Ember. Háháááá, mert te persze eltalálnád a sürítés mennyiségét, mi? - ekkor már habzik a szám. Mire ő: Ó, ezt csak te hallottad ki ebből az ártatlan mondatból... Na persze! Nézd már meg, drága, tollas-e a hátam? Aztán amíg süti a virslit, szeli a kenyeret, puffogva bejövök beposztolni ezt a borzalmat, hogy nekem borsófőzeléket kell főznöm, pedig én fokhagyma krémlevest akartam enni... Viszont egy haszna mindenképpen volt a mai főzésnek: kiderült, hogy ha egy kevés keményítő is van a főzelékben, sokkal selymesebb, bársonyosabb a végeredmény. Már megérte, nem?

 

Főzzünk kínait!

 

Ígértem, hogy mesélek a főzőtanfolyamról, ahová jelentkeztem. Hétfőn került rá sor, a létező legrosszabb napon, amikor úgy éreztem magam, mint akin egy teljes brigádnyi úthenger haladt át, egyik-másik még egy kis oda-vissza tolatással spékelve a mutatványát. Megpróbáltam telefonon átprogramozni a dolgot, de munkatársuk pont úgy viselkedett, ahogy minden épeszű, marketinges szemlélettel rendelkező munkatárs viseledett volna: azt mondta, mostanában nem hirdetik meg ezt a kurzust, úgyhogy ha kínai csirkét akarok tudni főzni, akkor most van itt az alkalom, vagy soha. Úgyhogy összeszedtem magam és a zuhogó esőben elhaladtam a tett helyszínére. Amiről most nem teszek ide linket, mert teljesen nyugodt szívvel nem tudom a céget ajánlani, a végén röviden azt is összefoglalom majd, miért.

Az iskola egyébként jól megközelíthető helyen van, belső tere kellemes, hangulatos, bár kissé furcsállom, hogy senki nem siet az érkező üdvözlésére: rám van bízva, hogy feltalálom-e magam. Aki kevésbé talpraesett, mint én, annak ez lehet az első kellemetlenség. Negyed órás késéssel indítunk, ami egy háromórás programnál nem igazán elegáns. A pulton előkészítve várnak az alapanyagok, a kínai chéf is ott van már, nemigen értem, mi a késlekedés oka.

Chéfünk - állítólag - beszél magyarul, szerintem elég nagy bajban lennénk, ha csak az ő nyelvtudására hagyatkozva kéne megfőzünk a három fogást, ami az este tananyaga lesz. Ezért aztán van neki egy magyar hangja, isten bocsássa meg, felettébb idegesítő stílusú fiatalember, aki ráadásul kevéssé ura saját anyanyelvének, olyanokat mond, hogy néha kifejezetten nehezemre esik komolynak maradni. A kedvencem az volt, amikor azt találta mondani: törekedjünk megtalálni az arany középszerűséget. Remek, szivem, neked sikerült, ezt bátran állíthatom! A középszerűséget a középúttal összekeverni legalábbis sajátos, lássuk be. Ami még ennél is jobban zavart, hogy az ételek elkészítése során is mondott konkrét butaságokat, amiket kínai chéfünk rendre megcáfolt. 

Az első recept  egy mérhetetlenül egyszerű, ámde isteni szósszal nyakon hajított főtt csirkecomb volt, ami azért volt nekem meglepetés, mert nem szeretem a combot, ráadásul sose jutna eszembe ilyen ételt rendelni egy kínai étteremben, és mégis nagyon ízlett a végeredmény, amit ott el is fogyasztottam rögvest.

A második fogás kacsamell volt illatos gombával és bambuszrüggyel. Elkészítését érdeklődéssel figyeltem, bár tudtam, magam elkészíteni nem fogom, mert allergiás vagyok a kacsahúsra, ráadásul a családban sem szereti senki. Amikor önálló főzésre került sor, megkérdeztem a chéftől, elkészíthetném-e ezt az ételt csirkemellből? Miután figelmeztetett, hogy az egy alapvetően más étel lesz, mint a kacsás - szerintem alapvetően nem lett más, de hagyjuk rá, nincs jelentősége -, elmondta, hogyan csináljam, majd egy mozzanatnál kijavított, végül odaállt a wokom mellé, levezényelte a műveletet, és szemmel láthatóan elégedett volt a végeredménnyel. Azzal mondjuk én is, bár plusz harminc másodpercnyi sütés még ráfért volna a csirkére.

A harmadik fogás édes-savanyú csirke volt, egyszerűségében bonyolult recept, roppant kellemes végeredménnyel. Ha aktuálisan megfőzöm bármelyiket, képpel, recepttel ellátva találkozhattok velük.

Összegezve azt mondhatom, hogy noha nem bántam meg az estét, ha enyém lenne a vállalkozás, sok mindent másképp csinálnék. Jobban ügyelnék a higiéniára például. Nem hagynám, hogy a "diákok" ott hagyják el a koszos edényt maguk után, ahol éppen úri kedvük diktálja, viszont elmondanám nekik az este elején, hogy nem kell mosogatniuk, de az edényt bele kell tenniük a mosogatóba. Lenne minden munkapultnál minden fűszerből és kellékből, mert nonszensznek találom, hogy 20 ember osztozzon EGYETLEN üveg szójaszószon, de említhetném akár a sót, a keményítőt, vagy bármi mást is. Mindenből volt persze - a chéf pultján, egy darab. Ez hovatovább a vicc kategóriát súrolja, bár annak elég tré. Sőt, még az is lehet, hogy a húst megmosnám, miután elhoztam a hentestől...

 

Apropó, nem akarjátok, hogy tartsak olcsón egy kínai főzőtanfolyamot?:)

 

Málnás mascarpone krém

 

Egy külföldi blogból halásztam a receptet, mert annyira megtetszett a fotó, hogy nekiveselkedtem a lefordításának, és lőn, kincset leltem! Vasárnap délelőtt már bújkált bennem a nyavalyakórság, úgyhogy kapásból kifelejtettem az eredeti receptből a zselatint, viszont úgy gondoltam, hogy tojásfehérje helyett tejszínt használok a ha-lúd-legyen-kövér alaptézist követve. Igy született az alábbi fantasztikus desszert. Viszont a fotók oly rettenetes rosszak lettek, hogy kizárólag trükközéssel lehetett publikálhatóvá (?) tenni...

 

 

 

Hozzávalók:

45 dkg málna

5 dkg cukor

3-4 evőkanál lime lé

25 dkg mascarpone

3 dl tejszín

1 csomag habfixáló

egy mokkáskanál őrölt kardamom

3 evőkanál juharszirup

menta

10-12 dkg babapiskóta

 

Elkészítés:

A babapiskótát egy erősebb zacskóba tettem, nyújtófával összetörtem. Nem porrá, akadtak benne nagyobb darabok is. A málnát villával összetörtem, hozzáadtam a lime levét, a menta levélkéket  és a cukrot, félretettem. A mascarponét habosra kevertem a juharsziruppal és a kardamommal, majd kemény habbá vertem a tejszínt a fixálóval, pici kis cukorral, és összeforgattam a sajtkrémmel. Ettől fogva igyekeztem  magam minél távolabb tartani a krémtől, és ez nem volt nagyon egyszerű feladat. Következik a pohárba szervírozás: a pohár aljára teszünk egy kanál piskótamorzsalékot, erre málnapüré kerül, harmadiknak a krémet kanalazzuk bele, és folytatjuk ezt a sorrendet még egy rétegen át. Díszíthetjük koktélcseresznyével, mentalevéllel, lime gerezddel, juharszirup pöttyökkel, vagy bármi mással. Erősen az élre tör a kedvencek listáján nálam.

 

 

Betegség para

 

A mai ebéd állítólag isteni volt, már úgy értem, az az ebéd, amit én főztem. Enni sajnálatos módon nem tudtam belőle, mert a készítés közben is súlyosan gyötört a hányiger és vélhetően már akkor a láz, evés közben is, úgyhogy az evés helyett minden energiám arra ment el, hogy megpróbáljak valamelyest européerként viselkedni az asztalnál. Szerintem elég jól teljesítettem. Majd írok az ebédről később. Elöljáróban annyit, hogy a tavaszi tekercs készítés egy nagy ki... na jó, ennek a szónak a használatára a láz sem ad felmentést, azaz leírni nem akarom, élő szóban simán mondanám, hogy kikúrás, de azért mégis legyen egy itt valami  imidzsem, vagy mi. Szóval vagy nem jó rizspapírt vettem, vagy nem jól sütöttem a cuccot, de ezt majd jól megbeszéljük, ha meggyógyultam. Mindenesetre az összes elfogyott, úgy, hogy az én adagomat is a vendégek ették meg. A csípős csirke is jó volt - mondom: állítólag -, a desszertnél már eljutottam oda, hogy belekóstoljak, na, az például eszetlenül finomra sikerült. Béa amerikai blogjából nyúltam az ötletet - annyira megtetszett, hogy képes voltam szótárazni is miatta -, de mint említettem, ma nem vagyok a topon, ezért a lényeget kifelejtettem belőle. Jelentem, baromi jó lett, úgyhogy mostantól saját kreációmként fogom emlegetni:)

 

Ps.: ti is vagytok úgy, hogy amikor elkezd felfelé indulni a lázatok, a kezetek jéghideggé válik?:O

 

Florentin

 

Nagyon szeretem ezt a süteményt, de ritkán jutok hozzá. Legjobban a Daubnernél csinálják, de az nekem - hála istennek! - nagyon nem esik útba. Amikor meg útba esne, akkor a sofőröm nyíg, hogy ne álljunk sorba megint órákat... szóval nem könnyű az életem, na! Ma reggel nagytakarítást kezdtem, holnap vendégség lesz, ettől függetlenül a takarítás ráfért a lakásra, eközben kezembe került egy könyv, amit a lányom kért kölcsön. Fellapoztam, hát kiesik belőle egy spirálfüzetből való lap. Nézem, hát egy moscauer recipe hever rajta. Istentelenül egyszerűnek látszott a leírás, gondoltam, nassnak pont jó lesz a holnapi délutánra. Francia nyelven bloggoló kollegina is készített ilyet, az se lehet rossz...

Hozzávalók:

20 dkg dió, mandula, mogyoró vegyesen

10 dkg cukrozott narancshéj

10 dkg vaj

10 evőkanál tejszín

10 dkg cukor

6 dkg liszt

 

Elkészítés:

A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A magokat durvára vágtam a mezzalunámmal.* Legközelebb azt hiszem, a felét porrá fogom őrölni, és csak a másik fele marad darabos. Egy kis lábasba odatettem a vajat, a tejszínt és a cukrot, kis lángon barátkoztattam őket egymással, amikor elérte a forráspontot, levettem a tűzről. Beleszórtam a magokat, a narancshéjat és a lisztet. Elkevertem, és máris raktam a kis halmocskákat egy tepsibe, sütőpapírra. A kanállal ellapítottam őket csinosan. 10-12 perc alatt sültek meg, ekkor tepsit váltottam. A frissen kisült korongokat ne maceráljuk, csak ha kihűltek, mert elég lágyak melegen. Amikor már hidegek, belemártogathatjuk a talpukat olvasztott étcsokoládé és olaj (10 dkg csokoládé, 2 evőkanál olaj vízfürdőn felolvasztva) keverékébe, és hanyatt esett teknős módjára megszárítjuk őket. Ebből a mennyiségből nem lesz túl sok moscauer, érdemes előkeresni a szorzótáblát.

 

* mezzaluna: vágódeszka, amelyben kör alakú mélyedés van, jár hozzá egy  két kézzel markolható, félhold alakú bárd, amivel zöldfűszereket, magvakat, egyebeket lehet durvára vagdalni. Nem elengedhetetlen tartozéka a konyhának, de ha az ember mérhetetlenül feledékeny, és ilyet vesz a barátnőjének, aki pedig már előzőleg kapott másikat, akkor pont jól jön.

 

Energia- és jókedv bomba

 

Úgy éreztem ma délelőtt, halaszthatatlanul szükségem van valami édesre. Ami lehetőleg meleg legyen. Nem is, inkább talán forró. De mi a fene az...? Aztán kipattant!

 

Hozzávalók:

1 tasak instant vaníliás capuccino

1 kocka fehér csoki

1 mokkáskanál vanília extract

tejszínhab

 

Elkészítés, feszült figyelmet kérek, roppant bonyolult:

Kedvenc réz edényünkben, amit még 1985-ben Moszkvából hoztunk, forraljunk vizet. Egy gondolattal többet, mint amit a capuccino utasítása javasol. Legkedvesebb bögrénkbe - hozzám hasonlóan sznobok meissenibe:) - öntsük bele a tasak tartalmát, dobjuk utána az apróra tört fehér csokit, löttyintsünk bele vanília kivonatot. Cukor nem kell - isten őrizz, hízlal! -, mert az instant cucc úgyis leginkább abból áll. Amikor a víz felforrt, öntsük bele a csészébe, ne szégyeljünk tejszínhabot nyomni a tetejére, és máris elkészült az édes, forró ital, amiről titkon álmodunk:)

 

Mai vacsora

 

No kérem, és most elmesélem a mai vacsorát. Vendéglátóm először szelíden kért, hogy örökítsem meg e kulináris kirándulást, másodszor már kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy e blogban nyomot hagyjon a mai este. Kiruccanásom helyszíne a belváros volt, a csodásan kivilágított Bazilika tövében adtunk randevút egymásnak a házigazdával. Kalandos út után értem oda, hiszen magam is hozzá akartam járulni a vacsorához, de napközben homokszem csúszott a gépezetbe, ezért meglehetősen sok csomaggal, meglehetősen ingerülten érkeztem a tett helyszínére. Szokatlan ugyan a gasztroetikettben, nekem mégis jól esett kávéval indítani a fantasztikus estét. Erős presszó kávét ittam sok tejjel, és szokásomtól eltérően nem édesítővel, hanem cukorral, mert néha megérdemlem a kényeztetést. Fehér porcelánban kaptam a kávét, ahogy kell. A kávéscsészéhez passzoló tálra tettük a tortát, amit vittem a  vendégségbe. Ajánlom figyelmetekbe a Ráday utcában található Nándori cukrászdát. Remek túrótortát hoztam tőlük: pille könnyű piskóta, isteni túrókrém, mindezek tetején rubinszínű gyümölcsök zselébe ágyazva... pont, ahogy szeretem. De a vacsora fénypontja csak ezután következett. Miután két pohár bort ittam meg hirtelen és nagy felelőtlenül, váratlanul felhorgadt bennem az éhség, és akkor, igen, akkor tálaltatott fel a remekmű: csodaszép világoskék tányéron érkezett két szelet vajaskenyér, görög tengeri sóval megszórva! Az ízek tiszta harmóniájának megtartására, illetve unokahugaim másnapi reggelijét szem előtt tartva visszautasítottam a sonkát is, a paradicsomot is. Így is életet mentett a cucc, mondhatom. Történt pedig mindez a Révay utcában, a hugom* lakásán:)

 

*aki tényleg ragaszkodott hozzá, hogy konyhaművészetét e helyt megörökítsem, és akinek a kedvéért ma -07-01-22 - kiegészítettem, valósághűbbé tettem a posztot:) 

 

Csípős-fűszeres csirke

 

A Szaku magazinban találtam ezt a receptet, ami egyben azt is jelenti, hogy végre megvan a vasárnapi vendégség főétele. Kedves olvasóim hírszerző csapatokat indítottak felém, hogy hol lehet beszerezni a hozzávalókat. Örömmel mondhatom, hogy tegnap a Nagycsarnok alagsorában található Ázsia boltban beszereztem mindent.

Hozzávalók:

1 kg csirmell filé

1 kanál reszelt gyömbér

1 kanál száraz fehérbor

1 kanál szójaszósz

1 szál újhagyma

2 kanál chiliszósz

3 kanál olaj

2 kanál rizsecet

1 teáskanál hétfűszer keverék

1 teáskanál cukor

1 dl húsleves

1 kanál kukoricakeményítő

 

Elkészítés:

A csirkemellet falatnyi darabokra kell vágni. A gyömbért,  bort és két kanál szójaszószt össze kell keverni, ebben pácolni a húst 15-20 percig. Az újhagymát kétcentis csíkokra kell vágni, megpirítani az olajon. Mehet hozzá a chiliszósz és a fűszerkeverék. Ezután kell hozzáadni a húst a páclével együtt. Amikor megpirult, mehet bele a rizsecet. További 2-3 perc párolás után megkaphatja a húslevest, takaréklángon 10-20 perc alatt puha lesz. A szójaszósz maradékába kell keverni a keményítőt, jól elkeverni, majd ráönteni a húsra, folyamatosan kevergetni, amíg besűrűsödik. Tésztával vagy rizzsel tálalható.

 

Hát kíváncsi leszek nagyon. Nem izgulok, hogy kipróbálatlan receptet főzök meg, hiszen sem a hozzávalókban, sem az ügymenetben nincs semmi, amit elronthatnék. A menü előétele tavaszi tekercs lesz Lila fügétől, a desszerten még gondolkozom, mert rengeteg ötletem van, csak egy ilyen menü után nem lehet bármit desszertnek feltálalni. Ötletek esetleg?

 

Szenvedélyek viharában

 

Kénytelen vagyok az alább következőkhöz kölcsönvenni a hőn szeretett film címét, ugyanis a délutáni programomat leginkább ezzel a két szóval jellemezhetném: szenvedély, vihar. Persze helyet kaphatna még a bűn és az orgazmus kifejezés is, de olyan című filmet nem ismerek:) Gondoltam, szentelek a dolognak egy hosszú posztot, de rá kellett jönnöm: némely élményt képtelen vagyok szavakba önteni, mert a jelzők és fordulatok mind-mind halvány és szegényes lenyomatai csak az érzéseknek. Remélem, mostanra mindenkit összezavartam és fogalmatok sincs, mie számíthattok a későbbiekben. Nos, az történt, hogy kedves barátnővel mára randit beszéltünk meg. Pusztán ezzel még nem terhelnék senkit - már rajta kívül persze -, bár az elhangzottak is figyelemre tarthatnának számot, de az intim szféra szent és sérthetetlen. Igen ám, de a randit - előre eltervezetten és szándékosan - az Azték Csokizóba szerrveztem. Nincs mentségem. Jártam már ott, igaz, akkor tavasz-féle volt, vagyis 40 fok árnyékban, nemisbékával akkor a huzatos és kissé kelkáposzta főzelék szagú udvaron ültünk, de a körülményeket az istennő társasága sikeresen elhomályosította. Hiába no, akkor már hónapok óta nem láttam ;-) Most azonban - állítólag - tél van, tehát magába a helyiségbe szorultunk be barátnémmal, amely helyiségben mindössze három asztalka van. Rágyújtani nem lehet, mosdó csak egy rövid gyalogtúrányira található - úgy éreztük, nem lesz ez hosszú tartózkodás, csak megisszuk a jól megérdemelt forró csokinkat, és már megyünk is tovább valami jobb helyre. Nos, amint túljutottunk a chilis csokin és a fehércsokis-marcipános-tejszínhabos csodán, valamint a mosdólátogatáson - ez egy régi emléket hozott vissza bennem, nem állítanám, hogy jól esett, de ez most nem tárgya az értekezésnek -, idomultunk a szűk helyhez, suttogva beszélgettünk, hogy a többiek ne hallják, rágyújtani sem lett olyan fontos hirtelen, egyszóval akklimatizálódtunk. És szemléltük a pultban heverésző csokoládé különlegességeket. Egy ponton elhatároztuk, hogy mindketten viszünk vásárfiát a párunknak - mintha nem elég ajándék lett volna nekik, hogy órákig nem voltunk otthon -, ezért közelebb oldalogtunk a pulthoz. Válogattunk ezt-azt, került egy kis csokoládéba bújtatott narancshéj, lett tömbcsokoládé, én egy pisztáciás fehércsokoládé darabot választottam az én uramnak, és már úgy tetszett, hogy lassan indulunk. Ám ekkor az az écám támadt, hogy megkóstolom az egyik helyeske fehércsokis félgömböt, mert olyan érdekes neve van: tárkonyos-gyömbéres-fahéjas izé. Legott lemérettem egyet, és csak úgy hevenyészve a számba tettem. Eltelt két másodperc, amikor a külső fehércsokis burok olvadni kezdett. Én követtem. Olyan ízekkel találkoztam, amikkel még sosem. Másokkal igen, ilyennel még nem. Halkan felnyögtem, tétován barátnéra néztem és azt kérdeztem tőle: hangosan illik ezt? Ő akkor még nevetgélt, gyanútlanul, mondhatni kicsit fenhéjázón. Én közben rogyadozó térdeimet próbáltam kiegyengetni, párhuzamosan pedig figyeltem befelé, próbáltam meghatározni az ízeket, de hát ez eleve kudarcra ítélt vállalkozás volt. Itt érzem azt, hogy nincsenek szavaim leírni azt, amit tapasztaltam. Ekkor mondtam barátnénak, hogy ezt muszáj megkóstolnia, a kis huncut olyan hamar kapta le a mérlegről a bonbont, hogy szerintem az eladó lányka nem is látta, mennyit nyom. Nem, nem a barátné, hanem a bonbon. Ekkor már én vihorásztam, mert persze ő is felnyögött, az ő térde is megbicsaklott. Az eladók meglehetős jól szórakozhattak rajtunk. Választásom egy gesztenyemézes, laposka csokoládéra esett, ami az előző próbálkozás után némi csalódás volt. Mondtam is barátnénak: ez nem olyan finom, kéred a másik felét? Nem kérte. Aztán a hosszú útra, ami előttünk állt még hazáig, biztos, ami biztos alapon betáraztunk még egy-egy tárkonyos-gyömbéres-fahéjast, és reszkető inakkal távoztunk a csokizóból. Az aluljáróban, ahol a következő orgazmus ért minket, már hangosan röhögtünk saját magunkon, de én akkor már rutinos voltam: még a mozgólépcsőn is kitartott a csoki a számban. Van egy sanda gyanúm, miszerint nem most jártunk ott utoljára.

 

Túrós batyu

 

Az alábbi túrós batyu azért kiválóság, mert a kenyérsütő géppel szoktam megdagasztatni. Természetesen el lehet készíteni a hagyományos módon, kézzel is:)

 

 

Hozzávalók:

240 ml langyos tej

2 mokkáskanál só

6 dkg cukor

4 tojássárgája

60 dkg liszt (fele rétesliszt)

3 dkg élesztő

10 dkg olvasztott margarin

 

A töltelékhez valók:

30 dkg túró

2 csomag vaníliás cukor

2 evőkanál porcukor

1 citrom héja

mazsola

 

Elkészítés:

A hozzávalókat beteszem a gépbe és megdagasztom. Amikor elkészül, deszkára húzom a tésztát, és kb. 1 centi vastagra nyújtom. Négyzetekre vágom, mindegyik közepére teszek a túrótöltelékből, és a sarkokat, széleket jól összenyomkodom, nehogy kifolyjon a batyuból. Letakarva duplájára kelesztem, majd lekenem tojással, és előmelegített sütőben 170 fokon 15 perc alatt megsütöm. Fontos, hogy a tepsin alaposan megkeljenek a batyuk, mert ha ezt a sütőben kezdi el a drága, mármint a kelést, akkor meglepetésben lesz részünk, amihez nem biztos, hogy ragaszkodunk: a tészta megreped, a túró pedig kifolyik a sütőlemezre. A másik probléma akkor adódhat, ha a töltelék túl lágy. Ezt búzadara hozzáadásával küszöbölhetjük ki.

 

Paradicsomos csirke

Régóta készülök, hogy feltegyem ezt a receptet, mert nagyon szeretjük.  Már moesnek és nemisbékának is tovább adtam, mint önzetlen barát. Éppen itt az ideje, hogy magamnak is rögzítsem. Azért szeretem, mert egyrészt roppant egyszerű, másrészt lehet vele variálni: hangolhatom olaszosra, vagy tehetek bele olyan fűszereket is, amik teljesen más ízvilágúvá teszik a végeredményt. Határt csak a fantázia szab.

 

 

Hozzávalók:

1 kg csirkehús, ízlés szerint, én mindig mellből készítem, mert csak azt szeretjük

1 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

2 dl kefír

2 evőkanál paradicsompüré

fél dl olaj

1 evőkanál vegeta

só, bors, majoranna (és itt lehet játszani a fűszerekkel: én ki nem állhatom a majorannát, ezért rozamringot, bazsalikomot, oregánót szoktam használni. Aki mást szeret, mást használ)

 

Elkészítés:

A hagymát, fokhagymát lereszelem, simára keverem az olajjal, a kefírrel, a paradicsompürével. Sóval, borssal és a fűszerekkel ízesítem, jól összekeverem. Ebbe a szószba kerülnek bele a húsdarabok. Lehet abban az edényben összeállítani, amiben sütni fogjuk, többek között ezért is imádom ezt a receptet, gyakorlatilag egy darab edényt kell utána elmosogatni, viszont vendégségnél is jól jön, hiszen előző nap simán elkészíthető 5 perc alatt, ha megérkeznek a vendégek, már csak sütni kell. Nos tehát: a szószban pácoljuk a húst, talán mondanom sem kell: minél tovább, annál jobb. Sütni legalább 35-40 percig kell fólia alatt, utána anélkül, hogy a szósz besűrűsödjön. Rizzsel szoktam tálalni, de persze bármilyen olasz tésztával remek.