Az első recept a Marie Claire-ből... mit mondjak, nem kellett sokáig várni a próbálkozásra. Állítom, hogy a brownie a világ legegyszerűbb süteménye - na jó, a negyedkilóvaj-negyedkilóliszt-negyedkilótúró után -, mégis isteni. Így készült:
Hozzávalók:
25 dkg vaj
1 teáskanál vaníliakivonat
37,5 dkg cukor (én csak 30 dekát tettem bele, így is elég édes lett)
6 dkg barna cukor*
4 tojás
16 dkg liszt
10 dkg kakaópor (legjobb, ha van holland kakaónk, nekem van;-)
fél teáskanál sütőpor
Elkészítés:
A vajat a kétféle cukorral és a vanília eszenciával habosra vertem. Egyenként hozzáadtam a tojásokat, ezekkel is alaposan elkevertem. A lisztet, a kakaót és a sütőport egybeszitáltam - közben anyáztam, mert az edény is kicsi volt, a szita is, mégis nagyobb, mint az edény, eh... -, majd hozzáadtam a cukros vajhoz. 170 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütöttem, és most jut eszembe, hogy akartam bele kandírozott narancshéjat darabolni, de elfelejtettem. Francba.
* véleményem szerint csak akkor variáljunk a kétféle cukorral, ha van otthon kétféle. ha csak fehér kristálycukor akad, ne hezitáljunk: álljunk neki a sütésnek nyugodtan.
update: egyáltalán nem hiányzott belőle a narancs.

igen, tudom, melyikre gondolsz, már nézegettem. tegnap a Nagycsarnokban kaptam isteni kókuszcsókot, elsőként azzal az alappal fogom kipróbálni.
"csak akkor variáljunk a kétféle cukorral, ha van otthon kétféle, ne hezitáljunk."
Ez nagyon tetszik! :))) Frappáns, logikus, nőies!!:D
Mamma, Váncsától tanultam ezt a fajta laza hozzáállást:)
Akkor nekem is Váncsát kell olvasnom:))
bizony!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
igen jó választás (a könyv és a brownie is)! van benne egy kókuszos-csokis cookie is (aprósütemény vagy milyen néven fut), azt se hagyd ki :) annak kifejezetten jót tesz a barnacukor.