Mai ebéd

Régóta járunk ebbe az étterembe, meglehetősen vegyes emlékeim vannak ezekkel az étkezésekkel kapcsolatban. A hely nagyon hangulatos, remek adottságokkal rendelkezik, amiket rendre ki is használ. Van itt kilátás a Feneketlen-tóra, van itt kandalló, dohányzó szoba, adott tehát minden ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Az étlap impozáns, az adagok nagyok, a szervírozás látványos, a pincérek értik a dolgukat és kedvesek. Sajnos mindez egyre nem garancia: mégpedig az ételek állandó nívón tartására. Emlékszem olyan esetre, hogy a spagettit úgy küldtem vissza, ahogy volt, de van ennél durvább is: amikor a bécsi szelet effektív büdös volt. A mai nap sem rí ki különösebben a sorból. Mangalica karajt kértem rozmaringgal sütve, roston sült paprikával, burgonyapürével. A burgonyapüré finom volt, a többiek messze lemaradtak mögötte. Az ételnek mindössze annyi köze volt a rozmaringhoz, hogy díszítésnek tettek a tetejére egy ágacskát, de ezzel erősen elkéstek, jobb lett volna, ha a serpenyőben társítják a kettőt, akkor talán némi ízt is kölcsönözhetett volna a karajnak. Ami pedig inas és rágós volt, ami arra ad okot, hogy gyanakodni kezdjek: talán nem is karaj volt az a karaj, mert hiszen abban ugye nincsenek inak, és maximum a széle lehet kicsit zsíros, ha nem tisztítják meg megfelelően. A roston sült paprikáról igazából nem mondhatok semmit, mert egy fólia alatt termesztett darabról, amit kicsit megpirongattak a lángon, mit meséljek? Mintha ott se lett volna. Nagy reményeket fűztem a desszerthez, de ebben is csalódnom kellett. Fehércsokoládé mousse-t kértem kávéöntettel, kaptam egy gyönyörűen tálalt desszertet, három szépséges fehér labdacsból állót, a tányér széle gazdagon csorgatva csokoládéval (mint kiderült, ezt gondolták kávéöntetnek), mentával díszítve. korrekten. Egy baja volt, hogy szinte ehetetlenül édesre sikerült, így aztán én, aki bármikor bármilyen mennyiségű desszertet képes vagyok elfogyasztani, egy labdaccsal birkóztam meg mindössze. Történt mindez pedig a Hemingway Étteremben, Budapesten.