Szenvedélyek viharában

Kénytelen vagyok az alább következőkhöz kölcsönvenni a hőn szeretett film címét, ugyanis a délutáni programomat leginkább ezzel a két szóval jellemezhetném: szenvedély, vihar. Persze helyet kaphatna még a bűn és az orgazmus kifejezés is, de olyan című filmet nem ismerek:) Gondoltam, szentelek a dolognak egy hosszú posztot, de rá kellett jönnöm: némely élményt képtelen vagyok szavakba önteni, mert a jelzők és fordulatok mind-mind halvány és szegényes lenyomatai csak az érzéseknek. Remélem, mostanra mindenkit összezavartam és fogalmatok sincs, mie számíthattok a későbbiekben. Nos, az történt, hogy kedves barátnővel mára randit beszéltünk meg. Pusztán ezzel még nem terhelnék senkit - már rajta kívül persze -, bár az elhangzottak is figyelemre tarthatnának számot, de az intim szféra szent és sérthetetlen. Igen ám, de a randit - előre eltervezetten és szándékosan - az Azték Csokizóba szerrveztem. Nincs mentségem. Jártam már ott, igaz, akkor tavasz-féle volt, vagyis 40 fok árnyékban, nemisbékával akkor a huzatos és kissé kelkáposzta főzelék szagú udvaron ültünk, de a körülményeket az istennő társasága sikeresen elhomályosította. Hiába no, akkor már hónapok óta nem láttam ;-) Most azonban - állítólag - tél van, tehát magába a helyiségbe szorultunk be barátnémmal, amely helyiségben mindössze három asztalka van. Rágyújtani nem lehet, mosdó csak egy rövid gyalogtúrányira található - úgy éreztük, nem lesz ez hosszú tartózkodás, csak megisszuk a jól megérdemelt forró csokinkat, és már megyünk is tovább valami jobb helyre. Nos, amint túljutottunk a chilis csokin és a fehércsokis-marcipános-tejszínhabos csodán, valamint a mosdólátogatáson - ez egy régi emléket hozott vissza bennem, nem állítanám, hogy jól esett, de ez most nem tárgya az értekezésnek -, idomultunk a szűk helyhez, suttogva beszélgettünk, hogy a többiek ne hallják, rágyújtani sem lett olyan fontos hirtelen, egyszóval akklimatizálódtunk. És szemléltük a pultban heverésző csokoládé különlegességeket. Egy ponton elhatároztuk, hogy mindketten viszünk vásárfiát a párunknak - mintha nem elég ajándék lett volna nekik, hogy órákig nem voltunk otthon -, ezért közelebb oldalogtunk a pulthoz. Válogattunk ezt-azt, került egy kis csokoládéba bújtatott narancshéj, lett tömbcsokoládé, én egy pisztáciás fehércsokoládé darabot választottam az én uramnak, és már úgy tetszett, hogy lassan indulunk. Ám ekkor az az écám támadt, hogy megkóstolom az egyik helyeske fehércsokis félgömböt, mert olyan érdekes neve van: tárkonyos-gyömbéres-fahéjas izé. Legott lemérettem egyet, és csak úgy hevenyészve a számba tettem. Eltelt két másodperc, amikor a külső fehércsokis burok olvadni kezdett. Én követtem. Olyan ízekkel találkoztam, amikkel még sosem. Másokkal igen, ilyennel még nem. Halkan felnyögtem, tétován barátnéra néztem és azt kérdeztem tőle: hangosan illik ezt? Ő akkor még nevetgélt, gyanútlanul, mondhatni kicsit fenhéjázón. Én közben rogyadozó térdeimet próbáltam kiegyengetni, párhuzamosan pedig figyeltem befelé, próbáltam meghatározni az ízeket, de hát ez eleve kudarcra ítélt vállalkozás volt. Itt érzem azt, hogy nincsenek szavaim leírni azt, amit tapasztaltam. Ekkor mondtam barátnénak, hogy ezt muszáj megkóstolnia, a kis huncut olyan hamar kapta le a mérlegről a bonbont, hogy szerintem az eladó lányka nem is látta, mennyit nyom. Nem, nem a barátné, hanem a bonbon. Ekkor már én vihorásztam, mert persze ő is felnyögött, az ő térde is megbicsaklott. Az eladók meglehetős jól szórakozhattak rajtunk. Választásom egy gesztenyemézes, laposka csokoládéra esett, ami az előző próbálkozás után némi csalódás volt. Mondtam is barátnénak: ez nem olyan finom, kéred a másik felét? Nem kérte. Aztán a hosszú útra, ami előttünk állt még hazáig, biztos, ami biztos alapon betáraztunk még egy-egy tárkonyos-gyömbéres-fahéjast, és reszkető inakkal távoztunk a csokizóból. Az aluljáróban, ahol a következő orgazmus ért minket, már hangosan röhögtünk saját magunkon, de én akkor már rutinos voltam: még a mozgólépcsőn is kitartott a csoki a számban. Van egy sanda gyanúm, miszerint nem most jártunk ott utoljára.