Úgy látszik, mostanában kívánós vagyok. A fokhagymakrém leves utáni vágyódásom még el sem csitult - na ná, hiszen kielégítetlenül maradt -, máris itt az újabb vágyakozás, melynek tárgya a vörös lencse leves. Ahogy recept után kutattam, az epekedés kissé alábbhagyott, tekintve, hogy több helyen olvastam: a vörös lencse főzés közben elveszti gyönyörűséges színét, beszürkül. Hát... khm... nem erre számítottam. Kutakodásaim közepette kiválasztottam a következő kedvencet, amit készíteni fogok (belejöttem az alliterálásba piszkosul:). Itt most egyelőre csak a recept, fotó később, ha elkészítettem, ami igencsak sanszos, mert kivételesen még édesburgonyám is van hozzá (ezért még számolnom kell Chilivel:), ha egyszer összehoz vele a sors... miatta lettem édesburgonya függő, ami önmagában nem lenne olyan nagy baj, de a beszerzéssel gyakorta akadnak gondjaim).
Hozzávalók:
2 evőkanál olaj
1 közepes vöröshagyma felvágva
1 közepes édesburgonya, meghámozva, kockákra vágva
kis darab friss gyömbér, reszelve
1 nagy gerezd fokhagyma finomra vágva
1 evőkanál curry por
1 babérlevél
1,5 csésze vöröslencse
pita kenyér
só
(bár az eredeti recept nem tartalmazza, én biztosan fogok bele tenni még garam masalát és római köményt)
Elkészítés:
Egy edényben vizet forralunk, olyan két és fél csészényit. Egy nagy edényben forrósítsuk fel az olajat, dobjuk rá a vöröshagymát egy csipet sóval, kevergetve 3-4 perc alatt pároljuk puhára. Adjuk hozzá az édesburgonyát, gyömbért, fokhagymát, a curry port és a babérlevelet (valamint opcionálisan a garam masalát és a római köményt) ,keverjük össze, míg illatozni nem kezd. Öntsük fel a forró vízzel, tegyük bele a lencsét. Ekkor vegyük le közepesre a lángot, fedjük le az edényt, és főzzük az ételt addig, míg a lencse pépes, a burgonya pedig puha nem lesz. Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd előmelegített pitába töltve tálaljuk.
Forrás: www.treehugger.com

no, ha már ennyire egy húron pendülünk, elküldhetnéd azt a receptet a postafiókomba bele, hadd vizitálnám meg:)
recept ment, + ÉN EGYEDÜL!!!! feltettelek linknek az oldalamra!!! köszi, hogy kérted, különben sose láttam volna hozzá egyedül, most meg örömtáncot járok, hogy megcsináltam! szép lassan felveszem a többieket is!
ügyes!!!!:)
Hello, my dears. I found your site and I would like to look around once and participate.
Regards
<a href=delicious.com/annajoh24>Anna Joh</a>
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
"egyrúgóra jár már az agyunk" mondotta volt Kandúr Shreknek :o), pont vasárnap választottam ki egy fűszeres lencseleves recit a Fűszerenciklopédiából. abba nem kell édesburgonya, annál inkább kókusztej. én is alig várom, hogy kipróbáljam a hétvégén! állítólag ez a vöröslencse nagyon gyorsan megpuhul, azt viszont én sem tudtam, hogy szürke lesz.