Medvehagyma krémleves

 

Végül elsőként erre az ételre esett a választásom, hogy életünkben először medvehagymát együnk. Gyönyörű csokrot vettem a piacon, és bár azt gondolom, hogy 500 forintot elkérni 25 deka fűért (sic!) elvetemültség, most nem volt lehetőségem leutazni a Mecsekbe - pedig lenne ott dolgom, de még mennyire lenne! -, ezért engedtem a kizsákmányolásnak, és hazahoztam a csokrot. Nem bántam meg, finom dolog ez, el tudom képzelni, hogy mondjuk egy juh- és tehéntúró keverékéből készült szendvicskrémet is istenien feldob, nem beszélve számos más változatról, ahogyan fogyasztani lehet, de azt se állíthatom, hogy az év 11 hónapjában keserves könnyeket fogok hullatni egészen addig, amíg az az egy hónap el nem érkezik, amíg a medvehagymának szezonja van. Azt hiszem, ez is egy olyan eset, amikor sznob énem kerekedett felül, túlmisztifikálva ezt a növényt. Leszámoltam már egynéhány ilyen sznobériámmal (shalotta hagyma, chorizo, csak ami hirtelen eszembe jut), most a medvehagymát is elérte a végzete.

 

Hozzávalók:

egy nagy marék medvehagyma

5 dkg vaj

kevés olíva olaj

2 evőkanál liszt (majd még egy kis keményítő, amikor már látszik, hogy nem elég sűrű a leves)

2-3 dl tejszín

1 erőleves kocka

fél dl fehérbor

só, bors

tálaláshoz camambert, de ez opcionális

 

Elkészítés:

A vajat összemelegítem az olajjal, rádobom a két kanál lisztet, nem túl világos rántást készítve belőle, amihez csatlakozik a maréknyi megmosott medvehagyma levél. Átforgatom a rántáson a leveleket, kicsit összetöppednek, ekkor felöntöm vízzel a cuccot, és belehajintom a leveskockát. Mivel a kezem ügyébe kerül egy gerezd fokhagyma, azt se hagyom ki a buliból, de ez simán elhagyható. Sózom, borsozom a levesnek ekkor még nem nagyon látszó levet, felforralom. Ekkor kerül bele a bor, ezt nem érdemes elhagyni belőle, nagyon jó zamatot ad a végeredménynek. Beletöltöm a lét a gyönyörű új turmixgépembe, megforgatom alaposan, közben elégedetten nyugtázom, hogy ez a régi masinával bizony kínkeserv lett volna. Meghallgatom a Zuram megjegyzését, hogy ugye, milyen jó, hogy megvette (perszedrágám, hisz kértelek rá, hogy vedd meg...), ugorjunk! Visszatöltöm a gyönyörű, üdezöld folyadékot a lábasba, már éppen tejszínnel készülök dúsítani, amikor eldöntöm, hogy ez krémlevesnek még nem elég sűrű, és a tejszínbe keverek egy kis keményítőt. Forralok egy szolidat a levesemen, és készen is vagyunk. Elvetemültebb ízlésűek merjék a forró levest camambert kockákra, kulináris analfabéták megelégedhetnek a pirított kenyérkockával, vagy levesgyönggyel (csak hogy téged is szóba hozzalak, kisfiam:)*

 

* az úgy volt, hogy októberben nagyszabású születésnapi ünnepség keretében óhajtottunk megemlékezni arról, hogy a fiunk 16 éves lett. Sok vendég, sok étel, fő a fej rendesen, mert a családomnak meglehetősen kis hányada kísérletező kedvű és nyitott az új ízekre, de a pálmát az apósom után rögtön a fiam viszi ebben a műfajban. Nincs vele semmi baj, csak szereti tudni, hogy ami a tányérjára kerül, az már egy kipróbált, általa szeretett valami. Eleve gyanakodva néz minden újdonságot, a zöldségek pedig esküdt ellenségei, legyenek azok nyersek vagy főttek, pirosak avagy zöldek, csak hogy költői tehetségemet is megcsillantsam:) Aztán a Zuram kérdezte a jeles napot megelőzően, hogy ugyan mi lészen a menü? Mire azt találtam válaszolni, hogy "a kulináris analfabétáknak pörkölt nokedlivel, a többiek meg majd kapnak valami finomat". Na, azóta az én kisfiam sűrűn emlegeti, hogy ő egy kulináris analfabéta, de úgy látom, ezt önmagára nézve nem veszi igazi sértésnek:)

 

Kategóriák

leves , hús nélkül

Komment

Eddig 11 komment érkezett

  1. Ana:
    2007. 03. 24. 14:56

    Jól néz ki. Már mástól is hallottam azt, hogy 1 hónapig lehet szedni. Nem értem ki és miért terjeszti ezt. Anyóséknál Zalában, 4 hónapig szezonja van. Kedvező időjárás mellett ősszel összejöhet még egy szüret. Az a lényeg, hogy addig finom, amíg nem virágzik fel. Majd ősszel szólj rám, hogy adjak, a saját chorizomból. :)

  2. marmalade:
    2007. 03. 24. 18:47

    Pfu, én is nagy kedvet kaptam most a medvehagymához, ráadásul nem is kell messzire mennem érte, mert egy közeli bioboltban kapható. Az előző postod alapján pont ezt a receptet néztem ki én is, hát ha olyan finom, mint amilyen jól néz ki?

  3. rossamela:
    2007. 03. 24. 20:15

    Én találkoztam már medvehagymával szeptemberben legelején is. Igaz, Horvátországban.
    Anyukám néhány hete említette, hogy kellene neki a kertbe medvehagyma. Ötlete valakinek esetleg?

  4. vorosvar:
    2007. 03. 24. 21:25

    rossamela, én is keresek a kertbe, ha sikerül valahonnan beszerezni, jelentkezem. a piacon egyszerűen senkinél nincs, nyilván az a saját boltjukat rontaná. habár valahol tegnap azt olvastam, hogy ősszel kell átültetni...

  5. Veres Zita:
    2007. 04. 16. 9:15

    Ana!
    Én szeretném felvenni Veled a kapcsolatot medvehagyma ügyben.
    Üdv:
    Zita

  6. skatalin:
    2007. 04. 18. 10:41

    Szaporítóanyag ügyében én tudnék segíteni.. A hagymát tényleg ősszel a legszerencsésebb átültetni, a magot meg nyáron kell kiszórni, hogy tavaszra kihajtson..

  7. Betty:
    2007. 04. 19. 9:08

    Medvehagyma magok, vagy hagymagumó engem is érdekelnének, ha valaki tud szerezni kérem jelentkezzen.

  8. cseresznye:
    2007. 04. 19. 16:43

    Medvehagymát rendelhettek a Sieberztől is, benne van a katalógusukban.

  9. Veres Zita:
    2007. 05. 10. 13:16

    Szia Skatalin!
    Szaporítóanyag ügyében várom a segítségedet.
    Köszönettel: Veres Zita

  10. Éva:
    2007. 05. 10. 13:34

    Zita, vedd végre a kezedbe az ügy intézését. Ezen az oldalon rendelhetsz medvehagymát:
    href.hu/x/2owl

  11. Thor:
    2007. 05. 10. 14:25

    Nálunk a piacon is van, egy bácsi rendszeresen árulja szombatonként.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006