Olyan, mint egy hangyászsün a hegyes orrával:)
Emlékszem, néhány éve azzal nyaggattam az uramat, hogy vegyen nekem gőzborotvát. Nem, nem a lábamról szerettem volna végleg eltávolítani a nem kívánatos szálakat, hanem takarítani akartam vele. Volt valami nagyon drága konstrukció, takarítógépbe integrálva, na, arra fájt a fogam. Most is csak idézni tudom a negyedszázados házasságunk alatt klasszikussá vált mondást, amit az uram fogalmazott meg, ennek ellenére:) tökéletesen igaz: nálunk én vagyok a motor, ő a fék. És mivel akkor satufék üzemmódban adta elő, nem lett nekünk gőzborotvánk. De nem alusznak ki a lángok az én lelkemben olyan egyszerűen, a kis gőzborotva azóta is lesben ül valamelyik hátsó agytekervényemben, hogy bármelyik alkalmas pillanatban előugorjon onnan, és a vágy utána ismét vérvalósággá váljon. Múlt héten rendbe raktam a mosógép adagoló tartályát, ki kellett főzni és hosszan sikálni, hogy lejöjjenek róla a nem odavaló anyagok. No, ez volt a történelmi pillanat, mert az uram nem volt elégedett teljesen, ugyanis a gép belső régióiban még mindig káosz uralkodott, viszont oda nem lehetett kézzel benyúlni. És ekkor érezte végre ő is úgy, hogy gőzborotva márpediglen kell. Itt hívnám fel a hölgyek figyelmét egy aranyszabályra, ami a hosszú házasság - egyik - titka: tudni kell időlegesen lemondani aktuális vágyainkról, hogy türelemmel kivárjuk az időt, míg azok a vágyak már nemcsak a mieink, de életünk párjáé is. Akkor ugyanis semmi nem lesz felesleges, kihasználatlan, semmi nem lesz drága... Hát így esett, hogy még azon a napon az én emberem egy csinos kis gőzgéppel állított haza, amit aztán a hétvégén kipróbáltunk. Először csak játszottunk vele, hódoltunk perszonális mániáinknak: ő a vécé pereme alatt tisztított és fertőtlenített, én a kádat és a tükröt vettem össztűz, akarom mondani: összgőz alá. Ma viszont egyszer s mindenkorra véget vetettem a flörtnek: igen komolyan álltam neki takarítani a célszerszámmal, és mondhatom, remek tapasztalataim vannak. Esküszöm, nem kapok egy fillért se a forgalmazótól (megjegyzem, ez kiváltképp helytelen!), ennek ellenére elmondom nektek, mire jó ez a készség. A forró gőz fellazítja a szennyeződéseket, a lájtosabbakat meg is szüntetni, a makacsabbakat hatékonyan megnoszogatja, s ekkor ők már könnyebben távolíthatók el egy kis folyékony súroló és szivacs segítségével. A csaptelep mellől olyan dolgokat bírtam távozásra néhány másodperc alatt, amit már sokszor kíséreltem meg Domestosszal, Cillit Banggel és egyéb csodaszerekkel - sikertelenül. Ma a konyhában a mosogatógép és a gáztűzhely rejtett zugai kerültek sorra, megtisztítottam vele az ablakot, és ha még fel tudom emelni a kezemet - ami egyre kevésbé sanszos -, kipróbálom, hogy a gyűrött függönyt simává varázsolja-e. A használati utasítás ugyanis ezt ígéri. Különböző fejek vannak hozzá, mindenhova be lehet vele férni. Egyszerűen imádom! Nem hiába vártam rá éveket, nem igaz?:)

Kérek bővebb infót erről a kis aranyosról, akár privátilag is.
Az én uramnak bezzeg van gőzborotvája, de az traktormosáshoz való :P háztartásilag nem méretarányos.
Pamina: a kis aranyos azt hiszem, az Obiból került hozzánk, néhány forint híján 6 ezer pénzért. Az előnyeit a posztban ecseteltem, negatívuma talán annyi, hogy viszonylag kicsi az űrtartalma, gyakran kell feltölteni vízzel.
Na, durvább árra gondoltam, ennyiért még teljesen rendben van.
Ezt még régebben találta Zitka vagy ribizli vagy valaki:
href.hu/x/2ikh
Azt kell beírni, gőzpingvin vagy gőzkacsa vagy gőztisztító, és ott lesz sok tapasztalat, hogy melyik fajta jó, melyik nem, mire jó, mire nem. Engem nem érdekelt, de úgy emlékszem, a nagyon olcsó ebből csak két hétig működik :))
izé, most meg nem működik a link :)
mindenesetre ezt kell kiválasztani: Fórumok \ Nők Lapja Café \ Teremtsünk otthont \ Takarítási praktikák
Jé! Mi - pont a Zuram noszogatására - vettünk egy ilyen izét, úgy kb három évvel ezelőtt. Azóta is ott gubbaszt a dobozában, meg is feledkeztem róla teljesen, mostanáig. Na hallod, ha ez a dolog ennyi mindent tud, tán mégis előveszem!
Melange, ne csak elővedd, próbáld is ki!:)
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Lomiban vásároltam egy handy steam cleanert és nincs hozzá használati utasításom. Tud valaki segíteni?
Előre is köszönöm Mónika
Kedves Mónika, nem tudom, milyen steam cleanered van, az enyémbe tiszta vizet kell önteni, bedugni a konnektorba, megvárni, míg felmelegíti a vizet, aztán nyomni belőle a gőzt. Egy fontos dolog van: nem szabad semmiféle mosószert a gépbe tenni.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
De. Igaz! ;-DD