Rettenetes nap

 

Írok egy posztot, mielőtt elmennék itthonról, mert szükségét érzem, hogy a mai napomat megörökítsem, és amilyen tendencia mutatkozik a katasztrófák terén... hát nem is tudom... remélem, legalább közlekedési baleset áldozata nem leszek, az annyira snassz lenne.  Tulajdonképpen a délelőtt csak szimplán zsúfolt volt, sok mindent kellett elintéznem, az igazi szívás délelőtt a lányomat érte utol, lásd még az ocsmányiroda címszónál. Nem is volt addig semmi baj, míg el nem helyezkedtem kényelmesen a kanapén, hogy vagy 10 percet szusszanjak, mielőtt nekikezdek főzni. Igen ám, de a szusszanást egy fura hang szakította meg. Olyan volt, mintha... mintha valami vastag üveg repedt volna meg. Miután nálam meglehetősen sok üveg tartózkodik, nem vártam semmi jót. De amilyen látvány a műhelyben fogadott, az még annál is durvább volt, mint amire számítottam: egy 0,75 literes oldószer alapú lakk fogta magát, és kb. egy méter magasból levetette magát a földre. Természetesen kinyílt, tartalma szétfolyt a műhely linóján. Aki próbált már lakkot feltakarítani, az tudja, mit éreztem. Én pedig duplán tudtam, mit érzek, hiszen vagy két hónapja ezt már előadtam, akarom mondani, egy másik lakk már előadta a mutatványt. Nem mesélem el a részleteket, legyen elég annyi, hogy egy milliliter oldószer nem volt itthon, se lakkbenzin, se aceton, se semmi az égvilágon, ámde a boltban sem volt, ahová a fiamat szalajtottam segítségért.  Ott álltam nyakig ragacsosan, és úgy éreztem, semmi más nem menthet meg az azonnali megőrüléstől, csak az, ha menten elkészítem Chili és vanília karamell fagylaltját. A recept úgy kezdődik, hogy a cukrot egy evőkanál vízzel karamellizáljam. Hát jelentem, én megpróbáltam, de csak egy gusztustalanul habzó cukorszirup lett belőle, ami a leghalványabb jelét se mutatta, hogy barnulni akarna. Kiöntöttem a francba. Ekkor jött ki a lányom a konyhába, hallván újabb káromkodásomat, majd viccesen arra próbált figyelmeztetni, hogy vannak jelek, amikből értenem kéne, és leülni a fenekemre. Jól megbántottam, és főztem egy újabb adag karamellt, most már víz nélkül. Ezután bementem, hogy bocsánatot kérjek a gyerektől. Megbocsátott. Közben kiderült, hogy a fagylalt nem fog beférni a mélyhűtőbe, ezért megettük a tegnap készített szeder- és csokifagyikat, ez némiképpen lenyugtatott. Olyan apróságot, hogy a borsófőzelék készítése közben kb. másfél maréknyi szárított petrezselyem szóródott ki, egyenletesen beterítve a tűzhelyet és a padlót, el se mesélek, mert jogosan merülne fel a kérdés, miért használok tavasszal szárított petrezselymet. (Mondjuk kizárólag azért, mert életem párja kidobta a frisset, azt mondta, nem volt túl jó állapotban már.) Remélem, azért a vájtfülűek kiérzik a sok rinya mögül is a közlésvágyat, hogy világgá kiáltsam: engedtem CV lobbizásának, és szombaton magamévá tettem egy fagyigépet. Nem volt egyszerű: az éppen önmagát ünneplő áruházlánc egyikében semmilyen gép nem volt, a másikában két csoffadt darab árválkodott meglehetősen drágán, a Vasedényben szintén sajnálkozva néztek Anára és rám, mikor kerestük, úgyhogy végül a Metróban vettük meg szombaton azt az egy darab Eltát, ami a polcon árválkodott. A magyar kereskedelem még nincs felkészülve CV lobbyjára és a világtrendekre. Hülyék.

 

Megírtam ezt a posztot, és lám-lám, IE alatt széttúrta a sablont. Komolyan mondom, a gépet is felrúgom műholdnak most már...!

 

Kategóriák

fagylalt

Komment

Eddig 11 komment érkezett

  1. Ana:
    2007. 05. 07. 18:42

    most már ülj le :) élvezd a karamellát!!

  2. Thor:
    2007. 05. 07. 22:17

    Zélet kemény bazz!
    Mind közül ez a lakkdolog ütött legjobban szíven, nem értem, mivanmáá! Szeizmikus tevékenység zajlik nálad a műhelyben, vagy csak simán ilyen ádáz a lakkjaid természetje?

  3. Éva:
    2007. 05. 08. 6:59

    Thor szivem, és azt már bele se írtam, hogy beakadt a gyűrűm a létrába, és kis híján leszakítottam a saját ujjamat a saját gyűrűmmel. Viszont az esti találkozót élve úsztam meg, és ez nagy dolog:D

  4. Éva:
    2007. 05. 08. 8:01

    Thor, az a szörnyű gyanúm támadt, hogy te nem veszed komolyan az engem ért csapásokat!

  5. Macilaci:
    2007. 05. 08. 8:29

    Hát ez a bejegyzés frenetikus ! Illetve tényleg szörnyű, vagy nem is tudom... A mai nap ezt a bejegyzést hozta fel először a Feedreader, remélem ez nem azt jelenti, hogy staféta módjára ma nekem jut a pechszériából !!!
    Van egy angol mondás, lefordítva annyit tesz:
    Minden nap egyformán xar !
    Bocs a vulgáris kifejezésért, de ez most illett ide !

    Ja, a cukorhoz szerintem csak nagyon kevés vizet kellett volna tenni, hogy karamellizálódjon !

    Akkor mára szép napot ! ;)

  6. Thor:
    2007. 05. 08. 9:03

    Téves gyanú, minden szavamat súlyosan komolyan gondoltam. Mindazáltal még mindig kielégítetlen bennem a kíváncsiság arról, hogy miért teszi ezt sorozatban néhány üveg lakk? Hm? Ha velem történne ez, akkor már a matematikai indukciótól óvakodván, megpróbálnék rájönni, nehogy mán az n esetet az n+1edik is kövesse, mert jó dolog állítólag a szipuzás, de azért mégsenem annyira. Igazából, ha csak megpróbálom elképzelni a feltakarítást bármely szerves oldószerrel, már kapásból négycsápú-hatkarú-nyolcszemű zöld izék táncolnak a szemem előtt.

  7. Thor:
    2007. 05. 08. 9:07

    (Jah, gyűrűtéma: ebben jártas vagyok, tökre szögletes volt egy időben minden gyűrűm, mert valahogy minden alkalommal, ha polc tetején -szekrényen matattam, előadtam ezt - ha megnézed, miolta saját bútorkialakítású lakásban lakozom, nincs is egyetlen sarok vagy él sem egyetlen polcon, mer gyűlölöm őket. Szóval csak megnyugtatnálak: hacsak nem rozsdamentes acélból hordod azt a gyűrűt, többnyire előbb nyúlik kétszerakkorára vagy szakad el, mint hogy az ujjad törjön. A nemesfémcucc elég puhány. Azért persze fájni fáj, de törési határon belül marad.)

  8. chilii:
    2007. 05. 08. 9:37

    drága Fakanál!!!! azt hiszem eljött az ideje, hogy valamelyik barkácsáruházban beszerezz egy lecet, amit a polc elejére szögelve (inkább kérd meg a párodat ilyen pechszéria után) megakadályozhatod, hogy a szuicid hajlamú lakkos üvegeid engedjenek a bennük lakozó késztetésnek!!!!!!
    és vedd szépen elő a sarokból (ahová lemondóan dobtad) a Szakácsok könyvét, és keresd ki a menta fagyi receptjét (esetleg a csokisörbetét) és vigasztalódj továbbbb!

  9. Éva:
    2007. 05. 08. 9:44

    Thor, a helyzet az, hogy pontosan ismerem a műhelybéli történések jelentését. Azt üzenik az események, hogy most már takarodjak be az inkriminált helyiségbe, és fejezzem be a befejezni valókat, valamint kezdjek hozzá az aktuális feladatoknak, de sürgősen:)

    chilii: az a Szakácsok könyve már nem az enyém, mert nem a sarokba dobtam, hanem odaadom annak, aki áhítozik rá. Menta fagyi... mmm, de jól hangzik!:)

  10. chilii:
    2007. 05. 08. 9:56

    oké, akkor kipróbálom én, és majd beírom a receptet!

  11. Thor:
    2007. 05. 08. 10:29

    A ment a fagyi receptjét én is kérem!!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006