Ünnepi vacsora

Nem voltam tegnap meglepve, amikor késő délután az uram azt mondta, lassan készülődjünk, megyünk vacsorázni. Arra számítottam, hogy a Gundelbe visz, mert szerelmünk hajnalán vacsoráztunk egyszer ott, a nosztalgikus csapásirányba belefért volna egy újralátogatás. Viszont az indoklást, hogy végül miért nem arra esett a párom választása, teljes mértékben el tudtam fogadni (ritkaság kérem, nagy ritkaság!:). Azt mondta ugyanis, hogy egy aránytalanul drága sznob hely lett, ahol a sok pénzéért nem óhajtana feszengeni. Átnyújtott három kártyát ellenben, amik közül választhattam, és amin az általa ajánlott éttermek fotóit láthattam. Természetesen mindháromba foglalt helyet. Ha jól emlékszem, az első a Kerék Vendéglő volt Óbudán, a másik valami Mátyás király étterem, a harmadik pedig a Robinson. Szerintem egy stopper se mér olyan kevés időt, amennyi alatt rávágtam, hogy a Robinsonba menjünk. Sokáig vágyakoztam oda, de az urbánus legenda arról szólt, hogy a - számunkra - megfizethetetlen kategóriába tartozik. Ahányszor elmentünk előtte kocsival, mindig eszembe jutott, hogy de jó lehet ott a tó fölött meleg nyári estén vacsorázni. Aztán a télen egy nagyon kedves barátom elvitt oda, így megtapasztalhattam, hogy roppant kellemes étterem, egyáltalán nem elszállt árakkal. No, megint hosszúra nyújtom a szöveget, pedig nem is ez a lényeg, hanem az ételek. Amik egyszerűen kifogástalanok voltak. Nem állítom, hogy a világ legjobb ötven éttermében helye van a Robinsonnak, de az én személyes top hármamban biztosan benne van. Mert kellemes a hely. Mert udvariasak a pincérek, azt éreztetik velem, hogy fontos vagyok. Jöttükben-mentükben van egy kedves kérdésük, ha éppen úgy látják, hogy a beszélgetésünket nem zavarják vele. Mert nagyon jóízűek az ételek. Mert azok szépen is vannak tálalva. Mi kellhet még? Mondom én, hogy nem vagyok egy átlagon felül szekánt vendég, csak tudni kell, mik az alapvető elvárásaim.

 

A fotó az étterem honlapjáról származik

A menü pedig, amit ettünk: Az uram francia hagymalevest evett, utána borjúpörköltet tojásos nokedlivel, desszertnek máglyarakást, mindezt alkoholmentes Dréherrel volt kénytelen leöblíteni.  Én pedig ittam egy Kir Royalt, ettem egy vaslapon sült camamert  borsos eperrel, jázminrizzsel, és én is máglyarakást rendeltem, ami nekem egy icipicit édes volt, ott is hagytam a felét. Mindehhez ásványvizet ittam. Viszont a camamberről ejtenem kell néhány szót. Valami fantasztikus darabos fűszerkeverékbe mártották sütés előtt, ezután került a vaslapra, épp annyi időre, hogy a belseje megolvadjon, de a külseje ne repedjen meg, magába rejtve a folyékony sajtot. Nem az obligát áfonyaszuttyal körítették, hanem azt hiszem, epervelő lehetett, a mártásos tálka mellett néhány félbevágott eperrel, amin én ugyan nem éreztem a borsot, de annyi baj legyen. Ízorgia volt, a többi nem számít.

Azt hiszem, ebben a hónapban lesz még ott egy körünk, mert ha már muszáj öregednie az ember lányának, tegye azt úgy, hogy jól essen neki.