A helyzet az, hogy roppantul szeretek örömet szerezni a családomnak. Mivel erre legkönnyebben kulináris vonalon tudok ráerősíteni, hát ezt teszem. Ezért aztán ma Maci-féle kakaós csigával vártam őket pontban 9-kor a konyhában. A csigáim távolról se lettek olyan szépek, mint Maciéi, de ezen nem búsulok, hiszen a pizzás csigáim is katasztrofálisan szoktak kinézni, mégse marad belőlük egy árva darab se az onnantól számított 5 percen belül, hogy kiveszem a sütőből.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
összesen kb. 10-12 dkg vaj
2 teáskanál porélesztő
3 dl tej
1 tojássárgája
4 evőkanál cukor
1 mokkáskanál só
A későbbi műveletekhez:
3 evőkanál holland kakaó (nemiske, nem csuklottál reggel?)
5 evőkanál cukor
1,5 dl tej
a maradék vaj
Elkészítés:
A fenti anyagokat beleteszem a kenyérsütő gépbe (alulra a tejet, tojást, a vajból kb. 5-6 dekát vagy olvasztva, vagy igen puha állapotban, felülre a liszt-cukor-só-élesztő quartettet), majd elindítom a gépet. Másfél óra múlva csodaszép, könnyen kezelhető tésztám van. Kinyújtom egy kétszer olyan hosszú, mint amilyen széles téglalappá, megkenem a maradék vaj felével, megszórom a cukor és a kakaó keverékével. Felcsavarom a hosszanti tengelye mentén, majd kétujjnyi szeletekre vágom. Itt van az akció egyetlen necces része: nekem a vaj nem "fogta meg" a cukros kakaót, és igen sok kiszóródott a csigákból a deszkára. Ezt a kakaót a későbbiekben kis tenyeremmel összesöpörtem és rászórtam a csigák tetejére. Csak nem hagyok ennyi finom kakaót kárba veszni? Szépen egymás mellé ültettem a sütőpapíros tepsiben a csigákat, majd betoltam a 180 fokra előmelegített sütőbe. Negyedóra múlva meglocsoltam őket a felforrósított tejjel, amibe beleapplikáltam a maradék, úgy kávéskanálnyi vajat, majd még negyedórára visszatoltam sülni a tésztát. Isteni volt, legközelebb diós változatot sütök.

mit csináltál vele, hogy neked olyan szépen egyben maradt? mennyi vajat kentél a tésztára?
Én ilyet soha nem csinálok, mert akármennyi cukrot teszek bele, soha nem elég a töltelékbe. Soha nem lesz édes. Ezért csak diós, mákos, mandulás csigákat szoktam készíteni. Azok nem okoznak csalódást.
Egyetlen evökanál puha vajat kentem rá. Szorosan felcsavartam, és mikor szeleteltem igyekeztem minél elöbb,és minél alaposabban aláfodítani a tészta végét a csigák alá, hogy ne tudjon megszökni a kakaó.
maci, nekem a vágásfelületen szóródott ki:(
én a vajjal kikeverem a kakaót és a cukrot. Azt kenem rá a tésztára. Nem szórom. Így finom zamatos lesz, nem szóródik, de az enyém soha nem elég édes. Be vagyok oltva ellene.
Ana, ez a kikeverés jó megoldás lehet, köszi:)
A hétvégén én is kakaós csigában utaztam.Maci szerint csináltam: előbb a vaj, utána a cukros kakaó.Nekem bevált,de a másik megoldással(vaj-cukor-kakaó)minha krémesebb lenne.
marmalade: olyan jól szórakozom magamban, ahogy egy-egy recept végiggyűrűzik a bloggerek konyháján:) Nekem is bevált Maci receptje, csak az enyém közel se lett olyan csinos, mint az övé, de finomnak iszonyú finom volt.
még melegen, pohár tejjel... isteni reggeli volt:-)
Ööö...persze, hogy a vágásfelületen szóródik, értem én, de még elötte kell alágyürni a csiga végét. Ennél jobban nem tudom elmondani má´ :0)
Mindegy is, jó kakaós volt és finom volt?
Na mert ugye, ez a lényeg!
Meg persze egy pohár tejjel...@@@@
maci, esküszöm, nem akarok a dolognak nagyobb feneket keríteni, mint amekkorát érdemel, de nekem nem folyt ki az olvadt cukros-kakaó sülés közben, hanem előtte borította be a nyújtódeszkát. azt hiszem, erre tényleg Ana módszere a megoldás.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Hü de jó kakajóóós!;o) Így szeretem!