Tegnap nagy adag pörköltet főztem, hogy ma mindenki tudjon ebédre vinni belőle, a lányom is, az uram is. Úgyhogy ti se ússzátok meg a receptet:)
Hozzávalók:
1 kg sertéscomb (vagy lapocka, attól függ, ki milyen zsírosan szereti)
3 közepes fej vöröshagyma
zsiradék
pirospaprika, bors
1-1 darab paradicsom és paprika
ha éppen van otthon, egy ágacska zellerzöld
Elkészítés:
A jó pörköltnek egyetlen egy titka van, és az a hagyma. Aki egy fej hagymából készít pörköltalapot mondjuk egy kiló húshoz, az számítson rá, hogy vizes, híg lét fog találni a hús alatt. De hogy ez ne így legyen, vágjuk apróra a SOK hagymát (nem szentségtörés aprítógépet használni, azzal majdnem pépesre lehet dolgozni a cuccot), dobjuk a meleg zsiradékra, rögtön sózzuk meg. Ettől a hagyma levet ereszt, és nem megég, hanem elkezd főni, egy idő után pedig szétfő. Ezt a folyamatot elő szoktam segíteni azzal, hogy 2-3 cent vizet ráöntök az üvegesedő hagymára. Amikor ezt a vizet elfőtte, és zsírjára sült, hozzáadom a kockákra vágott húst. Ügyeljünk az egyforma darabokra, mert az nem finom, ha a kész ételben az egyik hús még elbírt volna némi főzést, a másik pedig már szálaira esik szét, olyan puha. Alaposan átpirítom a hagymán a húst, megvárom, míg elveszti nyers színét, majd hozzáadom a pirospaprikát. Én szeretem, ha van színe a pörköltnek, úgyhogy ezzel nem spórolok. Jön még egy-két tekerésnyi bors, a paprika és a paradicsom félbe vágva. Ezen a ponton adom hozzá a fizet a húshoz. Mindig nagyon kell koncentrálnom, hogy ne öntsek rá sokat, mert akkor vízben főtt hús lesz a vacsora. De valamiért hajlamos lennék pedig erre, úgyhogy koncentrálás! Lefedem a kuktát, az erősebb fokozatra kapcsolom (két állás van a kuktámon ugyanis), és úgy 12-15 perc múlva kész az étel. Ha több rajta a lé, mint szeretném, elforralom róla, kidobálom belőle a paprika- és paradicsom maradványokat, ízesítem még, ha kell. Ajánlom nyári pörköltek főzésekor a zellerzöld darabkát, fantasztikus ízt ad a húsnak.

áááááááááááá, dehogy! Anát dícséri a ruhám:) köszi:)
Sokkal inkább a lányodat! :)
jajtényleg!:)
hú, de szép lettél! :)
Lady in white:)
Egyeseknek de jó dolguk van!!! :o)))
ÜgyesAna, ügyeslány!!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Irígylem az új dizájnt, nagyon csinos!!
Te voltál az ügyes??