Post-születésnapi reggeli

Tegnap estefelé csatlakozott a lányom pasija is a köszöntők seregéhez, és egy hirtelen ötlettől vezérelve meghívtam ma reggelizni. Tegnap, a D-dayen ez amúgy is problémás volt, merthogy korán reggel elmentem otthonról. Nem is evett senki semmit... Nos, a megjelenés némi áldozatot kívánt a fiatalembertől, ugyanis az éjszakát Tinnyén, egy lovardában töltötte, gyaníthatóan némi haverok és sörök társaságában, úgyhogy nem volt biztos, hogy időben ide tud érni. Részletesen ecseteltem neki az általam frissen sütött sütemény zamatát, a saját készítésű lekvárjaim színét, és persze a fantasztikus társaság előnyeit, akik várni fogják. Életében ilyen pontos nem volt, 9.30-kor csengetett az ajtón, ahogy azt kértem tőle. Jutalmul ez a látvány fogadta:

A kép közepe táján látható bucikról egy külön poszt fog születni, addig is álljon itt, hogy mérhetetlenül hálás vagyok Cserkének, nála találtam a receptet. Gyerekkorom óta ez az édeskés tésztájú, pihekönnyű sütemény volt a kedvencem, de sehol nem találtam olyan leírást, ami azzal kecsegtetett volna, hogy sikerül reprodukálnom a puffancsot. Merthogy az én gyerekkoromban ez  volt a neve. Mától törzsvendég a konyhámban, nemcsak én, de az összes többiek is teljesen el voltak alélva a langyos, isteni süteménytől.