Blog, család, barátok, konyha

Nemisbéka kollegina érdeklődik Maci nyomán a címben szereplő dolgok felől. Sok érdekeset vagy újdonságot nem fogok tudni mesélni ebben a témakörben, amiről már ne fecsegtem volna ehelyt.  És mivel ma nagyon meleg van, valószínűleg azt a keveset se fogom tudni élvezhetőre tupírozni:) A blogírás a lányom kedvéért kezdődött, a fotókat azonban már a magam passziójából kezdtem iderakosgatni. Őszintén szólva igen frusztrál a más blogokon látható, profi fotósok által készített sok-sok gyönyörűség, nem szeretek közepes teljesítményt nyújtani semmiben. Ez esetben mégis megteszem, talán a végső elszámolásnál ezt elnézik nekem odafönt.  Erre elég nagy az esélyem, mert olyan gyakran esem a hiúság bűnébe, hogy ez az apróság rendesen el fog törpülni a többi mellett;-) Érdekes egyébként, még blogról szó se volt, sőt, azt se tudtam, hogy létezik ez a műfaj, amikor már készítettem képeket az általam főzött ételekről. Ilyen fotó volt például a rebarbara pite, a quiche vagy a spárgasaláta képe. Úgyhogy valami ősi, titkos késztetés már régen is volt bennem a hiúság mellett. A család egyébként a kezdetektől jól fogadta a fotózási őrületet, ez több dolognak is köszönhető. Elsősorban ugye a lányunknak, aki fotósnak készül - kérek szépen őrületes nagy drukkot neki péntekre, a záróvizsgájához, köszönöm szépen -, miatta sose tekintettünk a fényképezőgépre úgy, mint valami istentől elrugaszkodott masinára. De az Uram is sokat fotózott - amíg el nem vették a kedvét a lányom remek képei:) -, úgyhogy nálunk családtag a gép. Hogy mit fotózunk vele éppen, az végül is szinte mindegy. Na meg hát médiás család is lennénk, vagy mi a szösz. Nagyon szeretném, ha a lányom készítene a blogba ételfotókat, de csak ritkán tudom rávenni, őt magát meg valahogy nemigen érdekli a téma.

Na de hogy valami lényegesről is beszéljek: itt van például az Anyám. 67 éves, azt se tudja, mi fán terem az internet, mégis az első pillanattól kezdve nagyon tetszett neki a blog írásának ötlete. Pláne, mikor ennek kapcsán láthatott a tévében is! Nem így anyósomék, akiknek valószínűleg sosem fogom tudni elmagyarázni az internet és a blog mibenlétét. Ők ezzel párhuzamosan a "médiasztárság" iránt is minimális érdeklődést mutattak csak. Nagyon jól viszonyulnak a blogomhoz a kolléganőim, Teó és Kiki, mert bár egyikük sem szeret főzni, mindig nagyon lelkesek, tanácsokat is kérnek tőlem, sőt, meg is szokták fogadni azokat. És hát a barátok... Volt egy eset  a közelmúltban, amin jól szórakoztam. Gábor barátom nővére, Ancsa mit sem tudott blogolási őrületemről, sőt, talán arról se, hogy az átlagnál jobban szeretek főzni. A Kultúrház adásáról persze értesítettem mindkettőjüket, de Ancsa épp külföldön volt akkor, csak később, online formában tudta megnézni a műsort. Igen ám, de előtte vendégségben voltunk nála - remek ebédet főzött! -, később mesélte, még szerencse, hogy fogalma sem volt erről az irányról, halálra izgulta volna magát, hogy egy "médiaszakácsnak" kell főznie:) Ez persze igen erős túlzás, de azóta is rendszeres olvasója a blognak, és mivel ő is remekül helytáll a konyhában, gyakran cserélünk tapasztalatokat. Az öccse, Gábor pedig az egyik legesleghálásabb élvezője a főztömnek. Megjegyzem, egyre ritkábban, és ezt igen fájlalom.

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: hogyan változtatta meg a főzési szokásaimat a blogírás és -olvasás? Hát barátaim a Zűrben: nagyon! És roppant jó időben is talált rám ez a szenvedély - mert bizton állíthatom: a főzés is, az írás is az -, mert éppen kezdtem halálra unni a saját repertoáromat. Mondtam is a családnak, hogy ezen változtatni kell, mert már én magam unom ezeket az ételeket, el tudom képzelni, ők mennyire unják. És bár lehetnének egy gondolatnyival hálásabb közönség - itt főleg a fiamra gondolok -, panaszra nem lehet okom, igazán türelmesen viselik, hogy néha kísérletezem rajtuk. Már-már mániásan olvasom a blogokat - sajnos meglehetősen korlátozott nyelvtudásom a magyar nyelvű blogoknál horgonyoztat le elsősorban -, sok ötletet, receptet megvalósítok az olvasottak közül, és kimondottan bosszant, ha hétköznapi, sablonos ételeket vagyok kénytelen főzni mondjuk időhiányból kifolyólag. Viszont mára többé-kevésbé leszámoltam azzal a bánatommal, hogy úgy érzem: nem vagyok elég trendi a főztömmel. Egy időben bántott, de a sok jóllakott, elégedett arcot látva magam körül arra a konklúzióra jutottam, hogy a trendiség nem minden:)

Ha van kedve megosztani ez irányú tapasztalatait velünk, akkor kérem Zsófit, Esztert és Lorient, tegye meg!