Ebben a kánikulában a fenének sincs kedve enni, olyannyira nem, hogy még én is távol tudok maradni a konyhától. Ma ez a távolmaradás egy meggylevesben, egy rizses lecsóban, egy mexikói tortillában és egy magam számára főzött, diétás vacsorában mutatkozott meg. De igazából semmihez sincs kedvem, már ami az evést illeti. Gyümölcsjoghurtot kívánok, jéghideg cseresznyét és málnát, semmi mást. Na, legfeljebb egy kis gazpachot, de tényleg csak az íze kedvéért!:) A magam számára kenyér nélkül "főzöm" meg, mindenki más bátran aprítson bele kenyeret. A fotóra holnapig várni kell.
Hozzávalók:
50 dkg érett paradicsom, meghámozva, kimagvalva, húsát apróra vágva
25 dkg paprika, lehet piros, zöld, amilyen jól esik, kimagozva
1 nagyobbacska salátauborka, hámozva
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
1 evőkanál balzsamecet
5-6 evőkanál olívaolaj
1 testes szelet kenyér, sütőben kicsit meg lehet szárítani, de ne pirítsuk barnára
só, bors, petrezselyem
Elkészítés:
Ennél egyszerűbben készíthető étel talán nincs is. A zöldségeket beledobjuk a turmixba, utána hajítjuk a kenyeret, a sót, és adunk neki amúgy tisztességgel. Előtte persze döntsük el, hogy teljesen simán, krémesen szeretnénk-e a levest viszontlátni a tányérban, vagy rusztikusabban. Ha ez utóbbi, akkor csak addig turmixoljuk a cuccost, amíg úgy nem érezzük, hogy pont olyannak szeretnénk. Uh, ez roppant bugyuta mondatra sikeredett, de egyrészt nincs erőm újabb verzión törni a fejemet, másrészt meg úgyis értitek, mit akarok mondani. Tehát elkészül a szutty a zöldségekből, ezután következik az ízesítés sóval, borssal, balzsamecettel (vagy borecettel), végül mehet hozzá a gyönyörűséges olívaolaj. Egy-két jégkockát bele lehet applikálni a lébe, egyrészt hamarabb lehül, másrészt kicsit higítja a levest. Mehet a fridzsiderbe, és lehet rájárni akár napokig is.

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006