Stíriai metélt, avagy a kamaszkori szerelem visszaköszön

Édes istenem, add, hogy ellen tudjak állni a kísértésnek, és a recept nyomán NE főzzem-süssem meg ezt a csodát! Kérlek szépen, ne engedd, hogy könnyednek szánt felkiáltással, mintha nem is lenne igazából jelentősége, azt mondjam: ó, hát csak a fotó kedvéért készítem el! Csak azért, hogy sipric lássa, hogy is néz ki egy szép stíriai metélt... Mert ugye mindketten tudjuk, hogy ez több lenne, mint ártatlan füllentés. És még azt is kérem tőled, édes istenkém;-), hogy sose hagyd elfelejteni azt a napot, amikor életemben először hallottam a stíriai metélt nevét. Mert hát mit tudtam én 1974-ben, ott, a Tisza partján, hogy létezik ilyen étel? Semmit. Azt viszont tudtam, hogy lángoló szerelemmel viseltetek a faluban - ahol nagynénémnél a nyarakat töltöttem - lakó B. Pityu iránt, aki körülbelül sok évvel volt nálam idősebb, hiszen ha jól emlékszem, akkor már végzett szakács volt, és éppen a kiskörei víztározó építésén dolgozott. B. Pityu nem volt szép, különösebben okos se, annyi pozitívumot mindazonáltal elmondhatok róla, hogy imádott engem:) Imádott a maga módján: hozott nekem görögdinnyét - azóta se igen láttam sárgabélű görögdinnyét -, de ahogy biciklivel megállt a kapunknál, megbillent, és azon mód el is ejtette, ami persze reccsenve hasadt száz darabra, de a tyúkok legalább aznap jóllaktak. De hát mi ez, ha nem szerelem, ha az ember egész napi dinnyeföldön való munkálkodás után egy szolíd tízkilós példánnyal egyensúlyozva bebiciklizik Dinnyéshátról Nánára, hogy nekem dinnyét hozzon? Na ugye! Vele esett meg, hogy átjött Juliska nénémhez, hogy két tojást kérjen kölcsön. Merthogy a stíriai metélthez négy kell, de nekik csak kettő van otthon. 33 évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek: tiszta merő kifogás volt a két tojás, hogy láthasson, hiszen ők is tartottak tyúkokat, mint Juliska nénémék - meg mint a faluban mindenki más -, nem létezik, hogy csak két tojás árválkodott a kamrában. Elég lett volna kimennie a tyúkólba összeszedni még kettőt. Nos, B. Pityuval sosem bontakozott ki a szerelmünk - a francba, már arra sem emlékszem, megfogta-e a kezem a moziban, vagy nem, de az biztos, hogy hazafelé előttem haladt, hogy az úton tanyázó békákat lovagiasan eltüntesse az utamból, én ugyanis rettegtem, hogy a sötétben rá találok lépni egyre. Hogy találkoztam volna-e a későbbiekben a stíriai metélttel nélküle, az se derül már ki sosem. Mindazonáltal sipric kérésére álljon itt a recept, amit néhanapján elkészítek.

Hozzávalók 4 főre:

50 dkg tehéntúró

kb. 15 dkg rétesliszt, esetleg valamivel több

4 egész tojás

2-2,5 dl tejföl

10 dkg mazsola

5 dkg vaj

3 evőkanál porcukor, vagy kicsit több, ahogy szeretjük

fél citrom reszelt héja - nagyon kell bele!

1 teáskanál vaníliás cukor

só

zsemlemorzsa

Elkészítés:

Áztassuk be a mazsolát rumba, ennek hiányában langyos vízbe. Tegyünk fel egy szép nagy fazék vizet melegedni, felforráskor egy kevés sót adjunk hozzá. Ezután jöhet a tészta: a túrót törjük át (jobb lesz a végeredmény, ha nem vagyunk lusták elővenni a krumplinyomót, azt a régi, két darabból álló fajtát), adjunk hozzá egy egész tojást, fél deci tejfölt, egy csipet sót, és annyi lisztet, amennyi felhasználásával jól nyújtható tésztát kapunk. A tésztát kb. egy ujjnyi vastagra nyújtsuk ki, ne sajnáljuk alóla-felőle a lisztet. Ezután vágjuk kisujjnyi széles csíkokra, a csíkokat pedig szintén kisujjnyi nudlikra. A forrásban lévő sós vízbe dobáljuk a cuccost, nem kell neki sok idő, amint feljönnek a víz tetejére, készen vannak. Ez itt kissé nehezített pálya, mert miközben figyelni kéne a metéltekre, el kell készíteni az öntetet, ami a következő: a maradék három tojás sárgáját habosra keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, a citrom héjával és az olvasztott vajjal. Utána jöhet a maradék tejföl, a mazsola, majd a fehérjékből vert kemény hab. Egy kis vajjal kenjünk ki egy csinos edényt - jénait, sütőtálat, tepsit, amink van -, hintsük meg prézlivel. A kifőtt tésztát keverjük bele a krémbe, majd az egészet zuttyintsuk a sütőtálba, és 180 fokos sütőben süssük szép pirosra. Kicsit hajszás az elkészítése mondjuk egy rántotta elkészítéséhez képest, de megéri a fáradozást!