Spagettiszósz télire

 

 

Évek óta főzök spagettiszószt nyaranta. Három alapvető oka van ennek. Az egyik, hogy a családom nagyon szereti. Ez egymagában is bőséggel elég lenne ahhoz, hogy minden évben nekiálljak a procedúrának. A másik, hogy engem tehermentesít néhány téli estén, amikor nincs kedvem/időm főzni. Ilyenkor csak annyit mondok az éhes szájak tulajdonosainak: bontsatok fel egy spagettiszószt. És ilyenkor mindannyian tudják, hogy nem Ben bácsi, vagy Bertolli néni üvegcséjére gondolok. Mondjuk az utóbbival semmi bajom azon kívül, hogy igen drága. A harmadik ok pedig, hogy az ár/érték arány roppant kedvező, mert nézzük csak: az idén vettem

7 kg paradicsomot á 98.-, az annyi mint  686.- forint

1 hatalmas csokor bazsalikomot á 100.-

1,5 kg hagymát á 150.-, az ugye 225.-

egy csokor rozmaringot 120.-

fogyasztok gázt mondjuk 50 forintért

vizet 100-ért

saját munkaerőt 2500.--ért.

Ez mindösszesen 3.781 forint.

Ebből kb. 15 alkalommal jut a spagettinkre paradicsomszósz, ami alkalmanként 250 forintot jelent. Abszolút tartósítószer-mentesen, az általunk kedvelt állagban-ízben. Én úgy értékelem, megéri a befektetett munkát. S mivel hovatovább ez az egyetlen tartósítás a sárgabarack lekváron kívül, amit enkezemmel enkamrámba eszközlök (uhh:), mindenképpen szükségem van az élményre!

 

Hozzávalók:

7 kg lucullus paradicsom

1,5 kg vöröshagyma

1 naaagy csokor bazsalikom

1 cserép rozmaring

oregano

1,5 dl olaj

 

Elkészítés:

A paradicsomot megmostam, éretlen, hibás részeit eltávolítottam. A vöröshagymát megtisztítottam, a bazsalikomot, rozmaringot szintén. Majd a hagymát az aprítógépbe hajigáltam, péppé zúzattam. Ment a lábasba olaj bőséggel, rá a hagymapép, és következett a hagyma puhára párolása. Amikor ezzel készen voltam, az egyszerűség kedvéért két edénybe szétraktam a hagymát. Ezután a paradicsomokat kaszaboltattam össze az aprítóval, ami oly jól sikerült, hogy boldogan konstatáltam: nem kell passzírozni, a paradicsom héja észrevehetetlen a masszában, ráadásul jelenléte pozitív hatású, ugyanis sűríti a cuccot. No, a paradicsompépet szépen beleöntöttem a két edénybe, és megkezdődött a főzés-sűrítés hosszadalmas - ám felügyeletet nemigen igénylő - művelete. Ebben a fázisban kerültek még bele a fűszerek: a (szintén péppé aprított) bazsalikom, rozmaring, oregano, só. Most békésen rotyognak a gázon, időnként kimegyek ellenőrizni, hol tartanak az eszencializálódás rögös útján, aztán ha úgy ítélem meg, hogy pont megfelelő az állag, sterilizált üvegekbe kanalazom a szószt. A csavaros kupakot rájuk illesztem, fél percre mindegyik fejtetőre fog állni, majd mehetnek néhány napra ágyba, párnák közé pihenni. Az egész megvan két óra alatt - már feltéve, hogy Lucullus paradicsomot veszünk, a többi fajtáról elfőzni a víztartalmat nagyon keserves időtöltés.

 

Kategóriák

hús nélkül

Komment

Eddig 24 komment érkezett

  1. Kata:
    2007. 08. 24. 16:46

    Hűű, ez jó, köszi a tippet, magam is kipróbálom!! :)

  2. Éva:
    2007. 08. 24. 17:38

    majd írd meg, hogy sikerült!:)

  3. kissulak:
    2007. 08. 24. 17:58

    Jól értem, hogy a paradicsommal a pépesítésen kívül nem csináltál semmit (hámozás, kimagozás)? Nagyon egyszerűnek tűnik, sztem mi is kipróbáljuk!

  4. Éva:
    2007. 08. 24. 18:26

    kissulák, a világon semmit. engem nem zavar a mag benne, akit zavar, átpasszírozhatja.

  5. gus:
    2007. 08. 25. 15:30

    még az is lehet, hogy én is nekiveselkedem. nem tűnik olyan bonyorultnak! :-)

  6. moes:
    2007. 08. 25. 21:10

    mit jelent a sterilizált üveg? nálam fele-fele arányban ment és nem eddig tönkre az elrakott cucc, nem nagyon sok volt, de kicsit elvette a kedvemet. hátha ez a nyitja, mert a dunszt megvolt és a fejtetőre állítás is. a tavalyi is lucullusból volt?

  7. Éva:
    2007. 08. 25. 22:12

    moes: nem, a tavalyi nem lucullusból volt, ezért kicsit vizesebb volt, mint optimális lett volna. a sterilizált üveg pedig nálam azt jelenti, hogy alaposan mosószeres vízben elmosom az üvegeket, majd öblítés után öntök bele kétujjnyi vizet, és 5 percre megy a mikróba. A tetőket pedig kifőzöm.

  8. moes:
    2007. 08. 26. 20:31

    aha, köszi, igyekszem megjegyezni. idén már nem főzök be szerintem, külön élek a befőttesüvegeimtől, de hátha jövőre. már helyem is lesz eltárolni a dolgokat, nem úgy, mint eddig.

  9. chilii:
    2007. 08. 27. 12:10

    én ugyan robotolok, de anyu fazekában már alakul a dolog, holnap megyek tesztelni :), köszi a receptet!!!

  10. Éva:
    2007. 08. 27. 13:18

    szívesen!:)

  11. Thor:
    2007. 08. 27. 14:02

    Cicaszíve, javíts ki ha tévednék, de a bazsalikomot nem jó ötlet az elején belerakni, mert azonnal kimegy az íze, ez is csak olyan, mint a petrezselyem, hogy a legvégén szóratik bele, amikor már lezárod alatta a tüzet.
    Amúgy a recipe zseniális, engem a paradicsomhéjazás riasztana el.
    Asszem, a taljánok reszelt srépával sűrítik még, valahol olvastam, vagy az csak ritka, helyi szokás? Mindenesetre most éhes lettem, és hálisten, pont paradicsomos tésztám van ma, bár nem ilyen kifinomult sajna.

  12. Éva:
    2007. 08. 27. 14:11

    Nem tudom, jól tudod-e, én évek óta beleteszem az elején a Bazsa likát, még nem volt panasz az ízre. Meg aztán amúgy is: ha felhasználásra kerül a szósz, és van itthon friss fűszer, úgyse kerüli el, hogy bele ne pottyanjon a szószba:) A sárgarépákrul meg: úgy emlékszem, a bolognaiban van eredetileg reszelt sárgarépa.

  13. chilii:
    2007. 08. 27. 14:58

    jóanyám üzeni, hogy valami isteni, a hagyma kifogyott otthon, de reggel megy a piacra utánpótlásért :) (a paradicsom saját)

  14. Éva:
    2007. 08. 27. 15:01

    :) örülök, igazán! :)

  15. PartizánOrsi:
    2007. 08. 27. 17:11

    A legutolsó mondatoddal nagyon egyetértek, saját káromon tanultam meg, hogy nem minden paradicsom jó... Majdnem egy egész délután föztem a szószt tavaly, mire elpárolgott belöle annyi víz, hogy a "türhetö" állagot elérje. Ízre jó lett, csak nem elég sürü. Lucullust minden lábasba! :-)

  16. Éva:
    2007. 08. 27. 18:23

    Orsi:) És a tűrhető állag csak az egyik szempont, de mi lesz a sok órán át tartó főzés után a vitamintartalommal? nincsenek persze illúzióim a lucullust illetően se...

  17. PartizánOrsi:
    2007. 08. 28. 9:26

    Vitamintartalom természetesen nuku ennyi fözés után... Mindegy, majd eszek hozzá egy kis nyers zöldséget :-)

  18. meir:
    2007. 08. 28. 17:00

    minden szép és jó már csak az nem értem a rozmaringos cserep mikor jön bele.:)

  19. Éva:
    2007. 08. 28. 17:22

    akkor te értetlenül fogsz meghalni, kedves meir.

  20. florentine:
    2007. 09. 05. 13:30

    Akkor én is csatlakozom! Pazar! Hagytam kóstolót, csináltam belőle egy paradicsomos csirkét (az enyém inkább nemisbékáéra hasonlít), hát nagyon finom ebédem volt! Ma jön a paradicsombefőzés második fordulója, mert sokszor csináltam már, de ilyen finom még sose lett.

  21. Éva:
    2007. 09. 05. 13:53

    ó, hát igazán nagyon örülök, hogy ennyien kipróbáltátok és ízlik!:)

  22. Kata:
    2007. 09. 22. 22:09

    Kicsit kései a visszajelzés, de fantasztikusan finom lett, örök hála a receptért!!! :o)

  23. Éva:
    2007. 09. 23. 14:53

    Kata, a pozitív visszajelzés sose kései:)

  24. zsistok:
    2009. 08. 23. 15:47

    A lucullus paradicsom aszalva lett nálam, mivel a mi piacunkon árulnak óriási almaparadicsomnak nevezett finomságot, befőzőzés céljára, sok a húsa kevés a magja, eddig héjaztam , de most kipróbálom így, a sterilizálás remek tipp, köszi

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006