Kedves meghívót kaptam a múlt héten, őszintén szólva az öröm mellett még jól meg is hatódtam, hogy nahát, gondoltak rám, számítanak rám... Melange blogját olvastam már jó ideje, drukkoltam neki erősen, amikor véletlenül kiderült, hogy a való világban is ismerjük egymást. Vicces volt. Az egész hétvégi programomat úgy szerveztem, hogy szombat délután jelen lehessek a Keserédes csokoládébolt megnyitóján a XIII., Katona József u. 22-ben, bár azt az első pillanatban tudtam, hogy a küldetés nem lesz könnyű: le kell bírnom a falánkság és mértéktelenség bűnét. Nem vagyok magammal 100 százalékig elégedett e téren:) Nem igazi megnyitó volt ez, az áru csak a héten érkezik (pedig csinos listával érkeztem, amit a gyerekeim írtak...), de a leendő hangulatot remekül lehetett tesztelni. Barátok, ismerősök adták egymásnak a kilincset, hogy jelenlétükkel osztozzanak a csokizót megnyitó házaspár örömében, valamint a fantasztikus bonbonokban, a csokiszökőkút látványában, a forró csokiban és a fantasztikus kávéban. Úgyhogy örömmel tudatom mindannyiótokkal, akik olvassák a blogomat, hogy mostantól az Újlipótváros szívében, egy ugrásnyira a Szent István körúttól, Jászai Mari tértől remek csokoládékat lehet enni/venni/hazavinni a Keserédesből:)
Ezek a polcok lesznek dugig a héten csokival:)

Ez bizony konkrétan az!:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Ó, de hisz ez egy valóságos reklám! :)
Köszönjük a hírverést, igyekszünk majd megfelelni az elvárásoknak!