Régóta szemeztem már a sültpaprikával, mint olyannal. Valami ismeretlen okból kifolyólag azt gondoltam, hogy a paprika sütése valami bonyolult eseménysorozat, amit csak beavatottak képesek jól elvégezni. Tévedtem. Jelentem: paprikát sütni nem túl bonyolult, szofisztikált történet. Hétvégére roppant egyszerű grillcsirke volt az ebéd, muszáj volt feldobni valami olyan salátával, ami az én konyhámban nem mindennapos. Így esett a választás egyfelől az előzőekben már bemutatott fűszeres burgonyasalátára, másfelől pedig a paprikasalátára. Nekiveselkedtem hát, és az eredmény azt igazolta: érdemes volt.
Hozzávalók:
6 db piros húsú (Kápia) paprika
2 db sárga húsú paprika
2 gerezd fokhagyma
fél citrom leve
só
bors
olívaolaj
Elkészítés:
A paprikákat megmostam, félbe vágtam, kiemeltem a magházukat, majd roppantottam egyet rajtuk, hogy hasra tudjanak feküdni a sütőpapírral kibélelt tepsin. Amikor elhelyezkedtek, megszórtam őket olajjal (könnyű annak, akinek van olajspricnije:), és az előzőleg 200 fokra melegített, grill fokozatba állított sütőbe toltam, jó közel a fűtőszálakhoz. 8-10 perc alatt feketére-hólyagosra sültek a paprikák, pont úgy, ahogy azok a receptek ígérték, amiket az évek alatt, mióta kacérkodom a paprikasütéssel, elolvastam. Gyorsan nylonzacskóba dobáltam őket, betekertem a zacskó száját, és félre tettem, amíg megtisztítottam és nagyon apróra megvágtam a fokhagymát. Aztán előkerültek ismét a paprikák, szinte egy mozdulattal le tudtam húzni a bőrszerű héjukat, a húsuk pedig - csíkokra vágva, bár sok meló nem volt a vagdosással - ment egy jénaiba. Amikor mindet meghámoztam, meglocsoltam őket a citrom levével, sóztam, borsoztam, majd öntöttem rá olívaolajat. Letakarva érlelődött a hűtőben. Fogyasztás előtt még szelidítettem a savanyúságán egy csipet porcukorral.

debizony!:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Táncsak nem a nyaralás során beszerzett tálat láthatjuk a képen? :)