Rántott cukkini

Tudom, hogy sokan nem szeretik a bő olajban sült ételeket, tulajdonképpen meg is értem az averziókat, ha teljesen magamévá tenni nem is tudom őket. Mi sem eszünk minden vasárnap rántott karajt - pedig ó, ha egyszer az életben még ehetnék olyan finomat, mint amilyet Nagyanyám sütött... hajszálvékony szeletek bújtak meg a csodálatosan szép, aranysárga bundában, amely bunda úgy volt felpúposodva a hús körül, ahogy a nagy könyvben van megírva, ezáltal tulajdonképpen a saját gőzében puhult meg a hús... á, nem lehet arról a rántott karajról olyan szavakat találni, amelyek visszaadnák az élményt... -, de néhanapján azért csak beficcen egy-egy rántott csirkemell filé vagy cukkini. Nekem személyes kedvencem, imádom a ropogós panír alatt megbújó krémes zöldséget. Maga az étel tulajdonképpen meglehetősen pórias, azonban a köreteket, a hozzá adott salátákat lehet variálni ügyesen úgy, hogy soha ne unjuk meg a rántott cukkinit. És csodák csodájára, még a gyerekeim is megeszik!

Hozzávalók:

friss, zsenge cukkini

2 tojás

liszt

zsemlemorzsa

só

bors

Elkészítése:

A cukkinit héjastul ujjnyi vastag karikákra vágom, ferdén szoktam szeletelni, akkor nagyobb darabokra lehet szert tenni, nem kell annyit panírozni. Vegetával (tudom, fujj, fujj!:) vagy sóval meghintem, és állni hagyom legalább fél órát, hogy levet eresszen. Nem azért van szükség a besózásra, mint a padlizsánnál, hogy az esetleges keserű lé távozzon a zöldségből, hanem azért, hogy ízt kapjon a drága. Mert íze, na az nincs neki, és éppen ez a tulajdonsága teszi olyan sokoldalúan felhasználhatóvá. Amikor állt egy kis időt, szárazra törölgetjük a szeleteket, és a létező leghagyományosabb módon bepanírozom és (nem túl sok) olajban pirosra sütöm. Mindig adok hozzá majonézt, vagy tejfölös uborkasalátát, esetleg kukoricasalátát.