Nehézségi fok:
A 2. GasztroBlogger Találkozón remek kis kenyérkét zsákmányoltam. Mint később megtudtam, Doctor Pepper követte el, nagyon helyesen! Ott fogyasztani belőle sajnos nem volt érkezésem - csakúgy, mint oly sok más, ez sem fért már belém -, de vittem belőle haza. Az uram el volt tőle ájulva, nemkülönben Gabojsza padlizsánkrémétől, aminél én a magam részéről még nem ettem jobbat, beleértve a sajátomat is. Tehát ahogy hallgattam késő este a konyhából az elégedett cuppogásokat, sejtettem, hogy ennek a történetnek nem ott lesz a vége. Hála a Munka- és Munkaszüneti Napokat Megkavaró Nemzeti Bizottság áldásos tevékenységének, valamint a főnökömnek, aki ezt a tevékenységet nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta, ma végre ki tudtam úgy sakkozni az időmet, hogy újra megpróbálkozzam a dagasztás nélküli kenyér elkészítésével. Ez persze valószínűleg nem ugyanaz, mint amit a találkozón nem ettem*, de ami késik, nem múlik, arra is sort kerítek kisvártatva. Viszont első, nem túl jó eredménnyel abszolvált nekifutásomat DNK (dagasztás nélküli kenyér) ügyben végre felülírhatom, kint piheg ugyanis a konyhában a tökéletes DNK. Nem kerítettem neki nagy feneket, valószínűleg ezért sikerült most remekül, mentesen a túlaggódástól és túlszofisztikálástól. Így aztán zongorázni lehet a különbséget a két kenyér között.
A teteje természetesen nem porcukros, hanem erősen lisztes:)
Hozzávalók:
7,5 dl liszt
2 dl langyos víz (több recept szerint másfél csésze kell bele, ami ugye 3,6 dl, szerintem az rettentő sok)
fél teáskanál szárított élesztő
1,5 teáskanál só
Elkészítés:
A lisztbe belevegyítettem az élesztőt és a sót, majd hozzáadtam - némi fokozatosságot tanúsítva - a vizet. Fakanállal - nomen est omen - kavartam rajta annyit, hogy a liszt mindenhol nedves legyen, majd belehúztam a műanyag tálat egy nylonzacskóba, összetekertem a száját, és a konyhában, a langymelegben mintegy 13 órára sorsára hagytam a tésztát. Ma reggel erősen lisztezett deszkára borítottam az anyagot, jobbra és balra, illetőleg lenti és fenti irányba nagyjából négyzetet húzgáltam belőle, félbehajtottam először balról jobbra, majd fentről lefelé. Letakartam, és vagy 3 órára megint elfelejtettük egymást. A hideg sütőbe betettem egy másfél literes jénait tetővel együtt, felmelegítettem a sütőt 220 fokra - az enyémnek ez a maximum sajna -, majd amikor az edény forró volt, belezuttyantottam a tésztát, lefedtem, és kapott 30 percet sapkával a sütőben.Ennek leteltével megszabadítottam a fedőtől, és még úgy 15-20 percig sütöttem. Csodaszép, csodaropogós héjú, csodafinom kenyér lett a végeredmény.
* a szemfüles kismacs hívta fel a figyelmemet arra, hogy kiestem a konspiráló gasztroblogger szerepéből és óvatlanul leírtam a hely nevét, ahol a találkozót tartottuk. Kiszedtem ugyan utólag a nevet, de szeretném jelezni, hogy mélyen nem értek egyet ezzel a már-már paranoiás titkolózással.

Nagyon örülök, hogy Mister Fakanálnak is ízlett:)) Egyetlen titka a szabad tűzön sütés, attól lesz olyan jó füstös ízű. És ezt a mélyfagyasztás sem rontja el.
DP, értem én, mit mondasz, csak arra próbáltam rákérdezni, hogy a blogodban fűszeres kenyér névre keresztelt kenyeret sütötted-e meg, de most már látom, hogy sima DNK volt:) Én a piros dobozosból hoztam haza:)
gabojsza, tudom én, hogy a füstös íz a titok, ettől olyan brutálisan jó. jövőre bérsütést vállalsz?:)
nagyon jól néz ki, de tényleg csak másfél deci víz kell ennyi liszthez???
Fakanál, küldtem levelet! :)
Fakanál, bérsütést Neked bármikor! Csak legyél ott a tisztításánál. Idén, saját részre 117 kg sült (fagyasztóba + zakuszkába), de a baráti kőr + szomszédoknak is ott sűlt meg a több száz kilója. Nem kispályázunk:)
rpanni: tényleg!
gabojsza: Uramisten! 117 kilóóóó? És azt veszitek vagy terem magatoknak? A zakuszkát se kóstoltam:(
Vesszük. (Csak virágos kert van, alábbi linken megnézheted: href.hu/x/3rg0 Szerencsénk volt, mert a helyi kertészeti szakközépiskola tanterületén termett padlizsánhoz jutottunk hozzá ajándék - 60 Ft/kg áron. Remélem jövőre is lesz. Frissen szedett, egészséges, jó ízü példányok voltak. A zakuszkát meg bánhatod, hogy nem kóstoltad, de ami késik, nem múlik! Találkozunk mi még, ha igaz, novemberben is! Végig ott leszel a kiállítás helyszínén?
gabojsza, azt hiszed, időmilliomos vagyok, hogy két hétig KArcagon heverésszek?:) Csak 13-án és 27-én leszek lent.
:D "Konspiráló gasztroblogger"... ez tetszik! Csak azért szóltam, hogy ne érje szó a ház elejét, amúgy engem nem zavart. (Készülök is magaról valami gasztrobloggeres fotót feltenni, na majd meglátjuk, hogy sikerül.)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
háááát, ami azt illeti, én egy sima DNK-t csináltam, de ha Te fűszeresnek érezted, ám legyen:) Volt ott kétféle. Egy laposabb, tépkedős kenyér, azt Dolce Vita hozta, amit én vittem, az a kerek piros dobozban volt, kerek kenyérke:)