Citromos kuglóf vagy muffin

Nehézségi fok:  

 

Nagyot kirándultunk ma, csodálatosan meleg, napos idővel köszöntött ránk Mindenszentek. Mivel a négynapos ünnepből ezen az egy main tudtunk mindannyian együtt lenni, elindultunk hát Szilvásváradra. Én azzal a nem titkolt szándékkal, hogy pisztrángot fogok enni. Csatlakozott hozzám ez ügyben a lányom párja is, úgyhogy nagy lendülettel indultunk neki a kalandnak. Nem tartott azonban sokáig a lelkesedés, tekintve, hogy az M3-ason olyan dugó volt - mint később kiderült, baleset miatt -, hogy azonnal kormányt fordítottunk és irányt váltottunk, majd kikötöttünk Vértesszőlősön. Kicsit meg vagyok sértődve, mert Samu, az előember nem volt hajlandó fogadni minket, azt üzente, jöjjünk vissza márciusban, de hát azt várhatja! No, hogy ne szaporítsam a szót, jól elfáradtunk, a késői ebédet itthon már elpilledve fogyasztottuk el, de az igény a desszertre azért feltámadt. Gondoltam, sütök egy gyors muffint, de mivel nem vagyok nagy híve az ünnepek előtti nagybevásárlásoknak, nem voltak itthon különleges alapanyagok, nem áll itthon félkiló számra se a vaj, se a csoki, se az aszalt gyümölcsök. Van viszont néhány citrom... Az alábbi receptet nagyon bátran ajánlom mindenkinek, hasonlatos némileg KicsiVú könnyű citromos sütijéhez. Egy részét a tésztának muffinsütőbe kanalaztam, ezzel párhuzamosan kipróbáltam a mini szilikon kuglóf formámat.

   

Hozzávalók:

10 dkg vaj

2 dl kristálycukor

2 tojás

1 citrom héja

3 dl liszt

1 teáskanál sütőpor

1 dl tejszín

1 teáskanál citromkivonat (hasonló a kiszerelése, mint a vaníliakivonatnak, ezt a Culinarisban vettem)

Máz:

20 dkg porcukor átszitálva

fél citrom leve

Elkészítés:

A vajat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojásokat, azzal is egyneműsítettem, majd beleöntöttem a tejszínt és a citromkivonatot.  Végül a sütőporral elkevert lisztet és a citromhéjat adtam a masszához. Formákba kanalaztam, 180 fokon tűpróbáig sütöttem. Közben az átszitált porcukrot a citromlével szelíd tűzön addig melegítettem, míg a cukor meg nem olvadt, végül a kuglófocskára öntöttem.

Kategóriák

sütemény

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. VKOrsi:
    2007. 11. 03. 17:27

    a mázat a már meghűlt kuglófra kell csorgatni, ugye?
    és a máz akkor meleg még? vagy már hül?

    én valamiért mindig elrontom :(

  2. Éva:
    2007. 11. 03. 18:46

    a máznak mindenképp melegnek kell lenni, mert ha kihül, megdermed, vagyis nem folyik. esetünkben pedig a kuglóf még meleg volt.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006