Nehézségi fok:
Régen vadásztam már paszternákra, hogy leteszteljem az ízét, múlt héten végre sikerült hozzájutnom két emberes példányhoz. Így készült belőle a leves:
Hozzávalók:
40 dkg paszternák apróra vágva
5 dkg vaj
1 kis fej vöröshagyma apróra vágva
1 gerezd fokhagyma összezúzva
fél teáskanál kurkuma
2 evőkanál currypor
1,5 liter zöldség alaplé
2 dl kókusztej
4 evőkanál friss koriander vagy petrezselyem
só, bors
Elkészítés:
Némileg eltértem Gayler mester receptjétől, ő a paszternák mellé zöldalmát is főzött, nekem ez kissé idegen párosításnak tűnt, emellett épp nem tartózkodott itthon egyetlen zöldalma sem. Az én verzióm szerint a vajon megdinszteltem a kétféle hagymát, hozzáadtam a paszternákot és megszórtam a kurkumával és a curryvel. Néhány percig kevergettem, amíg a fűszerek illatozni nem kezdtek, akkor felöntöttem a zöldség alaplével (bio leveskockát használtam), és lassú tűzön a paszternák puhulásáig főztem a levest. Turmixban pépesítettem, visszaöntöttem a főzőedénybe, majd hozzáadtam a kókusztejet, sóztam, borsoztam. Felforrósítottam, de nem forraltam a levest már. Tálalás előtt beleszórtam a petrezselymet és a londoni koriander szállítmány magam szárította maradékát. Az eredeti recept vadrizst ajánl hozzá levesbetétként, nekem az most nem volt itthon, úgyhogy egyszerű kerekszemű rizst főztem hozzá sós vízben betétként, úgy is finom volt.
Forrás: Paul Gayler: Vegetáriánus ételek, Mérték Kiadó

hát ha hiszed, ha nem, gyakorlatilag pult alól kaptam a piacon!:O volt a pasinak olyan 4-5 kilónyi, de azt mondta, az kell az "ismerősöknek", és amikor felhívtam szíves figyelmét, hogy amennyi pénzt már nála hagytam, én is simán beletartozom az ismerős kategóriába, akkor nagy kegyesen adott kettőt:D egyébként a petrezselyemgyökérnek, amire annyira hasonlít külsőleg, sokkal intenzívebb íze van, mint a paszternáknak.
Nahát, nagyon kegyes volt Hozzád ... :S ( Én a babakajákból "ismerem" az ízét és nagyon tetszik, szívesen próbálkoznék vele igaziból is :)
itt (Brüsszel) lépten nyomon csak paszternákot látok, persze a petrezselyem gyökért hiába keresném! (az ember mindig másra vágyik :) )
Bora: bartel?:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Húúúú, de jó Neked! Nekem még sosem sikerült vennem paszternákot :( De ami késik, nem múlik ;)