VKF X.

Szia Mamikám, képzeld, mi történt mostanában! Tudod, meséltem már, hogy bő egy éve amolyan főzős naplót írok, hogy Juditnak legyen majd mihez nyúlnia, ha végre az ő kedve is megjön a főzéshez. No, ezzel a naplózással kapcsolatban kerekedett egy feladat, arról kéne írni, kinek, minek a hatására szerettem meg a főzést. Jó vicc, hát kinek a hatására? Ha Te nem lettél volna, én biztos soha nem tanulok meg főzni. Mert képzeld, megtanultam!:) Szokta is időnként mondani Pisti, hogy eleinte nem gondolta volna, hogy ennyire bele fogok jönni a dologba. Mi tagadás, a kezdetek nem voltak bíztatóak. És persze egy kicsit Te és Anyu is elodáztátok a dolgot, mindig akkor rángattatok volna ki a konyhába, amikor a hátam közepére se kívánkozott, amikor meg mentem volna nézelődni, mindig elzavartatok, hogy útban vagyok. Ezzel együtt még mindig előttem van a kép, ahogy a csőrös paradicsompasszírozón hajtod át a főtt paradicsomot, látom a hétdecis üvegeket, amikbe töltötted, de arra valahogy nem emlékszem, hol dunsztoltad őket? Anyu ágyneműtartójában vajon? Ott jó helyük lehetett az üvegeknek a tollal töltött dunyhákban… Ó, nem is, hirtelen beugrott! Az egyik fotelodban ágyaztál meg nekik, a paplanokra a sötétszürke vasalópokrócot terítetted, ott dunsztolódtak a paradicsomlevek és lecsók. Na, majd megkérdezem Anyut is, ő vajon mit mond. Ma úgyis beszélek vele – persze, persze, minden nap felhívom, ne aggódj! -, hogy megkérdezzem, jól emlékszem-e, hogy főzted a tésztalevest. Mert ma azt főztem, úgymond a fiúknak. De  Neked azért megsúgom, nem az ő kedvükért főztem, hanem csakis a magaméért. Tudod, így halottak napja tájt ha lehet, még gyakrabban jutsz eszembe, gondoltam, ne csak virággal, gyertyával emlékezzek, hanem a levessel is. És ki hinné, 27-én lesz 13 éve, hogy nem vagy velem, de hiszed, vagy se, nem múlt el úgy egy se a 4745 napból, hogy eszembe ne jutottál volna. Néha mondom is Anyunak, a Mami remélem, most büszke rám ott a felhő szélén, ahol nagy kényelmesen lógázza a lábait, ha látja, mit főztem. Erre ő néha azt válaszolja: persze, hogy büszke! Nekem ennél nagyobb dícséret nem kell. Emlékszel, mikor az esküvő után elköltöztünk Újpestre, és még nem volt telefonunk? Ha esett, ha fújt, mindig lerohantam a sarki telefonfülkéhez, hogy felhívjalak, ha megakadtam főzés közben. Szia Mami, épp fő a pörkölt, de most nem tudom, mennyi ideig hagyjam a kuktában, szerinted mikor zárjam le? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztalak, persze főleg hétvégén, amikor ráértem főzni. Hét közben meg ettük a sült virslit, a tojásrántottát, a paprikás krumplit, amivel nem volt sok macera. A földszinten lakott Ilonka néni, olyan veledkorú lehetett, és amikor már sokadszor viharzottam le a vaslépcsőn meglehetős zajjal, egyszer megállított: Évike, ha meg nem sértem, hová szalad ilyenkor? Tetszik tudni, Ilonka néni, nem vagyok még nagy ász a főzésben, és ha nem tudom, hogyan folytassam az ételt, felhívom a nagymamámat, és ő megmondja, mit kell csinálni. Elmosolyodott, aztán azt mondta, ha úgy gondolom, nem muszáj mindig elszaladnom a telefonfülkéig, ő is szívesen segít nekem. De én bizony még sokáig futottam le a lépcsőn, fel a lépcsőn. Aztán amikor Juditot vártam és problémás volt a terhesség, visszaköltöztem hozzád, mert azt gondoltam, ha Te vigyázol rám, nem lehet semmi bajunk. És vigyáztál. Halkan jártál a lakásban, nehogy megzavard a szendergést, ami a gyógyszerektől tört rám, hoztad ágyba a kávét, aggódtál, mikor émelygés gyötört, és várakozóan néztél rám, mikor hazaértem az orvostól, de sose kérdeztél, megvártad, míg magamtól mondom el, mi volt a vizsgálat eredménye. Emlékszel, azon a télen volt az a rettenetesen nagy hó, hogy napokig nem tudtunk szinte kimenni a házból, az áruellátás akadozott, kenyér se volt. Akkor sütöttél utoljára kenyeret. Nem volt olyan, mintha kemencében sült volna, de én akkor hálás voltam az időjárásnak ezért a kenyérért. Örültél, mikor megtudtuk, hogy kislányom lesz, de még mennyire örültél! Persze aztán a kicsi fiút is imádtad, bár neki már csak ritkán énekeltél, nem voltál már jól akkortájt. A válogatós kisfiú pedig a főzelékeket csak a Te kezedben ette meg, bohóckodtál, meséltél neki, repülőnek képzeltétek a kanalat, ami valahogy mindig a gyerek szájában kötött ki, aki észre se vette, hogy végül csak belediktáltad az ebédet… Ilyenkor, ha rosszalló tekintettel álltam az ajtóban és néztelek titeket, utánozhatatlan,  sosem felejthető kézmozdulattal hessentettél el, eredj már, nem látod, hogy most legalább eszik? Bizony azóta ez a fiúcska is megtanult enni rendesen, bár válogatósnak még most is nagyon válogatós. És ő is, mint mindannyan, imádja a cérnametéltet. Talán jó is neki, hogy nem emlékszik, milyen volt az általad készített tészta, lehet, a boltit soha meg nem enné. Annyira előttem van, ahogy gyúrtad a tíztojásos tésztát, nyújtottad, szárítottad, aztán vágtad. Sose tudtam megtanulni, hogyan kell a csigának valót a recés üveglepon a kihegyezett hurkapálcával „megsendergetni”, de te ehhez is páratlanul értettél.

De hát mihez nem értettél te, ami a konyhában történt? Mindegy volt, hogy fácánpucolásról van szó, savanyúság eltevéséről vagy vadas marhához való burgonyafánk sütésről, a te kezed alól csak brilliáns dolgok kerültek ki. Érdekes, egyszerűen képtelen vagyok visszaemlékezni akár csak egy olyan ételre is, amit elrontottál volna. Tudod, az a baj, hogy amikor elmennek az olyanok, amilyen te is voltál, elviszik magukkal az ízeket is. Néha szoktam mondani a gyerekeknek, hogy talán a fél karomat is hagynám levágatni, ha csak egyszer az életben olyan lenne a lecsóm, mint amilyen a tiéd volt. De úgy tűnik, egyik karomat se fenyegeti ilyen veszély. Mindazonáltal nagyon igyekszem, hogy legalább ott kullogjak valahol a nyomodban. És mindent, mindent nagyon köszönök.

Tésztaleves

Hozzávalók:

fél kg krumpli

egy kis fej vöröshagyma szinte pépesre aprítva 

egy szál sárgarépa

egy szál fehérrépa

friss zellerzöld, elengedhetetlen

egy szem paradicsom

egy paprika

zsiradék

cérnametélt

Elkészítés:

A vöröshagymát, a karikára vágott répákat megfuttatjuka zsiradékon, amikor a sárgarépa kicsit kieresztette a színét, hozzáadjuk a krumplit, azt is átmelegítjük. Felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a zellerzöldet, a paprikát és a paradicsomot, majd az egészet puhára főzzük. Végezetül belefőzzük a cérnametéltet.