2007. december
Boldog új évet kívánok!
Hát ez a nap is eljött, itt az év utolsó napja. Személy szerint rühellem, legszívesebben átaludnám, és nem is a társadalmi konvencióknak való megfelelési vágy nem engedi, hogy meg is tegyem, hanem az utóbbi években eszetlenül és mértéktelenül elharapózott petárdázás. Istenem, hol vannak már azok a jó kis szilveszterek, amikor szempillakitámasztás mellett sikerült elhúzni a kómát mondjuk este 11-ig, aztán megadva magunkat a sorsszerűségnek, éjfél előtt néhány perccel elaludtunk a tévé előtt, hogy aztán hajnali 3 körül felriadva megkönnyebbülten lekapcsoljuk a készüléket, és aludjunk kivilágos kivirradtig? Másnap lehetett élvezni az alvó város csendjét, ember nem mozdult semerre, ameddig a szem ellátott... Boldog idők voltak. Az össznépi - és sajnos üzemszerű - taplóság azonban már régen nem engedi, hogy magam válasszam meg, hogyan akarom tölteni a szilveszteremet. Csendesen egyáltalán nem lehet, mert mások viszont "jól" akarják érezni magukat, és ez egyet jelent azzal, hogy mindenki másra fittyet hányva tűzijátékoznak, petárdáznak, lehetőség szerint már 31-én délelőttől újév napjának estéjéig. Azt hiszem, nem kell átlagon felül intuitívnek lenni ahhoz, hogy lássék: utálom az évnek ezt a napját, mégpedig embertársaim miatt. No mindegy, elég is ennyi erről, nem akarok vitát nyitni, elmesélem inkább, hogy az esti baráti házibuliba mit viszek. (Kár, hogy a két macskámat nem vihetem magammal, talán a kertvárosban kevésbé lennének a zajtól halálra rémülve, mint itt, ahol lakunk...)
Készítettem először is töltött kosárkákat. Egy részüket póréhagymás-szalonnás keverékkel töltöm meg, a többiek pedig juhtúró krémet mondhatnak majd magukénak.
Hozzávalók:
1 csomag mirelit leveles tészta 2 mm vékonyra nyújtva
1 szép szál póréhagyma
1 kisebb lilahagyma
néhány szelet hajszálvékony bacon
Elkészítés:
A kinyújtott tésztát fém kosárka formákba teszem, megszurkálom mindet, majd 200 fokos sütőben pirosra sütöm őket. Az egy csomagnyi tésztából legalább 30-35 kosárka lesz. Amíg a kosarak sülnek, a lila- és póréhagymát vékony karikákra vágom, pici olajon párolni kezdem őket, majd amikor már kissé megpuhultak, az apróra vagdosott bacont is beleszórom az edénybe. Összepirítom őket, ha szükséges, sózom, de mindenképpen borsozom a tölteléket. Amikor a kosárkák kihültek, megtöltöm őket a töltelékkel.
A juhtúrós krém hozzávalói:
40 dkg juhtúró
3 tubus Maci tejszínes krémsajt (vagy Camping, vagy bármi más)
2-3 evőkanál sűrű tejföl
2 nagy gerezd fokhagyma
bors
Elkészítés:
A fentieket krémmé keverem, ezzel töltöm a kosárkákat.
Készült továbbá pogácsa is...
Hozzávalók:
Elkészítés:
Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatom, közben a lisztet eldörzsölöm a margarinnal, hozzáadom a sajtot, a sót, végül hozzáöntöm az élesztős tejet és a két tojást. Elkezdem tésztává gyúrni, és attól függően, van-e szükség a tejfölre, illetőleg hogy mennyi kell belőle, hozzáadom azt is. (Legközelebb meg fogom próbálni, hogy ezt a tésztát meghajtogatom háromszor, ez most nem így készült.) Lisztezett deszkán kinyújtom, de nem vékonyra, mert különösebben nem emelkedik majd meg a sütőben. Lekenem tojássárgájával (esetleg tejföllel), megszórom mákkal, szezámmal, lenmaggal (hogy az új esztendőben ne szűkölködjünk az anyagi javakban), majd a legapróbb pogácsaszaggatóval kiszaggatom. 180 fokos sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben sülnek. Vigyázzunk, ne barnítsuk meg, mert ha már barna, akkor ki is száradt, ezt pedig nyilván nem akarjuk.
...valamint Mamma-féle majonézes burgonyasaláta fürjtojással.
Hozzávalók:
a majonézhez:
Elkészítés:
Elsőnek a salátalevet készítem el, kb. egy liter vízbe sót, cukrot és annyi ecetet teszek, hogy kellemes ízű salátalevet kapjak. Ebbe a lébe szeletelem bele a vöröshagymát, valamint még forrón a karikákra vágott burgonyát, majd jó hosszú időre magára hagyom a salátát. Az se gond, ha egy egész éjszakát tölt a hűtőben. Amikor készre akarom csinálni, leszűröm a hagymát és a krumplit (a levet még nem öntöm ki, hátha kell az utóízesítéshez), majd az ügyesen, pillanatok alatt megkevert majonézbe forgatom. Megkóstolom, és ha szükséges, még sózom, esetleg pici cukrot adok hozzá, mikor mire van szükség. Innentől a saláta alakításának csak a fantázia szab határt. Most főtt fürjtojással fogom gazdagítani, és ha olyan kedvem lesz, talán apró almakockákat is adok hozzá. El tudom képzelni még apró ementáli kockákkal is, de valószínűleg most csak tojás és alma kerül bele.
Végül pedig lencsefőzeléket is főztem, ez sose maradhat el nálunk az újévi asztalról, de ahogy elnézem, nem azért esszük, hogy gazdagok legyünk, hanem azért, hogy szépek:)
Hozzávalók:
Elkészítés:
A lencsét átnézem, hogy ne legyen benne kavics, törmelék, vagy ilyesmi - bár az utóbbi időben igazán szép, tiszta lencséket lehet már kapni, de az ördög nem alszik: szedtem én már ki apró kavicsot a lencséből, csúnya baleset lett volna, ha valaki ráharap... -, megmosom, majd annyi vízbe teszem oda főni, amennyi ellepi. Ebbe a vízbe kerül aztán az apróra vágott vöröshagyma, a babérlevél, só, és ha van a háznál éppen, akkor füstölt hús, vagy csont, esetleg egy darab kolbász, de csúfoskodtunk (Nagyanyám szóhasználata... csak hogy ebből az évvégi, utolsó posztból se maradjon ki) már egyszerű szalonnabőrrel is, akkor éppen az volt itthon... Amikor a lencse megpuhuhult, az olajból, lisztből, pirospaprikából és fokhagymából készült rántással besürítem a főzeléket. Kihalászom belőle a babérlevelet (nem elsősorban azért, mert nem csinos, hanem azért, mert állás közben megkeseredhet), majd beleöntöm a tejfölt, adok hozzá egy evőkanálnyi mustárt, esetleg egy gondolatnyi ecetet, alaposan elkeverem a főzelékben, egyet forralok rajta, és készen is van.
Fahéjas csillag
Nehézségi fok: 
Sokáig gyönyörködtem Maci fahéjas csillagainak fotójában. Az tisztán látszik, hogy fotózásban a fasorban se vagyok Macihoz képest, de azt nem gondoltam, hogy a csillagaim se lesznek fahéj ízűek, holott fél adaghoz ugyanannyi fahéjat tettem, mint Maci a dupla annyihoz. Az utolsó sokkot akkor kaptam, amikor a kisült csillagok kőkemények voltak, és arra gondoltam, betyárbecsületből akkor is el fogom őket ropogtatni, ha a fogam törik belé. Végül fémdobozba pakoltam a csillagokat, sziveket, és - galád módon - sorsukra hagytam őket. Egészen ma délutánig, amikor is eszembe jutott, hogy a lányom által sütött karácsonyi ragasztós mellett ott árválkodnak a szivecskék is. És láss csodát, noha intenzív fahéj ízük most sincs, de finom puhák, lassan dugdosnom kell őket, ha azt akarom, hogy egy-két napig még maradjon belőle készleten...
Töltött pulykamell
Nehézségi fok:
Ez volt karácsony első napján a nagy családi vacsorán a menü. Izgultam kicsit, hogy fog sikerülni, tekintve, hogy egy régesrégi Tinából néztem ki, és nem volt még érkezésem kipróbálni. De mivel elrontani való faktort nemigen tartalmazott, belevágtam. Az újságbélihez képest az általam módosított receptet teszem közzé.
Hozzávalók:
fél pulykamell filé egészben (kb. 1,5 kg)
40 dkg alma hámozva, apró kockákra vágva
15 dkg asztalt sárgabarack apró kockákra vágva
1 fej vöröshagyma nagyon apróra vágva (ehhez a recepthez a legjobb a salotta hagyma lenne... ha lenne. legközelebb pedig a hagymát kicsit megpárolom, mielőtt bekeverem a tölteléket)
fél liter húsleves
2 evőkanál méz
só, bors, majoranna
1 evőkanál ételkeményítő
néhány evőkanál fehérbor
Elkészítés:
A pulykamellet megmostam, megtörölgettem, majd egy akkora zsebet vágtam bele, amekkorát csak tudtam annak a veszélye nélkül, hogy szanaszét szakadjon a hús. Amikor ezzel megvoltam, alaposan besóztam, beborsoztam. Elkészítettem a tölteléket a következőképpen: az apróra vágott hagymát, barackot és almát összekevertem, szórtam rá egy kevés majorannát, és két evőkanálnyi kivételével beletöltöttem a húsba vágott zsebbe. Ezután szépen bevarrtam a nyílást, és olajjal kikent tepsibe tettem a húst. 180 fokos sütőben kapott 45 percet. Ekkor kivettem a tepsit a sütőből, a maradék tölteléket a hús mellé rakosgattam, és ráöntöttem a húsra a húslevest, majd visszatoltam a sütőbe. Innentől kezdve sűrűn locsolgattam a sültet a lével, még vagy 30 percen át. Végül a 2 evőkanál mézzel megkentem, azzal is kapott 15 percet. Ennyi idő alatt vajpuhára sült a pecsenye, ki is vettem a tepsit. A húst kiemeltem belőle, fóliával letakarva pihentettem, amíg elkészítettem a szószt. A tepsiben maradt húslevet és puhára főtt töltelékmaradványokat turmixban pépesítettem, a borban elkevertem a keményítőt, hozzáadtam a püréhez és kiforraltam. Köretnek petrezselymes rizst és párolt kelbimbót adtam. A kelbimbót sós vízben majdnem puhára főztem, leszűrtem, lecsöpögtettem, majd egy jénaiba terítettem, szórtam rá vajdarabkákat és az amúgy is forró sütőben kicsit átsütöttem.
Vincellér saláta
Nehézségi fok:
Egy régesrégi főzős újságban láttam meg a receptet, és olyan gyönyörűséges fotót mellékeltek hozzá, hogy döntöttem: EZ kell nekem! Napok óta készültem, hogy megvalósítsam, tegnap este végre eljött az én időm...
Hozzávalók egy személyre:
15 dkg nagyon vékonyra szeletelt vöröskáposzta
egy marék szőlő (mazochisták kimagozhatják)
3-5 dkg ementáli sajt
balzsamecet
cukor
olaj
Elkészítés:
A sóból, a (2 evőkanál) balzsamecetből, (1 csapott evőkanál) cukorból és (3 evőkanál) olajból vinegrett mártást készítettem. Soha életemben nem csináltam még ilyet, úgyhogy nem tudom, autentikus volt-e, nekem ízlett. Ráöntöttem a káposztára, alaposan átforgattam, majd egy éjszakára letakarva a hűtőbe tettem. Fogyasztás előtt rákockáztam a sajtot, belepotyogtattam a szőlőt, borsot tekertem rá, pötyögtettem rá néhány csepp szarvasgombás szőlőmagolajat (köszönet érte Zsuzsa barátnőmnek!), aztán leültem, és szép komótosan betoltam az arcomba a salátát.
Létezik, hogy a vöröskáposzta keserű legyen?
Tekert csirke aszaltszilvás szósszal
Nehézségi fok:
Íme, az én tekert csirkém, amit Kicsi Vú receptje inspirált:
Hozzávalók:
fejenként fél csirkemell filé (nagyétkűbbeknek több)
tekercsenként három szem magozott aszalt szilva, ha nem elég puha gyárilag, kicsit áztassuk rumba
tekercsenként két szelet hajszálvékony bacon
só, bors
A szószhoz:
egy marék aszalt szilva
1 dl vörösbor
pici cukor (ha van kéznél, akkor egy evőkanálnyi Golden szirup a cukor helyett)
csipet fahéj
egy evőkanál kukoricakeményítő
egy evőkanál balzsamecet
Elkészítés:
A húsdarabokat deszkára fektettem, a vastag részénél lapjában bevágtam, a keletkező leffentyűt kihajtottam, így kaptam egy viszonylag nagy darab, egységes vastagságú húst. Folpack alatt vékonyra klopfoltam, sóztam, borsoztam, majd ráfektettem a szilvákat. Némi kézügyesség latba vetésébel feltekertem a húsokat, a végeket igyekeztem behajtani, hogy a szilvák ne csússzanak ki. Körbetekertem a bacon szeletekkel, majd szaloncukorszerűen becsomagoltam a tekercseket alufóliába. Egymás mellé helyeztem a csomagokat egy tűzálló tálban, majd légkeverésen 170 fokon sütöttem 40 percet. Közben elkészítettem a szószt. Az aszalt szilvát a vörösborral, a cukorral (sziruppal), a balzsamecettel és a fahéjjal lábasba teszem, felforralom, majd botmixerrel pépesre turmixolom. A keményítőt egy kis vízzel elkeverem, a szószhoz adom és kiforralom. A megsült csirkét pár perc pihentetés után kibontom a fóliából, rizzsel és az aszaltszilva szósszal tálalom.
Áfonyás muffin- - VKF XI.
Nehézségi fok:
Megvan már vagy két hete is, hogy ámokot futottam a Nagycsarnok-béli Ázsia boltban, egészen pontosan azon az alapon, hogy ha már főzni nincs időm, legalább legeltethessem a szemem a választékon, amiből akár főzhetnék is, ha lenne mikor. No meg sürgős pénzkölthetnékem is volt, ez az igazság. Mindkét célkitűzésnek maradéktalanul eleget tettem, igazán büszke voltam, hogy nem hagytam elvégezetlenül a feladatokat. Nos, ugrott be a kosárba egy 35 dekás áfonya csomag is. Régóta szerettem volna kipróbálni a friss áfonyát, de elriasztott az ára (35 dkg volt most pár forint híján egy ezres). Mindazonáltal örülök, hogy ezúttal nem álltam ellen a kísértésnek, ugyanis leszámolhatok egy újabb - magam gerjesztette - mítosszal. Mert jó, jó ez az áfonya, de hogy élni ne lehetne nélküle, az barokkos túlzás. Pedig én egészen mostanáig ezt gondoltam, irigykedve olvastam külföldi kolleginák posztjait, akik könnyen hozzájutottak ehhez a gyümölcshöz. Mostantól nem fáj a szívem érte, és bőven megelégszem majd az aszalt változatával is. Amit alkottam belőle, az a VKF XI., Lilahangya által kiírt fordulójának pályaművévé is avanzsált egyúttal, ugyanis ez a muffin két szempontból is élénkítő. Egyrészt ugye itt van az áfonya savanykás volta, ami felüdülés lehet a karácsonyi lakomákban megfáradt ízlelőbimbóinknak, másrészt pedig elkészítése semmiféle gyakorlatot és képzettséget nem igényel, az időráfordítás nincs több 15 percnél (sütés nélkül persze), ami élénkítőleg hathat sütési kedvünkre. (És még mondja valaki, hogy nem tudok bármit bármilyen szempont alapján megindokolni:)
Hozzávalók:
40 dkg liszt
10 dkg darált dió
1 evőkanál sütőpor
20 dkg kristálycukor
2 db tojás
1 dl tej
1 pohár joghurt vagy kefír
1 teáskanál vaníliakivonat
8 dkg olvasztott vaj
15-20 dkg friss áfonya
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekevertem, egy másik edényben pedig elkutyultam a tojást a tejjel, a joghurttal, a vaníliával és a vajjal. Harmadik lépésként összekevertem a két edény tartalmát, utoljára az áfonyát dobáltam a tésztába, hogy ne törjön teljesen össze. Papírkapszlikkal kibéleltem a 12 darabos muffinformámat, háromnegyedig töltöttem a mélyedéseket a tésztával, és 180 fokos sütőben úgy 20-25 perc alatt készre sütöttem. A muffinok remek kísérői egy jó délutáni teának vagy tejeskávénak, amik ugyebár szintén élénkítőek:)
Miklós-napi locsogás
Először is megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Lilahangyának és az ő párjának, remek kis meglepetést szereztek nekem, mondhatom! Ana kedves közreműködésével a minap jutottam hozzá angyalka-csomagomhoz, amiben volt egy doboz szardellafilé (egészen pontosan emlékszem, hogy nem írtam egy szót se a blogba arról, hogy rendszeresen a kezembe veszem a szardellát a boltban, nézegetem, forgatom, aztán visszarakom, pedig úgy csinálnék már a közreműködésével egy tapenade-ot), kaptam saját készítésű alma-narancs lekvárt, amit tegnap meg is kóstoltam, isteni! Az édes chiliszószt nem volt szívem felbontani, annyira helyes a csomagolása. Az olívával egyelőre nincs tervem, de biztosra veszem, hogy hamarosan lesz! Köszönöm szépen még egyszer, az ízléses csomagolást csakúgy, mint a beltartalmat.
A Mikuláshoz tartozik az is, hogy délután elindultam beszerezni az én jobbik felemnek valami apró meglepetést - hiába no, úgy látszik, nem tudunk eléggé megvénülni ahhoz, hogy kinőjünk a mikulásozásból, bár valamelyikünk mindig megpróbálja ignorálni a dolgot, olyankor a másik lélekszakadva rohan, hogy viszonozhassa az apró meglepetést; idén enyém volt a futás öröme, tekintve, hogy reggel még kómában kaptam egy tábla fantasztikus minőségű mazsolás-mogyorós csokit:) Tudtam, hogy valami jóféle bort vagy sört vennék neki, olyat, amit magának sose venne meg, elvégre csokolásénk már volt:) Jó kiindulási alapnak tűnt a kolléganőmtől kapott információ, miszerint a Károly körút 8. alatt delikátesz nyílt. A bolt roppant igényesen van kialakítva, a választék is impozáns, a kiszolgálás kedves - bár egy vevő mogyoróvajat keresett, az eladófiú pedig azt mondta, szerinte nincs, hát kénytelen voltam szólni, hogy de bizony van, emiatt a polcon...; a másik fiú meg nagy, csodálkozó szemekkel nézett rám, amikor megkérdeztem, hogy mascarponéjuk nincs-e kimérve, szerinte mascarpone csak abban a verzióban létezik, amiben a pultban látható, nevezetesen tömbben, gorgonzolával házasítva... de mindegy, majd belejönnek, elvégre csak hétfőn nyitottak. Valami Culináris-szerűt vártam eredendően, de ez a bolt nem olyan. Van sajt, van felvágott, ezerféle kolbász, mégse csábít a hely főzésre. (És ennek egyik oka például a 790 forintos Philadelphia sajt...) Inkább azt mondanám, hogy ha valami igazán igényessel akarnám meglepni akár magamat, akár egy barátomat, inkább ott néznék körül. De ha főzéshez keresnék alapanyagot, mindenképpen a Culinárisba mennék. Az árakban nemigen látnék különbséget: szégyentelenül drága mindkettő. És ez csak azért szomorú, mert ilyen tendenciák mellett igen messze van még az az idő, amikor általános dolog lesz nálunk nempörköltetnokedlivel főzni, ha értitek, mire gondolok. A boltot mindazonáltal ajánlom jó szívvel mindenkinek. Az uram egy üveg minőségi habzóborral lett gazdagabb, bár lehet, hogy erről előbb fog értesülni innen, a blogról, mintsem hogy személyesen adhatnám át neki.
Receptverseny
Elindult az estiskolán a novemberi receptek közönségszavazása. Két recepttel is pályáztam, mindkettő sokkal-sokkal finomabb, mint amilyen képet sikerült róla csinálni, úgyhogy ha és amennyiben érdemesnek tartod őket a szavazásra, kérlek, kattints!:)
Ide: http://konyha.estiskola.hu/2007/11/30/piritott-csirkemell-kacsamajjal-es-gombaval/
és ide: http://konyha.estiskola.hu/2007/11/22/sajtos-csirkemell-parolt-brokkolival/
Ha nem lenne tisztességtelen, beígérnék a szavazóknak egy tepsi almáspitét, de erről szó se lehet!:)
Vadas marhaszelet
Nehézségi fok:
Tudom, hogy nem az a klasszikus elkészítési mód, amit én követek, de annak idején így tanultam Nagyanyámtól, és nagyon úgy néz ki, maradok én most már ennél a metódusnál.
Hozzávalók:
6-7 szelet marhacomb vagy fehérpecsenye
2 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, egy darabka zeller
1 fej vöröshagyma
néhány szem egész bors, só, két babérlevél
1 evőkanál mustár
1 csapott evőkanál kristálycukor
3 evőkanál liszt
2 dl tejföl
pici zsiradék
Elkészítés:
A húst nem túl vékonyra szeletelem fel, a zöldségeket megtisztítom, hasábokra vágom. Nem kell nagyon apróra, a hússal együtt kell puhára főnie. A kuktában olajat hevítek, a húsok mindkét oldalát megkapatom rajta. Amikor mindnek van egy kis színe, szépen belepakolom az edénybe az összeset, hozzáadom a félbe vágott vöröshagymát, a zöldségeket, sót, egész borsot, babérlevelet, és annyi vizet öntök a húsra, hogy ellepje. A kuktában puhára párolom, aztán kiemelem a léből a hússzeleteket egy tányérra. A húslevest - mert fantasztikus húslevesünk keletkezett közben észrevétlenül - és a zöldségeket (természetesen a babérlevelet nem) a turmixgép poharába öntöm, szétturmixolom. Közben egy nagy lábasban olajat melegítek, a lisztből rántást készítek, majd hozzáöntöm a zöldségturmixot. Vigyázat, pöfög, köpköd! A rántással a szószt jól elkeverem, adok hozzá mustárt. Egy kislábasban a kristálycukrot borostyánbarnára karamellizálom, felengedem egy gondolatnyi vízzel, felforralom és a szószhoz öntöm. Utoljára jön bele a tejföl, ekkor kell megkóstolni és utánízesíteni, ha szükséges. Vigyázzunk, ne tegyünk bele sok cukrot, nem az a cél, hogy a mártás édes legyen, hanem hogy a karamell és a mustár íze együttesen elkápráztassa az ízlelőbimbókat. A forró mártásba visszateszem a húsokat, átmelegítem, és akár zsemlegombóccal, akár spagettivel vagy makarónival tálalom.
(Adventi) répatorta
Nehézségi fok:
Az első répatorta élmény vagy tíz éve ért egy olyan összejövetelen, ahol súlyproblémákkal küszködők arról értekeztek, hogyan szabaduljanak meg túlsúlyuktól:) A mai napig keresem azt az ízvilágot, egyelőre nem találom, de ez a változat már majdnem az...
