Töltött pulykamell

Nehézségi fok:

 

Ez volt karácsony első napján a nagy családi vacsorán a menü. Izgultam kicsit, hogy fog sikerülni, tekintve, hogy egy régesrégi Tinából néztem ki, és nem volt még érkezésem kipróbálni. De mivel elrontani való faktort nemigen tartalmazott, belevágtam. Az újságbélihez képest az általam módosított receptet teszem közzé.

Hozzávalók:

fél pulykamell filé egészben (kb. 1,5 kg)

40 dkg alma hámozva, apró kockákra vágva

15 dkg asztalt sárgabarack apró kockákra vágva

1  fej vöröshagyma nagyon apróra vágva (ehhez a recepthez a legjobb a salotta hagyma lenne... ha lenne. legközelebb pedig a hagymát kicsit megpárolom, mielőtt bekeverem a tölteléket)

fél liter húsleves

2 evőkanál méz

só, bors, majoranna

1 evőkanál ételkeményítő

néhány evőkanál fehérbor

 

Elkészítés:

A pulykamellet megmostam, megtörölgettem, majd egy akkora zsebet vágtam bele, amekkorát csak tudtam annak a veszélye nélkül, hogy szanaszét szakadjon a hús. Amikor ezzel megvoltam, alaposan besóztam, beborsoztam. Elkészítettem a tölteléket a következőképpen: az apróra vágott hagymát, barackot és almát összekevertem, szórtam rá egy kevés majorannát, és két evőkanálnyi kivételével beletöltöttem a húsba vágott zsebbe. Ezután szépen bevarrtam a nyílást, és olajjal kikent tepsibe tettem a húst. 180 fokos sütőben kapott 45 percet. Ekkor kivettem a tepsit a sütőből, a maradék tölteléket a hús mellé rakosgattam, és ráöntöttem a húsra a húslevest, majd visszatoltam a sütőbe. Innentől kezdve sűrűn locsolgattam a sültet a lével, még vagy 30 percen át. Végül a 2 evőkanál mézzel megkentem, azzal is kapott 15 percet.  Ennyi idő alatt vajpuhára sült a pecsenye, ki is vettem a tepsit. A húst kiemeltem belőle, fóliával letakarva pihentettem, amíg elkészítettem a szószt. A tepsiben maradt húslevet és puhára főtt töltelékmaradványokat turmixban pépesítettem, a borban elkevertem a keményítőt, hozzáadtam a püréhez és kiforraltam. Köretnek petrezselymes rizst és párolt kelbimbót adtam. A kelbimbót sós vízben majdnem puhára főztem, leszűrtem, lecsöpögtettem, majd egy jénaiba terítettem, szórtam rá vajdarabkákat és az amúgy is forró sütőben kicsit átsütöttem.

Kategóriák

húsétel

Komment

Eddig 1 komment érkezett

  1. moes:
    2007. 12. 28. 13:28

    hú, nyamm, nagyot nyelés. ezt is ki kell próbálni egyszer, azt hiszem!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006