Nehézségi fok: 
Vasárnap ebéddel egybekötött társasjáték parti volt nálunk. Hosszas tipródás után úgy döntöttem, hogy a pestos csirkéhez és a Hófehérkéhez nem levest adok fel első fogásként, hanem hideg előétel lesz. Sokféle remek receptet találtam, mégis amellett maradtam, hogy falatkákat készítek. Ilyenek lettek:
Juhtúrós kosárka
Juhtúrót kikeverek natúr krémsajttal, sűrű tejföllel, ízesítem borssal, fokhagymával, leveles tésztából készült kosárkákba töltöm, koktélparadicsommal dekorálom
Chorizos, paradicsomsalsás pirítós
A karikákra vágott chorizot teflon serpenyőben hirtelen megpirítom. A paradicsomoknak eltávolítom a magját, húsukat apró kockákra vágom, gondolatnyi olívaolajon pár perc alatt átforrósítom, sózom, borsozom. A pirítóskorongokra először a kihűtött salsából rakok egy adagot, ráültetem a chorizot, megszórom snidlinggel.
Kaviáros pirítós
Sok magyarázatot nem igényel. A megpirított, háromszögre vágott kenyérkéket megvajaztam, fekete, illetve vöröskaviárt halmoztam rájuk.
Kecskesajtos-körtés falatok
Ezúttal a pirítós kornspitzből készült, rá pedig krémes kecskesajt és egy szelet körte került.
A fürjtojással díszített háromszögekre juhtúrós krémet kentem, a tonhalas kosárkákba Rio Mare tonhalkrémet nyomtam, fekete olajbogyóval díszítettem.
Ugyanezen a képen paradicsommal díszítve az egyik legfinomabb falatka látható: kornspitz karamellizált hagymával, baconnel. A szálasra vágott vöröshagymát két evőkanál olívaolajon 40 percig sütöttem, vigyázva, nehogy megégjen. Ennyi idő alatt fantasztikusan édes íze lett, amit a ropogósra sütött sós bacondarabka remekül kiegészített. Paradicsommal isteni volt.
A kukoricás darab pedig tormás lazackrémes volt: a füstölt lazacszeleteket aprítóba tettem egy evőkanál ecetes tormával és egy darabka vajjal, krémesre kevertem, kenyérre halmoztam, kukoricával dekoráltam.
Nos, nem biztos, hogy időt és energiát takarítottam meg, alighanem bármelyik leves elkészítése tizedannyi fáradsággal járt volna. Na de ki akar könnyen, gyorsan sikert aratni? Azt akárki tud, hát nem?:)
Inspirációt a Nélkülözhetetlen vendégváró falatok c. könyvből nyertem, de mindegyik elkészült darab végül is saját találmány. Már amennyiben van még új a Nap alatt:)

persze! csak hozzál zakuszkát, kolbászt és padlizsánkrémet lécci:)
lenyűgöző! :)
Megbeszéltük!
Először is: mi a szösz ez az összeadós feladvány? Itt bölcsészek is vannak!
Másodszor: csak szerénységed tiltja, hogy megemlékezz a vendégek reakciójáról? Mert ha nekem ezt a sorozatot feladják csak előételnek, akkor minimum elájulok a gyönyörtől és leborulok a szerző lábai előtt.
Tintaleves: a matekozás a robotok kiszűrésére szolgál, de ha megígéred, hogy gyakrabban kommentelsz itt, átcsinálom valami egyszerűbb feladványra:D Másodszor: igazság szerint amikor a vendégek az előételt eszegették, én még a krumplipüré összeállításával voltam elfoglalva, úgyhogy a reakciókat csak az üres tálakból tudtam leszűrni, az meg ugye nem teljesen objektív, mert mi van, ha tök rosszak voltak a falatkák, de az illendőség azt diktálta a vendégeimnek, hogy mégis megegyék mindet? Harmadszor az egyik kedves vendégem megígérte, hogy kommentel ide, de hát nem teszi:( Pedig tőle lehetne hallani a hiteles történeT.
Csatlakozom Gabojszához. Nekem is elég lenne ez ebédre, vagy vacsorára :-) Egyik szebb, és étvágygerjesztőbb, mint a másik.
Kata, köszi:)
De, teszi:)
A hiteles történet: jó, hogy háttal álltál, és nem láttad az intelligens öööö, pusztítást... ISTENI volt minden (Te jó ég, mennyi meló lehetett) - igen, leborulunk. Elájulni azonban nem volt célszerű a játék előtt - ébren is nagy erőket kell megmozgatni a háziúr szürkeállományával szemben:)
De a rend kedvéért: Fakanál for President!:)
Szergej:)))))))) Nem volt olyan nagy meló, csak az érkezésetek előtt egy órával egy futó páénikrohamom volt, de legyőztem:D Az elnökséget pedig - pechetekre - vállalom:D
Annyira, de annyira unalmas már az állandó dicsérgetés:P
Nekem is kreáltál már izgalmas, szép és finom falatkákat, de azok könnyed ujjgyakorlatoknak tűnnek.
buttha szivem, tévedsz! Egyáltalán nem unalmas a dícsérgetés:)) Amit pedig neked kreáltam, az egy egyszerű bruschetta volt, ami tényleg ujjgyakorlat. Na de majd legközelebb rafináltabban adom elő!
A dícséret olyan, mint a csoki, sose elég belőle :-)
cukroskata: igen, igen!:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Jöhetnék hozzád vendégségbe? Elég lesz a hideg előétel sor! :-)))