Nehézségi fok: 
A smolnival való ismeretségemet valamikor 1979-re datálom, ekkor történt ugyanis, hogy a leendő apósom megkínált vele. (Konkrétan emlékszem az első ételre is, amit náluk ettem, ez rántott löncshús volt. De ez egy külön történet, majd egyszer, ha apropó adódik rá, azt is elmesélem.) Csodálkozva bámultam a tányérba, hogy nicsak, ilyen étel is létezik? Nos, létezik, közhasználatú terminológiában smarni névre hallgat, azon belül is krumplis smarni. De hát ők smolninak mondják, én is így tanultam meg, és a gyerekeim is így nevezik. Apósom hónapról hónapra nekiáll, elkészíti nekünk, a férjem elhozza, a gyerekek meg jóízűen megeszik. Én bevallom, nem tudtam megszeretni az elmúlt csaknem három évtized alatt sem. A gánicát, apósom másik remekét ellenben igen, de ez természetes is, mert ha lehet, az még a smolninál is sokkal egészségtelenebb étel:) Én soha az életben nem csináltam smolnit, úgyhogy ez a mostani adag is apósom keze munkáját dícséri.
Fotó: Kandikó Judit
Hozzávalók:
1 kg héjában főtt krumpli
kb. 15 dkg liszt
sertészsír
só
Elkészítés:
A krumplit még melegen meghámozzuk és krumplinyomón áttörjük. Amikor kihűlt, megszórjuk a liszttel, megsózzuk, és tenyerünk közt összemorzsoljuk a krumplival. Felforrósítjuk a zsírt, és a már eleve morzsalékos lisztes krumplit a forró zsírban megpirítjuk, miközben folyamatosan keverjük. Minél kitartóbbak vagyunk, a morzsák annál kisebbek lesznek. Lehetőség szerint legyen szép színe a smolninak, de ne szárítsuk ki. Aludttejjel, joghurttal, annak hiányában egy pohár hideg tejjel fogyasszuk.

Bizony, a gánica elvégzi a dolgát, az már biztos:D
Tanusíthatom, hogy a smolnitól is simán lehet össze-vissza rémálmodni, mint például ma reggelre virradóan.
ez is milyen szép fotó!
Yes, yes, yes. Nálunk smorninak hívják, de ugyanez. Én a mai napig nem tudtam hogy kell megcsinálni, anyu főzött még gyerekkoromban ilyet (nem szerette, mert órákig tartott). Köszönöm a receptet, ki fogom próbálni. Csak ötletként: én cukorral és lekvárral vagy a befőtt levével szoktam enni. (és a mai napig nem értem, hogy ezt miért nem lehet császármorzsának hívni!) :)
zs: órákig ugyan nem tart, de elég hosszan kell kevergetni, valóban. és ha összehasonlítod a császármorzsa receptjét itt: href.hu/x/4kq6, rögtön megérted, hogy a smolni miért nem császármorzsa:)
Nálunk is sokszor volt, nagyon szerettem (krumbin schmon-nak
hivták.Annyukám egy tojás sárgáját is hozzá tett +egy kis vaniliás cukrot.
Megybeföttel ettem mindig szuper volt.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Gánicát Anyuci készített néha. Ha vacsorára bevágtam egy adagot, éjszaka medvék és farkasok jöttek:-) Ez a smolni se gyenge:-)))