Frittata, a Jolly Joker

Nehézségi fok:

 

Először akkor találkoztam a frittatával, amikor megvettem a Nélkülözhetetlen Tészta könyvet, és abban olasz omlett címszóval ott virított a kicsike. Legott el is készítettem, és bár nagy sikert arattam vele, valahogy nem került sor ismétlésre. Ám tegnap este az uram azt mondta, olyat főzzek, amihez sört ihat, mert egész nap alig fogyasztott folyadékot, és be kell látnom, hogy egy egészséges szervezetnek legalább napi két literre van szüksége, úgyhogy ő most sörrel gondolná behozni a lemaradást:) Rögtön eszembe jutott a frittata, mint Jolly Joker, mert lehet benne improvizálni, rövid idő alatt elkészül, ez pedig nekem épp jól jött, mert éppen egy fél disznót bontottam fel a pulton. (Na jó, ez kis túlzás, csak megérkezett a disznóvágásból megrendelt cucc, és szét kellett porcióznom a kolbászt, zsírt, húst és töpörtyűt. Ugye nyilvánvaló, hogy ez utóbbit egy falat kenyérrel muszáj volt megkóstolni? Hála istennek nem volt elég jó, úgyhogy nem estem bűnbe.)

Tehát frittata. Az egyik legjobban variálható étel, amit ismerek. Az alapok: tojás, sajt, az összes  többi alkotóelem opcionális. Lehet bele zöldségeket aprítani, a húst se veti ki magából, ha úgy adódik, egy könnyű salátával főúri vacsora. A tegnapi változat így alakult:

Hozzávalók 2 férfiember részére:

6 db tojás

30 ml tej

fél szál sárgarépa

egy marék mirelit zöldborsó

Győző csodálatos paprikásszalámijából három vékonyka szelet, többet sajnáltam elpazarolni:)

1 fej lilahagyma

egy csokor friss petrezselyem (nézetem szerint ez csaknem elengedhetetlen, olyan üde ízt ad az ételnek, amit a szárított petrezselyem képtelen)

egy marék farfalle kifőzve 

egy marék parmezán reszelve

10 dkg sajt reszelve 

só, bors, olaj

 

Elkészítés:

Odatettem a farfallét főni. A lilahagymát és a mirelit borsót elkezdtem párolni az olajban, majd kisvártatva utánuk küldtem a sárgarépa kockákat is. Igyekeztem borsó nagyságúra darabolni, hogy lehetőleg egyszerre puhuljanak meg. Gyufaszál vastagságúra metéltem a szalámit, az is ment a serpenyőbe. A tojást a tejjel, egy csipet sóval és borssal habosra kevertem. Miután a tészta elkészült, leszűrtem, beledobtam a serpenyőbe, átkevertem az ott süldögélő tettestársakkal, rászórtam a petrezselymet és a parmezánt, majd a hat felvert tojást ráöntöttem a tetejére.  Onnantól nincs keverés, csak a lapáttal szolídan néha-néha alányúlok a lepénynek, nehogy leégjen az alja. Amikor már csaknem a teteje is megszilárdult a frittatának, rászórom a reszelt sajtot, egyenletesen elterítem az étel tetején, majd néhány percre beteszem a sütőbe, grill funkcióra. Tényleg csak néhány percre van szükség, a sajt egy pillanat alatt szépen megpirul. Ne felejtsük el a serpenyő műanyag nyelét legalább dupla fóliába betekerni, nehogy egy frittatával gazdagabbak, de egy serpenyővel szegényebbek legyünk a vacsora végére.

Kategóriák

hamar

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. csilla:
    2008. 02. 10. 15:58

    Szia! Ígéretes recept, de én mint õsöreg háziasszony elõször "fejben fõzök" és fennakadtam a 30 ml tejen. Az 0,3 dl, és igen kevésnek találom. Vagy csak én vagyok telhetetlen? ;) Mielõbbi válaszod várom, mert fõzném. Szia: Csilla

  2. Éva:
    2008. 02. 10. 18:23

    csilla, csak egy löttyintésnyi tejjel meg kell tulajdonképpen szaporítani a tojást.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006