Ha semmi másért nem érte volna meg háziasszonykodnom az előző VKF-fordulóban, ezért a receptért mindenképpen. De hát természetesen nemcsak ez az egy recept van, amiért megérte, de ez az első, amit olvasva azonnal tudtam, hogy ki fogom próbálni. Legfontosabb indokként azt tudom felhozni, hogy nagy amerikai palacsinta rajongók vagyunk, és cookingstar receptet kísérő fotójáról azonnal ez (NEM fogom leírni, hogy amcsipalcsi!) rémlett fel előttem, és már akkor örültem, hogy végre van egy sós változat is erre a "dallamra". Már tegnap is ezt akartam volna vacsorára készíteni, de hát a népakarat és az olasz vonulat elsodort. Kár volt hagyni magam eltéríteni, egy nappal kevesebb időm van hátralévő életemből, amíg ezt a kreatúrát élvezhetem. Mert az, hogy igen gyakori vendég lesz nálunk ez a kukoricalepény, az olyan biztos, mint hogy itt ülök. Egészen minimálisan a készleteimhez alakítottam a receptet.
Hozzávalók:
1 doboz kukoricakonzerv leszűrve
3 tojás szétválasztva
10 dkg füstölt sajt reszelve
1 teáskanál sütőpor
5 dkg simaliszt
5 dkg kukoricaliszt
só, bors
1 gerezd fokhagyma
1,5 dl tej
olaj a sütéshez
a lepények tetejére tejföl és reszelt sajt
Elkészítés:
A kukoricát a tojássárgákkal, a reszelt sajttal, fokhagymával és a tejjel együtt a turmixgép poharába öntöm, simára turmixolom. A tojások fehérjét egy csipet sóval keményre verem. Egy edényben összekeverem a kétféle lisztet a sütőporral, majd hozzáöntöm a kukoricás keverékhez, jól elvegyítem benne. Só, bors is ekkor kerül a tésztába. Ezután kis adagokban hozzáadom a masszához a tojásfehérje habot, könnyed, laza mozdulatokkal, hogy lehetőleg ne törjön össze, de alaposan elkeveredjen a tésztában. Egy nagy teflonedényben egy kevés olajat forrósítok, és kis merőkanállal egyforma adagokat teszek bele. (Nem kell, hogy ússzon az olajban, elég, ha egy vékony rétegben fedi az olaj a serpenyő alját.) Lassú tűzön sütöm a palacsintákat. Ha megjelennek a tetejükön az apró buborkékok, és már szép színe van az aljának, megfordítom őket, készre sütöm a második oldalt is, és jöhet a következő adag tészta. Tejföllel, reszelt sajttal tálalom. Az asztalnál ötleteltünk, lehet erre paradicsomos salsát halmozni éppúgy, mint mondjuk hagymás-gombás ragut.
Köszi, Zozó!

a SZÓ a bajom. a BETŰK egymásutánja. a HANGHATÁS. :)) engem az uram előzetes figyelmeztetés nélkül, abban a szent pillanatban elvitetne az elmeosztályra, ha kiejteném ezt a szót itthon. és igaza lenne:D
:) megértem:)
Nekem futkosott a hideg a hátamon tőle , mikor meghallottam az iskolában :)
A receptet kipróbálom!
Na, szívből örülök, hogy sikere lett:) De tényleg. Én nagyon régen nem csináltam már őket, nekem is egy igazi újbóli felfedezés lett a vkf-re, szóval énis köszi. :))
Post vkf gyanús dolgot tettem fel ma is, hiába, az ihlet nem mindig időben jön, ha lesz időd kukkantsd meg:)
Üdv, Zozó
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Nem tudom, mi a bajod az amcsipalcsival. VAsárnap este sikerült vele majdnem az örületbe kergetnem a Páromat, amikor megkérdeztem, hogy süssek egy kis amcsipalcsit? Nem tudta, hogy ő hülyült-e meg, vagy én. Aztán elmeséltem neki, de azt mondta, hogy ha ilyeneket beszélek, kivág mint macskát sz...:)
De azért a palacsintát megette.:)