A recept az uram kolléganőjétől származik, aki azzal a széljegyzettel adta át, hogy finom is, egyszerű is, olyannyira, hogy még neki is sikerült elkészítenie:) Mindkét állítás igaz, úgyhogy azt hiszem, állandó vendégváró priccpraccpruccá fog ez nálunk válni, és ha kedves vendégek jönnek, a kedvükért még tán sót is fogok a tésztába tenni... Szigorúan a változatosság kedvéért persze:)
Hozzávalók:
35 dkg liszt
30 dkg héjában főtt, áttört, kihűtött krumpli
0,5-1 dl víz
2,5 dkg friss élesztő, vagy egy tasak szárított
1 tojás sárgája
4 dkg vaj
só
a tetejére néhány kanálnyi tejföl
opcionálisan hajszálvékony szalonna - jól jöhet, ha éppen kifelejtettük a sót a tésztából -, reszelt sajt, netán aszalt paradicsom, sonka
Elkészítés:
A lisztet, a krumplit, a vízben feloldott élesztőt, a tojást, a - kicsit megolvasztott - vajat és a sót összegyúrjuk, kidolgozzuk, majd 15-20 percig meleg helyen hagyjuk kelni. Ezután kicsit átgyúrjuk, két cipót formázunk belőle, és egyenként kör alakúra nyújtjuk. Egy körből 16 körcikkelyt szabunk ki. A tölteléket a hozzánk közelebb eső szélére tesszük, kifli alakúra feltekerjük, és vagy tojással, vagy tejjel higított tejföllel szépen lekenjük a kifliket. Sütőpapírral bélelt tepsiben 200 fokon sülnek szép pirosra. Nekem most hajszálvékonyra szeletelt pancetta és edami sajt került a kiflikbe. Az előbbit egy hete vettem a Dolcéban, 2000 Ft/kg körüli áron jutottam hozzá, isteni ízű, csak ajánlani tudom.

És a szép fotó hol marad???
coming soon... or not:)
hát sajnos az "or not" következett be, nem enged most éppen fotót feltölteni a derék fríblog.
No azért:)
cserke, aranyos vagy, de hát ez agyáltalán nem a "szép fotó" kategória. de mára csak ez jutott:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
daubnernál a házmester stangli olyan sós rúd féle, nem pedig töltött kifli. de ez jobban hangzik :)