« Jön...jön...jön!   Megint rétes »

A Nagy Rétes Sztori

2008. márc. 14. 21:38
15 komment
Kategória: sütemény, VKF

Főoldalra

Hónapok óta tervezgettük a dolgot. Az ötlet E. barátomtól származott, és nekem se kellett kétszer mondani, hogy süssünk rétest. Olyan igazit. Amit kézzel kell papírvékonyságúra nyújtani, a töltelék pedig nem az ócska, grízzel dúsított bolti túró, vagy dió helyett szintén grízt használó diós-meggy. Imádom a rétest, régen ettem már igazán jót, úgyhogy a mag termékeny talajra hullott, beindultam rendesen az ötletre. Igaz, kis időbe beletelt, mire megszerveztük a dolgot - nálad vagy nálam?:) -, de végül úgy jött ki a lépés, hogy nőnapon kulminált a Nagy Rétes Akció. (Amit úgy tervezünk egyébként, hogy minden nőnapon megismételjük a rétessütést. Úgy 5-6 év múlva már profik leszünk:) Felvonultunk tehát mindannyian - az este folyamán mindösszesen nyolcan, plusz a két macska -, hogy az akció sikerét biztosítsuk. Én úgy indítottam, hogy főztem egy, a közepesnél lényegesen jobb gulyáslevest (oké, álszerénység ez tőlem, szerintem nagyon jó volt a leves), hogy amíg a tészta készül, pihen és sül, senki ne haljon éhen. Amikor a gulyás után kicsit lelazítottunk, kezdődhetett a móka. Összesen három kiló lisztből gyúrta E. a rétest, megmondom őszintén, este 9-1/2 10 tájban én úgy éreztem, hogy amíg világ a világ, a sütőben rétesek sülnek, napra nap, évre év, és a rétesnek sose lesz vége. El tudom képzelni, E. mit érzett, hiszen ő végezte a munka dandárját. Íme, a tészta:

 

1 kg rétesliszt

kb. 5 dl langyos víz, amelybe kb. 2 kávéskanál sót és 2 evőkanál ecetet öntöttünk

1 evőkanál sikér

 

A lisztet átszitáltuk, majd apránként hozzáöntve az ecetes-sós vizet, összeállítottuk.

 

Rá kell érezni az "ízére", hogy a tészta ne legyen kemény, de lágy se, dagasztani kell hosszan, hogy elváljon a kéztől, az edénytől, és ha lehet, még hólyagos is legyen.

Már majdnem jó...

És ha már teljesen jó, két cipóba osztjuk a tésztát.

Ügyeljünk rá, hogy a tésztát úgy alakítsuk, hogy se alul, se fölül ne legyen rajta gyűrődés. Olvasztott zsírral lekenjük a tetejüket.

 

A két cipót egy-egy előmelegített lábassal lefedjük, majd 20 percet hagyjuk pihegni. Ezalatt elfogyasztjuk az időközben kihűlt kávét, vagy unikummal erősíthetünk, tetszés szerint, bár ez utóbbi kevésbé ajánlott, a továbbiakban sem lesz sokkal könnyebb dolgunk, izzadunk majd unikum nélkül is...

Közben egy alkalmas nagyságú asztalt vászonterítővel lefedünk, egyenletesen, vékonyan belisztezzük.

 

A pihentetett cipót először a levegőben, a kézhátunkon lazítjuk-pörgetjük, majd az asztalra helyezve elkezdődik a nyújtás művelete. Lisztes kézzel középről kiindulva egyre vékonyabbra és vékonyabbra nyújtjuk a tésztát.

Vékonyabbra és vékonyabbra...

Alakul...

 

 Már majdnem jó...

Amikor nem tudjuk tovább nyújtani a tésztát, az esetleges vastag széleket letépjük róla, és elkezdetjük megtölteni. Mondjuk túróval.

Vagy káposztával... (amit persze nem nyersen teszünk bele, hanem megpároljuk)

És még sok mással, úgymint almával, meggyel, meggyel-dióval, meggyel-túróval, meg ami még eszünkbe jut.

A tésztát a terítő segítségével feltekerjük.

Majd zsírozott (vagy sütőpapírral bélelt) tepsire fektetjük, tetejét olvasztott zsírral kenjük meg.

 

Forró sütőben pirosra sütjük. Ha elkészült, néhány perc pihentetés után szeletekre vágjuk.

Nos, mint a beharangozóban írtam volt, délután 2-fél 3 körül kezdtünk neki a rétesezésnek, és 9-kor jött ki az utolsó adag a sütőből. Mit mondhatnék: jó mulatság, férfimunka volt!

Külön köszönet E. mamájának, Éva néninek a fantasztikus meggyért!

A recept angol nyelvű változatával fogok pályázni a VKF XIV. fordulóján.

 

Nehézségi fok:

Kategóriák

sütemény , VKF

Komment

Eddig 15 komment érkezett

  1. maci:
    2008. 03. 14. 23:16

    Gyönyörü szép lett a rétesetek, és a fázisképek felidézték bennem, ahogy a mamám nyújtotta és potyogtatta rá a túrót. Másrészt pedig különös örömöt jelent,hogy evvel -ráadásul az angol nyelvü változatával- készülsz a játékra.

  2. Éva:
    2008. 03. 15. 6:41

    Macikám,örülök, hogy tetszik, de neked bevallom - elvégre négyzemközt vagyunk:) -, hogy én kicsit elégedetlen vagyok. Másként képzeltem ezt a posztot: videóval, szép képekkel, de ebből nem lett semmi, mert a réteskészítés nem az a művelet, ami megengedi, hogy mással is foglalkozz közben. A fotók pedig kifejezetten semmitmondóak lettek, de ez nem a fotós hibája. Na, majd legközelebb:)

  3. ribizli:
    2008. 03. 15. 11:15

    És érdemes volt dolgozni vele, megéri, nagyon más, mint a bolti réteslapból készült?

  4. lorien:
    2008. 03. 15. 11:30

    Gratulálok, ez igencsak heroikus munka lehetett! Gondolom megérte :) Már egy ideje én is dédelgetek ilyen gondolatokat, ezzel most adtál egy lökést, még a tavasszal lehet, hogy bevállalom :)
    Milyen lisztet használtatok?

  5. Éva:
    2008. 03. 15. 13:27

    ribizli, főleg a töltelék miatt más. nincs benne dúsító izé, a szád íze szerint alakíthatod az édességét, sósságát, és nem elhanyagolható az az élvezeti érték növelő faktor, amit az ad hozzá, hogy a saját kezed munkájával előállított ételt eszed, nem a boltit.

    lorien: réteslisztet használtunk, de a márkáját nem tudom:(

  6. t3v:
    2008. 03. 15. 20:50

    Riszpekt, fakanál néni, riszpekt. Én még nem nőttem fel ehhez a feladathoz :)

  7. Tintaleves:
    2008. 03. 16. 0:29

    És sosem szakadt el? Én el sem tudom képzelni, hogy ne szakadjon el, pedig gyerekkoromban közvetlen közelről saját szememmel láttam, hogy csinálják. Egyébként egyáltalán nem semmitmondó a tudósításod, talán csak belülről látod úgy, szerintem éppen jól átadja az izgalmakat és a folyamatot.

  8. Éva:
    2008. 03. 16. 6:49

    t3v: öreganyád a néni!:)

    Tintaleves: de, egyszer elszakadt, de nem mentünk miatta a Dunának::D

  9. ribizli:
    2008. 03. 16. 12:34

    Sógornőm mesélte, hogy gyerekkorában a nagymamája rendszeresen csinált rétestésztát. Nyújtása közben nem nagyon tudott mással foglalkozni, így ezt az időt sógornőm olyasmire használta ki, amiért egyébként pofon járt. Ez a nyújtás-szakadás témáról jutott most eszembe. :)

  10. Éva:
    2008. 03. 16. 16:34

    ribizli, a sógornőd igazat mond, tényleg nem lehet mást csinálni mellette, többek között videózni, fényképezni se. nem kicsi a konyhám, de néha alig fértünk el egymástól például, ez se fokozta a munkatempót.

  11. moes:
    2008. 03. 17. 21:01

    hűha, minden elismerésem. már az ötlet is igen bátor volt, pláne, hogy nekiálltatok.

  12. chilii:
    2008. 03. 18. 9:53

    gratulálok a nagy rétes projekthez, biztosan jó buli volt!

  13. Ági:
    2008. 03. 23. 12:44

    Agyam megáll, hogy te magad csináltad a rétestésztát... riszpekt! :-))

  14. Piroska:
    2008. 04. 09. 3:16

    Megcsináltam! Életem első rétesét! Igaz hogy én is már vagy 2 éve próbálom dekidurálni magam, de ez a post megadta az utolsó lökést. Köszi nagyon!
    Annyiban módositottam a recepten (ja, volt merszem hozzá) hogy un. kenyér lisztet (Bread flour) használtam, ennél fogva kihagytam a sikért , viszont több viz kellett bele....
    Egyenlőre csak 3o dkg liszttel kezdtem, de már látom a jövőmet a konyhában az elkövetkezendő hetekben.
    és ahogy hallgattam gyermekeim és férjem elégedett "hammogását" lesznek a rétesre vevők is!
    Piroska

  15. Éva:
    2008. 04. 09. 12:48

    Piroska, akkor már nem dolgoztunk hiába!:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006