2008. május
Cassata, bő lére eresztve:)
Nagy dolog történt, pénteken ugyanis megvettem életem első Stahl-könyvét. Nem tudok semmit felhozni mentségemre, valahogy elgyengültem, vagy mi a fene, annyi remek könyvet tettem a kosaramba a boltban, hogy kellett egy mellényúlás is:) Na jó, semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen csak bele akartam nézni egy könyvébe, hogy ne csak szájhagyomány útján tájékozódjak a receptjeiről. Nem sok műsorát láttam, a fene se érti, hogy van ez, de én valahogy sose a tévé előtt ülök vasárnap délben... Ámde a fanyalgó hangokat mindig meghallottam jártamban-keltemben, itt volt az ideje a személyes tapasztalásnak. Judittal a világon semmi bajom nincs azon az egy duci gerezd fokhagymázáson kívül, amiről nem bír leszokni, talán már említettem is valahol itt a blogban, hogy ismerjük egymást személyesen is, roppant fájlalom, hogy sok éve nem kerültünk egymás útjába. Na, megint bő lére eresztem a mondandómat, szóval a Gyors édességek című könyvet vettem meg, mert belelapozva úgy ítéltem meg, hogy a fotók a magyar átlaghoz képest jobbak, a receptek nem túl hosszúak, úgyhogy adtam a könyvnek egy esélyt. Nos, a holnapi születésnapi ebéd desszertjeit a könyvből merítettem, úgyhogy két receptnek is lesz alkalma bizonyítani. Az első a cassata, ami egy szicíliai édesség, meglehetősen sok változatát találtam meg a neten, sőt, blogger kolleginák is készítették már előttem, nekem mégis teljesen újdonság volt. Azt éppen nem állítanám a cassatáról, hogy olcsó desszert, de üsse kő, ha finom lesz a végeredmény, megérte a beruházás.
Hozzávalók egy 31x11 cm-es forma megtöltéséhez:
30 dkg babapiskóta
4 dl tokaji aszú
1 narancs
10 evőkanál porcukor
10 dkg különféle kandírozott gyümölcs: narancshéj, citromhéj, stb. Preferálom az Ázsia boltbéli keveréket, amiben van valami zöld izé is, roppant jól mutat a gyümölcskenyérben, diplomata pudingban, remélhetőleg a cassatában is
5 dkg mazsola
5 dkg csokoládé apróra törve
50 dkg ricotta (na, itt kezdtem el félteni a pénztárcámat)
25 dkg marcaspone (az eredeti recept a felét tanácsolja, de az én dobozom már fel volt bontva, egy evőkanálnyi hiányzott belőle, gondoltam, ne kelljen kidobni a maradékot...)
1,5 dl tejszín
fél teáskanál porzselatin (a megemelt mascarpone mennyiségre való tekintettel egy evőkanálnyit használtam)
Elkészítés:
A bort felforraltam két evőkanál porcukorral, amit az összes mennyiségből vettem el, hozzáadtam a narancs lereszelt héját és kicsavart levét, ez igen jót tett az ízhatásnak. Beletettem a kandírozott güymölcsöket és a mazsolát, forraltam egy kicsit a bort, majd eloltottam alatta a gázt. A zselatint pedig elkevertem kb. fél dl vízben, sűrű kevergetés közben felmelegítettem, míg a por teljesen el nem olvadt a vízben, és ezt is félretettem. A továbbiakban felvertem a tejszínhabot egy edényben, egy másikban pedig robotgéppel összekevertem a ricottát és a mascarponét, hozzáadva a megmaradt 8 eka porcukrot. Amikor jó krémes lett, hozzáadtam az időközben a borból leszűrt mindenféle jóságot, a zselatinos vizet, plusz még a csokoládét is. (Ezen a ponton hezitáltam egy kicsit, mert nekem egy könnyű túrós-mascarponés-tejszínes krémbe nemigen kívánkozik csokoládé, de aztán mégis mellette döntöttem, tekintettel arra, hogy régi Keserédesből való beszerzés volt, egészen vékony csokoládélapocskák, gondoltam, ezek nem lesznek túl markánsak a krémben.) A krém elkészítésének útján végső lépésként a tejszínhabot kevertem a túrós krémhez. Emlékszem, ekkor arra gondoltam, mennyire egyszerű desszert ez, pikkpakk elkészül. Akkor ugyanis még nem voltam tudatában annak, mennyi macerával fog járni a babapiskóták formába rendezgetése. Na de ne szaladjunk ennyire előre! A minap vásároltam néhány sütőformát (nagyon régi volt már a kapcsos tortaformám, véletlenül lehetett kapni belőle 18 centiset is, nemcsak malomkeréknyit, úgyhogy magamévá tettem egyet, no meg a tömeges kalácssütéshez is szükség volt plusz formára. Tehát a legújabb cake-formámat (31x11 cm) kibéleltem folpackkal: hosszába is, keresztbe is fektettem egy-egy alaposan túlnyúló csíkot a fóliából. (tt megint gondolkodóba estem, hogyan lehetséges az, hogy nálunk még mindig ilyen siralmas folpackot lehet kapni, amikor az ezredforduló környékén (nem az utolsó előttin, hanem a mostanin:) Amerikában már olyan folpackot vettem a boltban, ami perforálva volt, egy mozdulattal lehetett csíkot tépni belőle, szemben a mi rettenetünkkel, amikor is az ember a Laokoon-csoport tagjának érezheti magát minden alkalommal, amikor fóliára van szüksége: vagy olló, vagy túl sok kéz kell hozzá, ráadásul mire a végére érsz a folyamatnak, szinte biztosan egy használhatatlanra gyűrődött kupac lesz a kezedben... ) És ekkor kezdetét vette az őrület. A leszűrt narancsleves-cukros borban meg kell mártogatni a babapiskótákat, és ezzel ki kell bélelni a formát. Na de ez azért annyira nem egyszerű, mint amilyennek hangzik, ugyanis természetesen különböző hosszúságúra kell tördelni a babapiskótát, mert nem megegyező a mérete a formáéval. A letört daraboktól még a fülem is morzsás volt, de csak azért a fülem, mert más, f-fel kezdődő testrészem nincs. Akarom mondani, mégis van, de azt nem dugtam a piskóta közé:D (Ne törd a fejed, a fejemre gondoltam:) Sziszifuszi küzdelem árán végül ezzel is megbirkóztam, úgyhogy beleöntöttem a krémet a fáradságos munkával képzett koporsóba - sajnálom, nem tudtam elvonatkoztatni ettől a képtől... -, kicsit odaütögettem a formát az asztalhoz, hogy amennyire lehet, összetömörödjön a krém, majd verítékes munkám jutalmaként egész babapiskótákkal fedhettem be a krém tetejét. Ráhajtottam a cuccra a fóliát, majd beküldtem a hűtőbe. Maradt ki valamennyi krém, azt desszertes pohárba öntöttem, az imént kóstoltam meg, hát mit mondjak, meglehetősen ígéretes a krémecske... a babapiskóta biztosan nem rontja el, szóval vérmes reményekkel nézek a vasárnapi desszert elé, mely remények magukba foglalnak egy jó fotót is:) Addig is, míg az el nem készül, érdemes megnézni az alábbi videót - bár kicsit hosszú, 10 perc -, egy kreatív tálalási módot mutat be az olasz szakács.
Nehézségi fok: 
Minél egyszerűbb, annál jobb: a paprikáskrumpli
Gyakran elmondom, a legegyszerűbb ételeket lehet a legkönnyebben elrontani, mert mindenki azt hiszi, hogy paprikáskrumplit/lecsót/pörköltet/krumplistésztát főzni annyira könnyű, hogy álmunkból felébresztve is megy. Nos, azt tapasztalom, hogy ez nem feltétlenül igaz. Minél inkább gondoljuk azt, hogy valamit könnyű megfőzni, annál biztosabb, hogy elrontjuk. Mert nem figyelünk oda eléggé - hiszen már ezerszer csináltunk ilyet -, vagy nem választjuk ki elég gondosan az alapanyagokat - ó, hát ez "csak" egy paprikáskrumpli!... Ennek fényében jelenteném ki, hogy jó paprikáskrumplit főzni nem is olyan egyszerű feladat. Kell hozzá először is jófajta krumpli. Ez ilyenkor, májusban nem okozhat gondot, hiszen a legjobb paprikást újkrumpliból készíthet az ember. Kell hozzá továbbá valami minőségi húsféle: inkább húsos, mint zsíros kolozsvári szalonna, füstölt kolbász, esetleg nem szójából készült virsli. És nagyon fontos bele egy-egy szem paprika és paradicsom. Ha ezek kéznél vannak, kezdődhet a móka. (Persze nem árt, ha van még puha fehér kenyerünk, tejfölös uborkasalátánk és egy fröccsünk hozzá, de ez már opcionális.)
Hozzávalók:
70-80 dkg krumpli
1 fej vöröshagyma
1 fakanál zsír (elnézést kérek...)
6-8 dkg kolozsvári szalonna
virsli
1 tojás
2 evőkanál liszt
só
pirospaprika ízlés szerint, nálam úgy egy púpozott teáskanálnyi
1 db paradicsom
1 db paprika
Elkészítés:
A kolozsvári szalonnát apróra vágom, a zsíron átsütöm, majd hozzáadom az apróra vágott vöröshagymát is, óvatosan, nehogy megégjen. (Ha kolbásszal készítem, a kolbász is most kerül a lábasba.) A hagymát puhára párolom, majd - a tűzről félrehúzva az edényt - hozzáadom a pirospaprikát is. Ekkor elkészült a pörkölt alap, amibe beleforgatom a cikkekre vágott újkrumplit. Átforrósítom - vigyázva, hogy a pirospaprika se égjen meg -, majd annyi vízzel engedem fel, amennyi ellepi a krumplit. Ekkor megsózom, beledobom a negyedekre vágott paradicsomot és félbe vágott paprikát. Lassú tűzöm addig főzöm, míg a krumpli puha nem lesz. Közben egy mélytányérban felverek egy tojást, hozzáadom a lisztet, híg galuskatészta lesz a végeredmény. Ezt a szeliden forrdogáló paprikáskrumpliba szaggatom-csurgatom, egyet rottyan, és készen is van. Szeretem ilyeténképpen süríteni a paprikás krumplit, mert tartalmasabbá teszi. Szoktam még kézi tarhonyát is használni, de az jobban felszívja a krumpli levét, és mivel most estére készítettem, nem akartam, hogy vízzel kelljen pótolni a levet a vacsoránál. Utolsó pillanatban teszem a krumpliba a virslit, mert annak igazából csak át kell melegednie.
Nehézségi fok:
A poszt reggel készült, amint a paprikás krumpli is. Délelőtt 11-kor e-mailt kaptam a férjemtől, hogy aszongya: "A leghatározottabban kikérem magamnak, hogy stúdiófelvétel előtt 10 perccel olyan fotót kell néznem, ami a paprikáskrumpli recept mellett található. Hát hogy a rossznyavalyába menjek emberek közé nyáladzó szájjal és hangosan korgó gyomorral??? He??? :)"
A tomboló tavasz képviselője: zöldborsó főzelék
Az eper mellett a zöldborsó megjelenése a másik emblematikus jelentőségű esemény tavasszal. Évek óta az első zöldborsóból készül a születésnapi ebédemre a leves, csirkeaprólékkal, apró nokedlikkel, rengeteg zöldpetrezselyemmel. Utánozhatatlan ízvilágot hoz a tányérunkra, meg is becsüljük rendesen! Nem lesz ez másként most vasárnap sem. A másik zöldborsós étel, aminek lehetetlen ellenállni, az a zöldborsó főzelék. Megmondom őszintén, roppant finnyás vagyok zöldborsó-ügyben: sose veszek úgy borsót, hogy nem kóstolom meg, ahol ezt nem engedik, ott meg se állok. És ha kóstolás után úgy érzem, hogy nem megfelelő a zöldség, mondhat az árus bármit, nézhet rám bármilyen csúnyán - szoktak... -, odébbállok. A jó borsó héja recsegő, hersegő (van ilyen szó vajon?) hangot hallat, ha belemarkolsz a halomba, színe élénkzöld, semmiképpen sem sárgás, a szemek pedig lédúsak és édeskések. Ha a cukor a szemekben átalakul keményítővé, nincs mit tenni, abból finom étel nem lesz. És még valami: résen kell lenni főzés közben is, ugyanis a borsónak megvan az a kicsit antipatikus tulajdonsága, hogy ha nem jó pillanatban fejezzük be a főzését, egyre keményebb és élvezhetetlenebb lesz. Na de annyi szimpatikus tulajdonsága van ezzel szemben, hogy minden odafigyelést megérdemel. A főzelék sikerét három dolog határozza meg, úgymint a borsó alkalmassága, valamint a feketebors és a petrezselyem mennyisége.
A kép forrása: www.magyar-szo.co.yu
Hozzávalók:
70 dkg kifejtett zöldborsó
2 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
1 mokkáskanál pirospaprika
frissen őrölt bors
só
2 csokor petrezselyemzöld
1 liter tej
Elkészítés:
A zöldborsót megmossuk, megszikkasztjuk. Egy megfelelő méretű lábasban megmelegítjük az olajat, rádobjuk a zöldborsót. Ne legyen forró az olaj, mert akkor összekapja-ráncosítja a borsó burkát, az pedig nem túl gusztusos. Átforrósítjuk a szemeket, majd kevés víz aláöntésével puhára pároljuk. Ne öntsünk rá egyszerre sokat, inkább mindig pótoljuk az elfőtt mennyiséget. Ezen folyamat közben sózzuk meg a főzeléket. Amikor a borsó puha és nincs rajta lé, szórjuk meg a liszttel, kicsit pirítsuk le, de ne égessük oda! Szórjuk meg a pirospaprikával (ettől a mennyiségtől nem lesz piros, de a sápadt-fehér színét elveszi), majd lassanként engedjük fel egy kevés hideg tejjel. Az első löttyintésnyivel keverjük csomómentesre a lisztes sürítést, majd apránként adjuk bele a teljes mennyiséget. Forraljuk fel, de közben folyamatosan keverjük, nehogy az alja odakapjon. Ekkor adjuk hozzá a frissen őrölt borsot és az apróra vágott petrezselymet. Zárjuk le a gázt, és próbáljuk meg megvárni, míg a főzelék egy kicsit lehül...
Nehézségi fok:
Túrógombóc eperrel és balzsamszósszal
Hevert a hűtőben múlt hét óta egy csomag túró, kezdeni kellett vele valamit, mert a túró ára egyáltalán nem indokolja, hogy a felindulásból elkövetett vásárlás után a kukába vándoroljon az áru. Az epret a belsejébe akartam rejteni, de mivel szép nagyszemű gyümölcsök vannak itthon, elvágni nem akartam őket, így inkább külsőleg emelték a túrógombóc fényét:) És mivel lusta voltam prézlit pirítani, porcukros tejföllel tálaltam. Amíg főttek a gombócok, készítettem hozzájuk egy kis balzsamszószt is. Az volt mind közül a legfinomabb, bár csak a kisujjam hegyét dugtam bele (vö.: diéta), természetesen kizárólag ízellenőrzés okán.
Hozzávalók:
30 dkg túró
2 db tojás
2 dl búzadara
egy csipet só
20 dkg eper
egy evőkanál kristálycukor
3 evőkanál balzsamecet
a tálaláshoz tejföl és porcukor
Elkészítés:
A túrót villával áttörtem, hozzáadtam a tojásokat, a darát és a sót, és kézzel alaposan összedolgoztam. Kb. 2 órát állt, ennyi időt adtam neki, hogy a dara megszívja magát. Ezután bő, enyhén sós vízben kifőztem a vizes kézzel gömbölygetett gombócokat. Átlagos méretű gombócok esetében úgy 5-6 perc főzési időre van szükség, de nem árt egyet kettévágni, hogy a közepe is átfőtt-e. Mindeközben készül a balzsamszósz, emígyen: egy evőkanál cukrot szárazon elkezdek karamellizálni, amikor már halványbarna, hozzáöntöm a balzsamecetet, egy evőkanálnyi vizet, és türelmesen kevergetve sűrű szósszá főzöm a folyadékot. Nem kell neki sok idő, de szemfülesség annál inkább, nehogy odakapjon. Isteni ízű szósz a végeredmény, amit bátrabbaknak tálaláskor az eperre locsoltam, kevésbé bátraknak csak tányérszéli díszítés lett belőle. Tálaláskor a negyedelt epreket a gombócok köré halmoztam, tejfölt csorgattam a tetejükre , porcukor szórást is kaptak, majd jöhetett a szósz...
Nehézségi fok:
Elkészült...
...ez a munka is. Vicces, mert a megrendelő és én egy napon születtünk, úgyhogy én megajándékoztam magamat azzal, hogy letettem a feladat terhét, őt pedig azzal, hogy a születésnapján már gyönyörködhet az ajtóban, amibe ezek a betétek kerülnek:)
A tálalás fontosságáról
Alig hiszem, hogy újdonságot mondanék bárkinek azzal, hogy a tálalás mennyire fontos, legyen szó ételről, italról, nőről vagy férfiról. (A férfira még visszatérek egy tegnapi élményem kapcsán, aminek semmi köze nem lesz a gasztro vonalhoz.) Nos, elméletben mindenki tudja, hogy igaz a tétel, miszerint ha egy étel szépen van tálalva, azt sokkal szívesebben, jobb étvággyal esszük, mintha egy bolti zsírpapírból kellene kibányásznunk a felvágott szeleteket, a kenyér pedig csak úgy a nylonból ugrana ki, amiben vásároltuk. A gyakorlatban azonban kevesen szánnak időt és energiát arra, hogy megfelelően adjusztálják azt, amit a tányérjukra tesznek. Nemcsak a szép edényeknek van nagy jelentősége, de az ételek színének is. A színek tulajdonképpen a fény különböző megjelenési formái, mindegyiknek megvan a maga speciális elektromágneses rezgése. Kibocsátott hullámhosszuk és frekvenciájuk révén hatnak ránk, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagyunk-e, vagy sem. Ha ezeket az energiákat felvesszük, akkor azok szívverésünk, vérnyomásunk, anyagcserénk ritmusát is befolyásolják. A felvételben a legnagyobb szerepe a szemünknek van, hiszen a környezetből érkező jelek 83 százalékát a szemünkön át engedjük be. A sárga színű ételek az emésztést serkentik, a pirosak pedig a vérkeringést, míg a zöldek jótékonyan hatnak a májra. Az alábbi két fotót illusztrációnak szánom annak bizonyítására, hogy szépen tálalt, színes ételt jobb enni, mint egy hevenyészve a tányérra dobált, látványban nem igazán kívánatos menüt. Az első fotó a tegnapi reggelimet, egy szelet teljes kiőrlésű kenyeret és egy félkemény tojást ábrázol némi zöldséggel feltuningolva, a másik pedig a mai ebéd: barna rizs csirkemell szeletekkel, olívaolajos zöldsalátával. Egyik sem egy eget rengető kulináris élvezet, mégis élveztem minden percet, amíg eltüntettem őket a tányérról.
És akkor a tálalás fontosságáról a férfiak vonatkozásában: tegnap születésnapi bulin voltam, drága barátnőm kerek évfordulót ünnepelt. A buli egy pontján megérkezett egy Chippendale-fiú, 18 perces műsort lejtett (nekem mondjuk maga volt az örökkévalóság, de ez jelen esetben teljességgel mellékes, hiszen nem az én születésnapomat tartottuk.) Cowboynak volt öltözve, istentelenül büdös szivar volt a kezében - gondolom, mint a férfiasság szimbóluma -, sarkantyús csizmában döngött a szobában fel s alá, ezen kreációt hámozta le magáról a műsor végére. Nem vagyok prűd alkat, ezt az engem ismerők igazolhatják, semmi kifogásom a chippendale-ség intézménye ellen sem. De! Miközben - hogy finom legyek - szemöldökömet szkeptikusan a magasba emelve néztem végig a - nem különösebben ízléses - produkciót, arra gondoltam, hogy szegény fiú, nem kéne neki ezt erőltetnie, se nem csinos, se nem szexis, valami más mellékkereset után kéne néznie. Majd amikor már civilben előjött a fürdőszobából, döbbentem láttam, hogy a fiú bizony csinos, a fehér ing, amit viselt, fantasztikusan kiemelte nagyon szép kék szemeit, és kifejezetten szexis mosolya van. Semmi másról nem volt tehát szó, mint hogy rosszul választotta meg a körítést saját magához. Ha ezen változtatna, akár én is bevállalnám a saját születésnapomon:)
Sex in the kitchen
Hát, ha lehetne három kívánságom a sorstól, az egyik biztosan az lenne, hogy mindenképpen maradjak ki a Blikkból. A kolléganőimmel - rokonszakma képviselőiként - gyakran röhögünk a bulvárlapok cikkein, amik arról értesítenek, hogy az álompár szakított (tudod, azok, akik már két hónapja együtt jártak, csak keveset találkoztak, mert mindkettejük nagggyon elfoglaltan építi a szédületes karrierjét), vagy hogy Gaál Noémi vizsgázik (esküszöm, vagy két éve volt olyan "hír" az egyik színes lapban), esetleg Leó már megint besárgult (azt ne mondd, nem tudod, ki az a Leó...), de most már jó úton van, mert 3 napja megtalálta a szerelmet. Szóval ha lehet, én ki akarnék maradni a bulvárlapokból. Ma azonban mégis szárnyára vett a "hírnév", de nem bánom, mert meggondolásra érdemes tanácsot kaptam bulvárbloggertől, nevezetesen, hogy a kulináris örömök leírását ötvözzem erotikus élvezetek taglalásával, mindjárt megnőne a blogom látogatottsága. Arra nem tért ki a kollegina, hogy a saját élményeimről írjak-e, vagy csak fikciós alapokon nyomjam, az azonban bizonyos, hogy az ötletet át fogom gondolni. Csak nem tudom, nem vesztek-e többet a réven, mint amennyit nyernék a vámon. Mert lehet, hogy a hátsó szándékkal való behatolás iránt érdeklődők ugyan lelkesen látogatnák a blogomat, de hogy egy halom olvasót elveszítenék, akit a munkahelyi szervere kapásból letiltana a z oldalamról, az zicher. Kéne erről egy szavazást csinálni, nemde?:) (nem) Mindent egybevetve köszönettel tartozom, amiért a szájára vett:)
Főoldal
Bár az ötlet nemisbékáé, engedélyével én is megörökítem a mai freeblog címoldalt. Remélem, sem az üleppel, sem a békával a szerkesztők nem a blogjainkról alkotott véleményüket akarták finoman értésünkre adni:)
500.
Ez milyen már, hogy egy gasztroblogon az 500. bejegyzés egy diétaterv?:) Mondhatni: sajátos. No de mivel Adrienn barátnőm részéről érdeklődés mutatkozott iránta, leírom, milyen diétát tartok. Mert mint mondottam volt, azért vannak a jó barátok... hogy még a diétájukat is megosszák egymással. Ráadásul Adriennel - aki külhonban él - már egyszer végigszenvedtünk online egy 90 napos sorozatot, tartottuk egymásban a lelket, úgyhogy ez a minimum, amit megtehetek a kedvéért:)
Szerintem az alábbi diéta hihetetlenül egészséges, vitaminokkal, ásványi anyagokkal jól ellátott ételsor, ahogy tapasztalom, teljesen betartható, élvezhető. Úgyhogy aki úgy érzi, szüksége van rá, ne habozzon, fogjon hozzá!
1. NAP
REGGELI: fél csésze eper, két kiwi, egy pohár zsírszegény joghurt, egyharmad csésze műzlivel
TÍZÓRAI: gyümölcs, zöld tea
EBÉD: teljes kiőrlésű tészta paradicsomszósszal, paradicsomkarikákkal, friss bazsalikommal
UZSONNA: sárgarépa
VACSORA: egy szelet grillezett csirkemellfilé, kis marék barnarizs, zöldségsaláta
2. NAP
R: 1 db teljeskiőrlésű péksütemény egy teáskanál (mogyoró)vajjal, fél csésze bogyós gyümölcs
T: gyümölcs, zöld tea
E: vegyes zöldségsaláta kevés kukoricával, salátalevelekből, hagymából, paradicsomból, zsírszegény sajtdarabokkal
U: egy zsírszegény joghurt
V: egy szelet grillezett lazac citrommal, gyümölcssaláta
3. NAP
R: banánturmix 2 dl zsírszegény tejből, fahéjból
T: eper, zöld tea
E: csirkehúsos szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, gyümölcssaláta
U: narancs
V: egy csésze csilisbab, fél csésze barnarizs
4. NAP
R: gyümölcssaláta egy banánból, egy narancsból, egy zsírszegény joghurt
T: sárgarépa vagy karalábé, zöld tea
E: zöldségleves nagy zöldségdarabokkal, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér
U: gyümölcs
V: grillezett tengeri hal, fél csésze barnarizs, zöldségsaláta
5. NAP
R: teljes kiőrlésű műzli zsírszegény tejjel, egy banán
T: gyümölcs, zöld tea
E: csirkehúsos Cézár-saláta
U: zsírszegény joghurt
V: egy tányér spenótfőzelék, egy főtt tojás
6. nap
R: egy szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, paradicsommal, egy főtt tojással, salátalevelekkel
T: gyümölcs, zöld tea
E: grillezett csirkehús joghurtos-kapros mártással
U: nyers zöldség ízlés szerint
V: zöldségleves, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér
7. NAP
R: turmix 2 dl zsírszegény joghurtból, egy csésze eperből vagy más bogyós gyümölcsből
T: gyümölcs, zöld tea
E: grillezett csirkehús, egy csésze barnarizs olívaolajos zöldségsalátával
U: egy zsírszegény joghurt
V: hagymás-babos zöldségsaláta, egy szelet tk. kenyér
Ezt az étrendet lehet követni 6 hétig, vagy ameddig csak akarod. Az egyes napokat fel lehet cserélni, a zöldségekkel is lehet variálni.
Sok sikert!:)
Nézem a blogasztron, és azt mondja, hogy ez még csak a 489. poszt. Közben rájöttem, hogy van kettő piszkozat, de hol a többi vajon? Nem értem. No mindegy, lélekben nekem akkor is ez az 500., és pont!:)
Azért vannak a jó barátok... - a grillezett lazac esete a spárgaággyal
Az alábbi msn-párbeszédet folytattam le tegnap nemisbéka barátnémmal:
én: itt vagy?
ő: igen.
én: hála istennek! mondd el légy szíves, nekem, az antihalasnak, hogy kell lazacot sütni?
ő: a bőrös felén 3-4 perc...
én: nincs bőre.
ő: akkor 2-3 perc. a másik fele is annyi.
én: mikor kell sózni, borsozni, sütés előtt, vagy után?
ő: előtte.
én: akkor már csak egy kérdés. nem tudod, mi a francnak veszek én egyáltalán lazacot, mikor nem is szeretem?
ő: nem tudom.
Hát most tessék, barátnő az ilyen, aki egy ilyen alapvető kérdésre se tudja a választ?:) Nos, én viszont nagyjából sejtem, hogy miért is vettem lazacot. Azért, mert diétázom. (És azért, mert afrikai harcsát nem kaptam. Meg még azért is, mert kicsit sznob vagyok. Nem nagyon, de kicsit azért igen:) Azzal nem áltatom magam, hogy életmódot váltok, mert ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni, kisebbfajta atomvillanással egybekötött csoda kellene. De próbálkozom. Tehát vagyok. És ha én vagyok, akkor nekem vacsora is kell. És annak ellenére, hogy tényleg nem igazán kedvelem a lazacot, képes voltam átgyalogolni a Szabadság-hídon a Nagycsarnokba, úgyhogy igazán megérdemeltem, hogy valami finomat vacsorázzak. (A diétázás miatt pedig azt is éreztem, hogy megérdemlek egy extra vásárlást az Ázsia boltban.) Elolvastam egy-két receptet, köztük nemiskéét is, aztán ezt alkottam:
Hozzávalók:
egy szelet lazacfilé, bőr nélkül, kb. 20 dkg
15-20 zöldspárga feje
2 újhagyma
1 szál thai citromfű
2 dkg vaj
2 evőkanál olívaolaj
só, bors
Elkészítés:
A lazacot megmostam, szárazra töröltem. Szemöldökcsipesszel kihalásztam belőle 2-3 szálkát, majd sóztam, borsoztam. Egy serpenyőben olívaolajat hevítettem, beledobtam a hosszában négybe vágott citromfüvet, majd a hal mindkét oldalát 2-2 percig sütöttem. Mivel alapvetően szerencsés alkat vagyok, pont eltaláltam az ideális sütési időt: a hal - ahhoz képest, hogy annyira nem szeretem:) - csodásan omlós lett. Közben a spárgafejeket a megmelegített vajon ressre pároltam, hozzáadtam a felkarikázott hagymát, picit megsóztam, megborsoztam. Tálaláskor a spárgát egy tálba tettem, ráhelyeztem a lazacot, tetejére egy lime szeletet biggyesztettem, megvártam, míg a lányom ezt a szépséges fotót elkészíti, és jóízűen betoltam a lazacot. A többiek smolnit ettek...
El sem hiszem: enyém az első hely!:)
Amikor elolvastam Beatbull kommentjét, amiben gratulált, legörbült a szám: hát nem látta a derék fiú, hogy nem én lettem a közönségdíjas, mert tizenvalahány szavazattal elébem került a Faragó-Taksár páros? Aztán mikor újraolvastam, mit írt, szöget ütött a fejembe: "első helyedhez"... ? Milyen első helyemhez? Az estiskola oldalára kattintva pedig eltátottam a számat: enyém lett a fődíj! Nos, ahhoz képest, hogy ezen a fordulón el se akartam indulni, csak _egyesek_ szelíd nógatására küldtem be a három receptet, igencsak szép eredmény! (A nógatással egybekötött baráti megértésért köszönet annak, akit illet:) Mit mondhatnék? Büszke vagyok és nagyon örülök. Kiemelném a lányom szép fotóit is, amik nyilvánvalóan nyomtak a latban a helyezésnél. És annak is örülök, hogy saját készítésű tésztával a mai világban nyerni lehet. Gratulálok továbbá a második, és a két harmadik helyezettnek, valamint a közönségdíjasoknak!
Nehézségi fok: , nem mehetnék el hozzád tanoncnak?:) Az "f word"-ökben én is jó vagyok;-)
Májusi öröm: az epres palacsinta
A májusban olyan sok dolog van, ami nagyon jó, hogy felsorolni is képtelenség. A sort esetleg nyithatja az orgona és a peónia,
folytathatja az eper és az újhagyma, a végén pedig ott a születésnapom, de ezek között még annyi minden bújik meg, hogy tényleg lehetetlen mindet megemlíteni. Az epres palacsinta egészen biztosan a sor első harmadában menetel. Maga a recept nem egy nagy durranás, hiszen akinek józan esze és egészséges mennyiségű hedóniára való hajlama van, biztosan nélkülem is tudja, hogy epret pakolni a palacsintába jó. Ha ehhez még társul némi mascarpone vagy édes tejföl, hát még jobb. Amiért igazából a poszt született, az nem más, mint maga a palacsinta. Amit hagyományosan nálunk a férjem süt, mert én se a tészta összeállításában, sem megsütésében nem mutattam soha tehetséget, de még annyit se, mint köröm alatt a piszok. Végül is én se tudhatok mindent, nem igaz? Úgy ítélem meg, az élet kegyesen bánik velem: ha palacsintát sütni nem is, de lámpát, ajtóbetétet, mindenféle képeket készíteni ellenben igen. Mivel azonban szeretjük a palacsintát, a párom feláldozta magát, és évtizedek óta az ő reszortja ez. És ebben benne foglaltatik egy bizonyos mennyiségű káromkodás (lásd még: leragadt tészta), sóhajtozás, mindennek az összeolajozása, satöbbi, satöbbi. De mivel mint említettem, szeretjük a palacsintát, a családfőt meg még tán ennél is jobban:), hallgattunk és tűrtünk. No meg ettünk. A múlt héten azonban úgy alakult, hogy én kevertem be a tésztát, hogy mire ő hazaér, süthesse is legott. Tekintve, hogy állandóan visszatérő momentum a tészta csomóssága, elhatároztam, hogy vagy turmixban készítem, vagy robotgéppel. Na de ha már így megreformálom a módszert, miért ne néznék receptet is hozzá? Főleg, hogy fogalmam sem volt, az uram milyen arányokkal dolgozik. Elő is kaptam Horváth Ilona rongyos szakácskönyvét - pedig már a második példányt használom 30 év alatt, és már ez is rongyos -, fellapoztam a palacsinta receptjét, összeállítottam, és azt gondoltam, hogy a mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Igen ám, de a tészta remek, sokkal jobb, mint az előző nálunk használatos verzió, olyannyira, hogy tegnap már nemcsak én kevertem, de én is sütöttem a tésztát. Azon az egyen gondolkozom még, vajon megérte-e a minőségi javulás azt, hogy ezentúl a palacsintát is nekem kell sütni?:)
Estiskola receptverseny
Zajlik az estiskolán az áprilisi receptek versenye, úgy tűnik, én ezzel a receptemmel vagyok még versenyben a közönségdíjért. Ha tetszik, nyomj rá a zöld lámpára!:) Nem erre itt, hanem a recept mellett. Köszi!
Hűtőmustra
Napokig gondolkoztam, megmutassam-e én is a hűtőmet, no nem azért, mintha extra dolgokkal lenne tele, vagy épp ellenkezőleg, szégyelnivalóan üres lenne (bár ilyen is előfordul természetesen), hanem mert míg másokét szívesen nézegettem, valahogy nem éreztem késztetést, hogy a sajátomat fotózzam, posztot írjak hozzá, blablabla... De aztán a hétvégén megint dolgoztam, főzni csak sietősen volt időm, úgyhogy nagyon úgy néz ki, ennél fontosabb dologról, mint a fridzsiderem, nemigen tudok most beszámolni. Aztán mikor elérkezett volna a megvalósítás ideje, még meg kellett várnom, hogy az uram elhagyja a terepet, ugyanis neki a halála, ha indokolatlanul és/vagy túl gyakran nyitogatjuk a hűtő ajtaját (persze igaza van), arról tehát szó sem lehetett, hogy a jelenlétében álljak neki fotózni. Csukott ajtóval meg valahogy nem az igazi a fotó:)
Nálam a legfelső polcon a lekvárok és a tejföl/joghurt/kefír szekció lakik. No meg a házi zsír, amit kedves barátunk, Laci szerez be nekünk megbízható helyről, időnként tojásokkal együtt. A lekvárok között most egészen prémium darabok is vannak, úgymint Morello cherry, gyömbér, sőt, lapul ott egy üveg lemon curd is, ezek részben londoni utam szerzeményei, részben nemisbéka ajándéka. A tejfölök mögött várakozik felhasználásra várva üvegben a zsír, mondhatom, egészen különleges élmény kenyérre kenve, retekkel, újhagymával. Jó, hát egészségtelen, de mit lehet tenni? Némi mértéket kell szabni a fogyasztásának... A második polcon a fiam kedvenc jegesteája és a tej hever, alattuk pedig a felvágottak, vajak, margarinok, sajtok, kőrözöttek, élesztők és kovászos uborkák terülnek el. A negyedik polcon gondolom, jól felismerhető az eper, a lapos dobozban az újhagymák várakoznak - nem sokáig - arra, hogy megegyük őket, látok ott egy palack tejszínnek álcázott műizét, egy darab Rama margarint és egy rossz pillanatban vásárolt tescos mascarpone "krémet", hát mit mondjak, a mascarponéhoz vajmi kevés köze van, de azért az epres palacsintában nagy duzzogva tettünk belőle... Egy régióval lejjebb túrót, habtejszínt, kockasajtot, karfiolt és nagyon fontos söröket látok, no meg néhány szép paradicsomot. A zöldséges fiókokban pedig spenót, petrezselyemzöld, spárga, brokkoli és kétféle retek várja a sorsát.
Az ajtóban legfelül a sarokban egy kis házi készítésű körömvirágkrém, mellette bájos stílusváltással egy üveg jóféle paradicsomos tapenade, ellenpontként pedig mindenféle tubusos mustárok, vöröshagymakrémek, Piros Aranyak, ceruzaelemek fekszenek, de hogy a két kis konzerv micsoda, azt most nem tudnám megmondani, de majd megnézem. A következő polcon majonézek, osztriga szósz, zöld currypaszta, saját készítésű paradicsom sugo, Hoi sin szósz, dijoni mustár, és némi Béres csepp kapott helyet. Legalul pedig tej, almalé, főzéshez némi vörösbor, fehérbor, egy üveg tequilával ízesített sör és teriyaki szósz álldogál. Jé, most látom, a tojásos rekesz lemaradt a képről...
Hát ez az én hűtőm, mondjuk egy átlagos töltöttségi szinten. Nyáron még ennél is több zöldség kap benne helyet, télen sokkal szomorúbb képet mutat ebben a tekintetben a szekrény.
Játék, ami nem is annyira az
Nem vagyok alapvetően játékos alkat, anyám szerint sose is voltam az, már kicsiny gyermekkoromban sem. (Van egy fotó rólam, lehetek olyan 6-7 éves, kezemben egy tévémacival, amit olyan undorral lógatok le a kezemből, ami párját ritkítja.) A helyzet azóta jelentősen romlott, sose voltam képes például legót építeni a gyerekekkel (de mindig sütöttem nekik sütit, ha megkívánták), homokvár építésben is elég gyengén muzsikáltam (ámde kötöttem számtalan szebbnél szebb gondolaT pulóvert a gyerekeknek a homokozó szélén ülve), a társasjátékkal pedig gyakorlatilag ki lehet üldözni a világból, ez van. Egy pszichiáter remek kis dolgozatot kerekíthetne belőlem, amit erre a motívumra lfűzhetne fel, ha valakinek az olvasók közül kedve van, ne habozzon. Na de hogy miért eresztem ilyen bő lére azt a nagyon rövid, ámde fontos információt, amit mondandó vagyok? Azért, hogy eljussak addig a gondolatig, amelyben elétek tárom, miért csatlakoztam mégis a freeblog Zöld Vadművelet 2.0 nevet viselő játékához. Azért, mert ez egy olyan játék, ami baromira nem az. Mert nem játék a környezetünk kritikán aluli állapota, nem játék, hogy a városban bokáig járunk a szemétben, nem játék, hogy úton-útfélen károsítjuk, rongáljuk azt a közeget, amiben élni vagyunk kénytelenek, nem játék, hogy hülyének nézzük azokat, akik tenni próbálnak mindezek ellen. Nos, én most nyíltan vállalom, hogy hülyének nézzenek, hovatovább még örülni is fogok neki, ha a Vadművelet során lesajnáló félmosollyal néznek majd rám az emberek. Mert ez azt fogja jelenteni, hogy hála istennek különbözöm tőlük. És azt is fogja jelenteni, hogy a magam roppant szerény eszközeivel megpróbálom szebbé tenni azt a tenyérnyi területet, amit erre majd kiszemelünk. Ha van kedvetek, csatlakozzatok a játékhoz, akár a mi csapatunkba (mimke, nilatako, Atti és jómagam), akár másikba, ahogy tetszik. Referenciaként meg tudom mutatni a saját erkélyemet, ugyan csak részletekben, de azért...
