Túrógombóc eperrel és balzsamszósszal

Hevert a hűtőben múlt hét óta egy csomag túró, kezdeni kellett vele valamit, mert a túró ára egyáltalán nem indokolja, hogy a felindulásból elkövetett vásárlás után a kukába vándoroljon az áru. Az epret a belsejébe akartam rejteni, de mivel szép nagyszemű gyümölcsök vannak itthon, elvágni nem akartam őket, így inkább külsőleg emelték a túrógombóc fényét:) És mivel lusta voltam prézlit pirítani, porcukros tejföllel tálaltam. Amíg főttek a gombócok, készítettem hozzájuk egy kis balzsamszószt is. Az volt mind közül a legfinomabb, bár csak a kisujjam hegyét dugtam bele (vö.: diéta), természetesen kizárólag ízellenőrzés okán.

Hozzávalók:

30 dkg túró

2 db tojás

2 dl búzadara

egy csipet só

20 dkg eper

egy evőkanál kristálycukor

3 evőkanál balzsamecet

a tálaláshoz tejföl és porcukor

 

Elkészítés:

A túrót villával áttörtem, hozzáadtam a tojásokat, a darát és a sót, és kézzel alaposan összedolgoztam. Kb. 2 órát állt, ennyi időt adtam neki, hogy a dara megszívja magát. Ezután bő, enyhén sós vízben kifőztem a vizes kézzel gömbölygetett gombócokat. Átlagos méretű gombócok esetében úgy 5-6 perc főzési időre van szükség, de nem árt egyet kettévágni, hogy a közepe is átfőtt-e. Mindeközben készül a balzsamszósz, emígyen: egy evőkanál cukrot szárazon elkezdek karamellizálni, amikor már halványbarna, hozzáöntöm a balzsamecetet, egy evőkanálnyi vizet, és türelmesen kevergetve sűrű szósszá főzöm a folyadékot. Nem kell neki sok idő, de szemfülesség annál inkább, nehogy odakapjon. Isteni ízű szósz a végeredmény, amit bátrabbaknak tálaláskor az eperre locsoltam, kevésbé bátraknak csak tányérszéli díszítés lett belőle. Tálaláskor a negyedelt epreket a gombócok köré halmoztam, tejfölt csorgattam a tetejükre , porcukor szórást is kaptak, majd jöhetett a szósz...

 

Nehézségi fok:

Kategóriák

hús nélkül , édesség , hamar

Komment

Eddig 6 komment érkezett

  1. chilii:
    2008. 05. 27. 11:04

    és akkor te ebből finomságból nem is ettél?

  2. Éva:
    2008. 05. 27. 11:20

    a szószt kóstoltam csak meg, és egy falatot a gombócból:)

  3. chilii:
    2008. 05. 27. 15:45

    akkor TE EGY HŐS VAGY!

  4. Alma:
    2008. 05. 28. 12:31

    Az ám, tényleg egy hős! :)

  5. Trostel Péter:
    2009. 07. 24. 8:27

    Szezonban és szezonon kívül is többször el kell készíteni! Mennyei!
    Nem jó a túró, ha nem jó a gyúró! Na, meg a hevítő
    – szóval krémes túrót kell választanom gombócaimhoz. Az erdei öntetem miatt pedig Sárgamuskotályt a Mátraaljáról, ahol "...faluszélen, lakik az én öreg néném ..."! Mert ez a bor a muskotályok királya, jellegzetes, akácmézre emlékeztető illatai körbefogják a hangsúlyos savait a bornak. Aranyló színében a maradék cukor szépen összesimítja a bort és kellemes harmóniát teremt gombócaim, öntetem ízeivel. És ezzel betartom a fő szabályt - borom legyen édesebb a desszertemnél! Magukba és nem egymáshoz – lásd! Rideg Sándor: Indul a bakterház
    jelenete – fogják dobálni gombócaimat kis családom tagjai e hármasság miatt : gombóc – öntet – bor!
    Barátsággal
    Péter
    PS: A recept variációja a www.egeszsegesmegoldasok.hu oldalon is megtalálható, a bor pedig a www.borteka.hu
    online borbolt oldalán szerezhető be Ízlés garanciával!

  6. Éva:
    2009. 07. 24. 8:30

    Kedves Péter, üdv a blogon!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006