Cassata, bő lére eresztve:)

Nagy dolog történt, pénteken ugyanis megvettem életem első Stahl-könyvét. Nem tudok semmit felhozni mentségemre, valahogy elgyengültem, vagy mi a fene, annyi remek könyvet tettem a kosaramba a boltban, hogy kellett egy mellényúlás is:) Na jó, semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen csak bele akartam nézni egy könyvébe, hogy ne csak szájhagyomány útján tájékozódjak a receptjeiről. Nem sok műsorát láttam, a fene se érti, hogy van ez, de én valahogy sose a tévé előtt ülök vasárnap délben... Ámde a fanyalgó hangokat mindig meghallottam jártamban-keltemben, itt volt az ideje a személyes tapasztalásnak. Judittal a világon semmi bajom nincs azon az egy duci gerezd fokhagymázáson kívül, amiről nem bír leszokni, talán már említettem is valahol itt a blogban, hogy ismerjük egymást személyesen is, roppant fájlalom, hogy sok éve nem kerültünk egymás útjába. Na, megint bő lére eresztem a mondandómat, szóval a Gyors édességek című könyvet vettem meg, mert belelapozva úgy ítéltem meg, hogy a fotók a magyar átlaghoz képest jobbak, a receptek nem túl hosszúak, úgyhogy adtam a könyvnek egy esélyt. Nos, a holnapi születésnapi ebéd desszertjeit a könyvből merítettem, úgyhogy két receptnek is lesz alkalma bizonyítani. Az első a cassata, ami egy szicíliai édesség, meglehetősen sok változatát találtam meg a neten, sőt, blogger kolleginák is készítették már előttem, nekem mégis teljesen újdonság volt. Azt éppen nem állítanám a cassatáról, hogy olcsó desszert, de üsse kő, ha finom lesz a végeredmény, megérte a beruházás.

Hozzávalók egy 31x11 cm-es forma megtöltéséhez:

30 dkg babapiskóta

4 dl tokaji aszú

1 narancs

10 evőkanál porcukor

10 dkg különféle kandírozott gyümölcs: narancshéj, citromhéj, stb. Preferálom az Ázsia boltbéli keveréket, amiben van valami zöld izé is, roppant jól mutat a gyümölcskenyérben, diplomata pudingban, remélhetőleg a cassatában is

5 dkg mazsola

5 dkg csokoládé apróra törve

50 dkg ricotta (na, itt kezdtem el félteni a pénztárcámat)

25 dkg marcaspone (az eredeti recept a felét tanácsolja, de az én dobozom már fel volt bontva, egy evőkanálnyi hiányzott belőle, gondoltam, ne kelljen kidobni a maradékot...)

1,5 dl tejszín

fél teáskanál porzselatin (a megemelt mascarpone mennyiségre való tekintettel egy evőkanálnyit használtam)

Elkészítés:

A bort felforraltam két evőkanál porcukorral, amit az összes mennyiségből vettem el, hozzáadtam a narancs lereszelt héját és kicsavart levét, ez igen jót tett az ízhatásnak. Beletettem a kandírozott güymölcsöket és a mazsolát, forraltam egy kicsit a bort, majd eloltottam alatta a gázt. A zselatint pedig elkevertem kb. fél dl vízben, sűrű kevergetés közben felmelegítettem, míg a por teljesen el nem olvadt a vízben, és ezt is félretettem. A továbbiakban felvertem a tejszínhabot egy edényben, egy másikban pedig robotgéppel összekevertem a ricottát és a mascarponét, hozzáadva a megmaradt 8 eka porcukrot. Amikor jó krémes lett, hozzáadtam az időközben a borból leszűrt mindenféle jóságot, a zselatinos vizet, plusz még a csokoládét is. (Ezen a ponton hezitáltam egy kicsit, mert nekem egy könnyű túrós-mascarponés-tejszínes krémbe nemigen kívánkozik csokoládé, de aztán mégis mellette döntöttem, tekintettel arra, hogy régi Keserédesből való beszerzés volt, egészen vékony csokoládélapocskák, gondoltam, ezek nem lesznek túl markánsak a krémben.) A krém elkészítésének útján végső lépésként a tejszínhabot kevertem a túrós krémhez. Emlékszem, ekkor arra gondoltam, mennyire egyszerű desszert ez, pikkpakk elkészül. Akkor ugyanis még nem voltam tudatában annak, mennyi macerával fog járni a babapiskóták formába rendezgetése. Na de ne szaladjunk ennyire előre! A minap vásároltam néhány sütőformát (nagyon régi volt már a kapcsos tortaformám, véletlenül lehetett kapni belőle 18 centiset is, nemcsak malomkeréknyit, úgyhogy magamévá tettem egyet, no meg a tömeges kalácssütéshez is szükség volt plusz formára. Tehát a legújabb cake-formámat (31x11 cm) kibéleltem folpackkal: hosszába is, keresztbe is fektettem egy-egy alaposan túlnyúló csíkot a fóliából. (tt megint gondolkodóba estem, hogyan lehetséges az, hogy nálunk még mindig ilyen siralmas folpackot lehet kapni, amikor az ezredforduló környékén (nem az utolsó előttin, hanem a mostanin:) Amerikában már olyan folpackot vettem a boltban, ami perforálva volt, egy mozdulattal lehetett csíkot tépni belőle, szemben a mi rettenetünkkel, amikor is az ember a Laokoon-csoport tagjának érezheti magát minden alkalommal, amikor fóliára van szüksége: vagy olló, vagy túl sok kéz kell hozzá, ráadásul mire a végére érsz a folyamatnak, szinte biztosan egy használhatatlanra gyűrődött kupac lesz a kezedben... ) És ekkor kezdetét vette az őrület. A leszűrt narancsleves-cukros borban meg kell mártogatni a babapiskótákat, és ezzel ki kell bélelni a formát. Na de ez azért annyira nem egyszerű, mint amilyennek hangzik, ugyanis természetesen különböző hosszúságúra kell tördelni a babapiskótát, mert nem megegyező a mérete a formáéval. A letört daraboktól még a fülem is morzsás volt, de csak azért a fülem, mert más, f-fel kezdődő testrészem nincs. Akarom mondani, mégis van, de azt nem dugtam a piskóta közé:D (Ne törd a fejed, a fejemre gondoltam:) Sziszifuszi küzdelem árán végül ezzel is megbirkóztam, úgyhogy beleöntöttem a krémet a fáradságos munkával képzett koporsóba - sajnálom, nem tudtam elvonatkoztatni ettől a képtől... -, kicsit odaütögettem a formát az asztalhoz, hogy amennyire lehet, összetömörödjön a krém, majd verítékes munkám jutalmaként egész babapiskótákkal fedhettem be a krém tetejét. Ráhajtottam a cuccra a fóliát, majd beküldtem a hűtőbe. Maradt ki valamennyi krém, azt desszertes pohárba öntöttem, az imént kóstoltam meg, hát mit mondjak, meglehetősen ígéretes a krémecske... a babapiskóta biztosan nem rontja el, szóval vérmes reményekkel nézek a vasárnapi desszert elé, mely remények magukba foglalnak egy jó fotót is:) Addig is, míg az el nem készül, érdemes megnézni az alábbi videót - bár kicsit hosszú, 10 perc -, egy kreatív tálalási módot mutat be az olasz szakács.

Nehézségi fok: