Lassan egy éve lesz, hogy ezt a játékot megismertem egy kreatív blogon, megtetszett a dolog, jelentkeztem is rá hamar. Aztán nem történt semmi, nem jött reakció a kommentemre, hiába érdeklődtem is, úgyhogy gondoltam, ez bizony veszett fejsze nyele. Néhány héttel ezelőtt azonban e-mailt kaptam a játék gazdájától, amiből kiderült, hogy valahogy elkerülte a figyelmét az én kézlengetésem, de korrigálja a tévedést, így aztán én is csatlakozhatom a játékhoz. Van bennem valami kis gyermeki azért mégis, ha nem is szeretek túlságosan játszani, vagy inkább a kreativitáshoz vonzódom módfelett, ki tudja? Hála a jó sorsomnak, magam eléggé el vagyok látva kézügyességgel, szerénység ide, vagy oda, ez tény. Úgyhogy ha van kedvetek, csatlakozzatok a játékhoz, remélem, nem bánjátok meg.
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis őkmaguk is megajándékoznak három embert.
Hát így valahogy:)

Manna, akkor küldj egy e-mailt a neveddel és címeddel az itt található e-mailemre:)
eeeen is szeretnek jatszani
tokjo jateknak tunik
viszont ugy nez ki, szept-febr vegeig nem leszek magyarorszagon
akkor is lehet??
anna, persze, hogy lehet.
Én kb. egy éve megpróbálkoztam a dologgal, akkor még egy másik oldallal, de aztán valahogy nem indult be a dolog. Most viszont jelentkeztem e-mailben, aztán meglátjuk:)))
Mithrile, hogyhogy nem indult be? Nem kaptad meg az ajándékodat, vagy nem jelentkeztek a te felhívásodra? Tőlem biztosan meg fogod kapni "a magadét":)
huh akkor jo
Egyrészt én is jelentkeztem, és azóta sem kaptam semmit, másrészt én is kitettem, aztán meg vagy százan megnézték a postot a statisztika szerint, de senki sem írt hozzá egy sort sem:))
De azért most kiteszem a mostani oldalamra, mivel szívesen osztogatok ajándékokat:)))
Mithrile: fog az menni, hidd el:)
Hát akkor innét lecsúsztam, de már kutatok is tovább. Ez jó játék, jó ötlet...
Gouranga!
mcdas, ugyan, egy plusz ajándék nem vág földhöz! küldjél nevet/címet az itteni címemre, és te is kapsz valamit:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Ez tetszik, csatlakozom:)