Annyi mindenről szeretnék írni... Például arról, hogy pontosan emlékszem, Ana vitt bűnbe engem, legalábbis ami a fagylaltgépvásárlást illeti. De ez jó, egy percig se bántam meg, hogy megvettem a kis idióta kinézetű masinát, mert bár télen egyáltalán nem használom, nyáron mindig van a mélyhűtőben házi készítésű fagylalt, és ezt gép nélkül nehezen valósítanám meg, mert hogy én nem kavargatnám fél óránként a szuttyot, az zicher. A mai nap sikerét megünneplendő már tegnap megfőztem a vaníliafagyi alapot, ma este csak a géppel kellett megfagyasztatni. És hogy milyen sikert értem el a mai napon? Ó, hát képzeljétek, ma azzal a tudattal fekszem le, hogy tettem valami hasznos dolgot a környezetemben, lett légyen az bármilyen csekélység, ma nem romboltam, hanem építettem. Holnap reggel ennek következtében olyan fájós derékkal fogok ébredni, hogy csillagokat fogok számolni fényes nappal is, de ez most nem számít. Ma volt ugyanis a Zöld Vadművelet 2.0 keretében a Pillangó Hadművelet akciója, melynek keretében nilatakoval, mimkével és nurse-szel rendbe vágtuk a( egyik) Tuskó áruház környékén elterülő közterületet, ahol is összeszedtünk 8-9 zsák szemetet, beültettünk öt virágedényt, amik bár ott árválkodtak az utcán, csak szemét és gaz volt bennük. Mától vinka rózsák, hamvaskák, büdöskék és bokrok díszítik a tartókat, és nagyon reméljük, hogy az arra járók se el nem lopják a virágokat, se nem dobálnak rájuk szemetet. A trolimegállóval kapcsolatban korántsem vagyok ilyen derűlátó, ott már holnap reggelre megint bokáig fog állni a csikk. Szóval ma szemetet szedtünk, ültettünk, gazoltunk, beszélgettünk emberekkel, játszottunk kajla kutyával, aki besegített az akcióba, és mindehhez még az ég is kegyes volt hozzánk: amint nekikezdtünk a munkának, elállt az eső. 7 órán át dolgoztunk keményen, igazán megérdemeltem egy kis kényeztetést estére.
Hozzávalók:
5 dl tejszín
10 dkg cukor
5 tojás
1 rúd vanília
Elkészítés:
Az alapot előző nap főzöm meg, hogy egy napot a hűtőben töltve jó hideg legyen, így a fagyigép könnyebben birkózik meg vele. A tejszínt a félbevágott vaníliarúddal és a kikapart magokkal melegedni teszem, de nem forralom fel. Közben az 5 egész tojást a cukorral fehéredésig kavarom, és a meleg tejszínt folyamatos keverés közben hozzáadom a tojásos cukorhoz. Simára keverem, majd visszateszem a tűzre, és - még mindig kevergetve - besürítem. Itt óvatosan kell eljárni, mert ha túlhevül a folyadék, édes tojásrántotta lesz belőle, ami a célnak nem hogy nem felel meg, de egyenesen gusztustalan látványt nyújt. Szóval figyeljünk, hogy ez ne következzen be. Amikor a krém kicsit besűrűsödött, kihalásszuk belőle a vanília rudakat, kihűtjük, majd egy éjszakára/egy napra a fridzsiderbe tesszük. Aztán a fagylaltkészítőbe öntjük, 20-25 perc alatt isteni, intenzív vanília fagylalt a jutalmunk. A tetejére kerülhet tejszínhab, készen vásárolt csokoládé öntet, de ha más nincs kéznél, egy kis friss eperből készült szószt mindenképpen öntsünk a fagyira, különben nem lesz gusztustalan a róla készült fotó!:)))
Nehézségi fok:

minnyá, minnyá!:) képeket megkaptam, köszönöm! főoldal, hehe:)))
:)
ügyik vagytok, tényleg jár a jutalom! jöhetnétek ide is! :)
chilii, söpörjön mindenki a saját házatáján:) én söpörtem tegnap eleget...
az a baj, hogy hiába söprögetek, én egyedül kevés vagyok :(((
chilii: demonstrálni kell, akár egyedül, akkár többesben.
Csak semmi hehe! ;)
Mikorleszmátorta?
nilatako, de igenis, hogy hehe!:) torta jövő héten, a tetthelyen, padon elfogyasztva. jó lesz úgy?
Csak semmi hehe! :P
Megfelel a jövő 7 is a pad is. :)
A csöveseknek is hozol tortát? Különben ciki lesz előttük enni...
ó, mindenképpen!:)
Fú, ez a fagyi nagyon jó, megcsináltam. Az meg különösen tetszik, hogy nem csak sárgája kell bele. Nagyon hasonlít a Horváth Ilona-féle fagyihoz.
Judit, örülök neki, hogy ízlett nektek is!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Lesznek képek is..
Mikor állítod be, hogy a bejelentkezetteknek ne kelljen napozni?(hehe:)
Egyébként most Nilatako van főoldalon..Csak úgy mondom :D