Egy sebtében összedobott ebéd is lehet nagyon jó...:)

Én nem tudom, mások hogy töltik a nyarukat, a magam részéről sokkal többet dolgozom, mióta szabadságon vagyok. Ráadásul ez még csak nem is panasz, hanem igazából dicsekvés, mert a műhelyben lenni és üveggel dolgozni, tárgyakat létrehozni, örömet szerezni velük másoknak, nos, ez a világ legjobb munkája. Az azonban tény, hogy a konyhát erősen elhanyagolom - a vasalást és a takarítást is, de ez nem témája ennek a blognak:) -, csak nagy néha esik ki valami említésre méltó a kezemből, de leginkább "csak" jól bevált recepteket készítek, amikkel tuti sikert lehet itthon aratni (lásd még: töltött paprika, rakott krumpli, brassói, lecsó). Tegnap este úgy volt, hogy sokan üljük körül az asztalt, nem csoda, hiszen rakott krumplival csalogattam a népeket a konyhámba. Mivel azonban egy valakinél gyengécskének bizonyult a csáberőm - pedig ő szereti mindünk közül legjobban a rakott krumplit... -, maradt némi főtt krumpli talonban. Ma olyan éhesen jöttem fel a műhelyből, hogy már kettőig is alig láttam, és bár roppant erős volt a késztetés, hogy a Bécsből hozott bivaly mozzarellából készítsek magamnak pikkpakk Caprese salátát, takarékos sváb lelkem mégis inkább a maradék krumpli felhasználását preferálta. És nem bántam meg, ugyanis amit hirtelen összeütöttem, igen jól sikerült, elfogyasztása után gyakorlatilag az élet császárának éreztem magam. Nyilvánvalóan nem én találtam fel a spanyol viaszt ez esetben sem, alighanem ezer éve is sütöttek már ilyet falun az asszonyok, mit mondjak, igazuk volt!

 

 

 

Hozzávalók:

személyenként egy nagyobb héjában főtt krumpli

2 tojás

néhány karika kolbász

néhány szeletke kolozsvári szalonna hajszálvékonyra vágva

1 nagy fej vöröshagyma

egy evőkanál zsír

só, bors

opcionálisan snidling, főtt kukorica (ez is előző napi maradék)

 

Elkészítés:

A zsírt felmelegítem, a szálasra vágott hagymát a szalonna társaságában megfonnyasztom rajta. A krumplit a reszelő almára szakosodott oldalán belereszelem a serpenyőbe, elegyengetem a hagymás zsíron, és alaposan átpirítom. Amikor szép barna az alja, fordítok rajta egyet, a másik részét is megpirongatom. Azért ne süljön kopogós-barnára, különben nem tudja felszívni a tojást. Amikor úgy döntök, hogy a krumpli már rendben van, a kukoricát is hozzáadom a keverékhez, beledobom a kolbász karikákat (igazából ez olyan vastagkolbász jellegű szalámi volt, épp csak át kellett melegíteni), majd ráöntöm a sózott, borsozott, felvert tojást. Körbeforgatom a serpenyőt, hogy mindenhová jusson tojás, és lassú tűzön néhány perc alatt készre sütöm. Én úgy szeretem, ha a tetején a tojás még egy icipicit rezgős. Sok snidlinget vagdostam a tetejére, kenyeret és paradicsomot ettem mellé...

 

Nehézségi fok: - 1 :)

Barackos gombóc

 

 

 

Előre kell bocsátanom, a következő sorok nem azért íródtak, hogy felháborodást keltsenek. Mindössze arról van szó, hogy sohasem értettem, miért vesz bárki mirelit szilvás/barackos gombócot, mikor annál rosszabbat nehezen tudok elképzelni. Nem ítélem el azt, aki megteszi, pusztán csak nem értem... Ráadásul ha magunk készítjük el, alig valamivel többet kell dolgoznunk toronymagasan jobb végeredményért. Az időszűke nem lehet meggyőző érv, hiszen a vizet, amiben a gombócok főnek, így is, úgy is fel kell forralni, zsemlemorzsát szintén kell pirítani. Ami plusz munka van vele, az a krumpli megfőzése (amíg fő, bármi mást lehet csinálni), a tészta összeállítása szintén csak néhány percet vesz igénybe, mert csupán lisztet kell a krumplihoz adni, egyedül az az idő van pluszban a mirelithez képest, amíg várjuk, hogy az összetört krumpli kihüljön. Megjegyzem, erre is vannak praktikák... És hogy a végeredmény mennyivel, de mennyivel jobb, azt még én se tudom zongorázni, aki pedig 21 évet töltött el e hangszer mellett aktívan. (Na jó, ezt csak a hatás kedvéért írtam, ha nagyon összekapnám magam, szerintem bármikor lezongoráznám azt a különbséget:) A gombóckészítés menete ugyanaz, mint a szilvás verziónál. Ha a reggeli lekvárfőzésből kimaradt egy kevés baracklekvár, ne habozzunk felhasználni a díszítésnél!

 

Cukkinitorta

És akkor álljon itt látogatottságnövelőként:)* és vegára hajazó barátaim kedvéért az alábbi recept. Tegnap este készítettem el, nekem nagyon ízlett, a fiúk véleménye megoszlott a kérdésben, mindazonáltal az utolsó morzsáig elfogyott.

 

 

Hozzávalók:

50 dkg cukkini hámozva, vagy ha vékony a héja, ruhástul

6 db tojás

egy marék friss bazsalikomlevél

egy marék fenyőmag

5 dkg parmezán reszelve

egy csokor újhagyma

petrezselyem

só

bors

olaj

 

Elkészítés:

Száraz serpenyőben aranybarnára pirítottam a fenyőmagot, majd félretettem. A hagymákat karikára vágtam, olajon kicsit megdinszteltem. A cukkiniket félkarikára szeleteltem - vékonyan -, és a hagymához adtam, együtt sütöttem őket kb. 5 percig. Só, bors ekkor kerül rá. Egy tálban felvertem a tojásokat, beleszórtam az apróra tépdesett bazsalikomot, ollóval belevagdaltam a petrezselymet is, majd hozzáadtam a reszelt sajtot és a párolt hagymát, cukkinit. Összekevertem, és egy 18 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába öntöttem. 200 fokos sütőben töltött kb. 15-20 percet. Egy sör mellé, és máris kerek a világ...:)

 

Nehézségi fok:

* hetek óta magasan vezeti a keresőszavak listáját a cukkini, ami persze nem nagy csoda így szezon előtt és alatt, ráadásul megdöbbenve látom a jobboldali listában, hogy a receptek cukkinire c. posztomat hányan olvasták...

 

 

 

 

 

 

Pisztáciafagylalt

Szeretem az olyan fagylaltokat, amikben van egy kis harapnivaló. Ennek jegyében nemsokára diófagyi fog készülni, de előtte csináltam egy főpróbát a pisztáciával. Nagyon finom lett a végeredmény, annak ellenére, hogy nekem kicsit semleges a pisztácia íze, bár lehet, hogy csak a régi, gyerekkori élmények tükrében, és nyilván azok a pisztáciafagylaltok gazdagon meg voltak nyomva ételfestékkel és aromával...

 

 

Hozzávalók:

2 nagy tojás sárgája

8 dkg kristálycukor

5 dl tejszín

1 dl tej

10 dkg sózatlan pisztácia

 

Elkészítés:

A tojások sárgáját egy keverőtálban 5 dkg cukorral fehéredésig keverem. A tejszín és a tej keverékét forráspontig melegítem, majd apránként, sűrű kevergetés közepette a cukros tojáshoz öntöm, aztán vissza a lábasba. Ekkor megy bele a pisztácia és a maradék cukor, amit a robotgépben megdaráltam. Hagytam néhány szemet, amit csak durvára vágtam, azt is beledobom. Ismét felmelegítem a keveréket, kevergetve, óvatosan, nehogy a tojás megfőjön benne, majd üvegkancsóba töltöm, kihűtöm, és egy éjszakát ül a hűtőben. Fagylaltgépben 20 perc alatt készült el. Alig bírtam megállni, hogy a dobozba való átkanalazás - és tárolás - folyamatában el ne tüntessem az egészet úgy, ahogy van... A fotó is csak úgy hamarjában készült, képtelen lettem volna hosszan komponálni, fotózni anélkül, hogy az egészet be ne toltam volna az arcomba:) Mert egy jellemgyenge izé vagyok, azért...

 

Nehézségi fok:

Üveggolyó

 

 

 

Cicó indította el felém a golyókat, aztán félúton Maci is lökött rajtuk egyet, köszönöm szépen! Íme az én listám:

 

A: Amerika

Á: álom

B: J.S.Bach

C: citrom

CS: csokoládé

D: díva

E: Egyiptom:)

É: Éva

F: femme fatale

G: görögdinnye

GY: gyerekek

H: Heti Hetes

I: Ivett:)

J: Janis Joplin

K: kaland

L: limoncello

M: Moszkva 1985

N: nőiesség

NY: nyúl

O: olíva olaj

Ö: öntörvényű

P: Panka cica

Q: Quittin

R: Richter, Szvjatoszlav

S: sárgadinnye

SZ: szerelem

T: Tomi cica

TY: tyúkhúsleves

U: Uroboros

Ü: üveg - mi más?:)

V: virág

Z: zene, zongora

W: World Trade Center

 

 

Azért vannak a jóbarátok... hogy baracklekvárt főzzenek:)

 

 

 ...meg hogy ha szükség van rájuk, a helyükön legyenek. Esetünkben a "hely" a tűz"hely", egészen konkrétan a lekvárfőző lábas. Múlt héten beszéltem moessel, aki elmesélte, hogy idén kimarad az életéből a baracklekvárfőzés, mert csak. De hallottam a hangján, hogy ez neki nem esik jól, úgyhogy felajánlottam, megfőzöm én azt a lekvárt, ezen ne múljon a lelki békéje, nohát! Úgyis főzök magunknak is, az a néhány kiló igazán nem számít. Még szerencse, hogy nem nagyétkűek, különben leshettem volna a lyukon, de így pikk-pakk készen volt a lekvár. Jelen poszt természetesen nem azért született, hogy fényezzem magam (csak egy egész kicsit:), hanem azért, hogy elmeséljem a saját - mérhetetlenül egyszerű - lekvárkészítési metódusomat. Úgy emlékszem, azóta használom a Quittin nevű befőzőszert, amióta csak megjelent, méghozzá azért, mert ennél egyszerűbben, mint ahogy a Quittinnel, semmi mással nem lehet lekvárt főzni. A gyümölcsöt ki kell magozni, ha szükséges, hámozni,  (én sose hámozom a barackot például, isten ellen való véteknek tartom, még akkor is, ha így egy kicsit sötétebb lesz a lekvár), felvagdosni tetszés szerinti darabokra, esetleg botmixerrel megdolgozni, összekeverni a Quittinnel, majd erős lángon felfőzni a keveréket. Ha forr, érkezik hozzá a cukor, attól függő mennyiségben, milyen Quittint vettünk (létezik 1:1, 1:2 és 1:3 arányú), ezzel is fel kell forralni a lekvárt, főzni 5 percig, majd mehet a kimosott, kifertőtlenített üvegekbe. Kap 5 percet fejen állva, aztán húz a kamrába, a helyére. Ennyi. Isteni lekvárt vagy dzsemet kaptunk végeredményül, ami kissé zselés állagú, az én ízlésemnek egyszerűen tökéletes. Érdemes kipróbálni.

 

Mosoly- és díjeső

Mi tagadás, ez bizony jól esik. Horasz "mosolya"

 

ugyanúgy, mint Hortenzia kreativitás díja,

 

amihez Zsuzsi szintén hozzátette a magáét.

 

Meglegyezgeti egyfelől a hiúságomat - mert az van nekem bőséggel:) -, másrészt megerősítést ad, hogy érdemes folytatni a főzést is, a blogolást is, az üvegezést is. Rendhagyó állapot, hogy nem jönnek a számra szavak, alighanem a meghatottság a ludas benne, úgyhogy annyit mondanék mindössze: köszönöm szépen, hogy gondoltatok rám!

 

Horasz mosolyát moesnek és nemisbékának szeretném továbbadni, számukra nemigen szükséges indokolnom, de a többieknek talán igen: mindketten igen közel állnak a szívemhez, nemisbéka blogjának igen nagy szerepe volt abban, hogy magam is bloggerré váltam, ezért köszönet illeti. Moes szárnypróbálgatásait pedig drukkerként figyelem, nem tagadom, jól esik, amikor időnként felhív, ha konyhai  tanácsra van szüksége, de szívesen főzök neki lekvárt is, amint erről majd beszámolok.

 

A kreatív blog címet pedig tőlem Évi kapja, akinek barátságára már tizensok éve lehetek büszke, és akit csodálok egyrészt azért, ahogyan varr, másrészt pedig kiapadhatatlan energiájáért, amivel varr:) A másik díjat Cicvareknek tartogatom, aki fáradhatatlanul varr, dekupázsol, főz és szeret:)

 

Padlizsánkrém

Tombol a padlizsán szezon, a piacon már 250 forintos kilónkénti áron csodaszép darabokra lehet szert tenni. Emlékszem, gyerekkori nagy kedvencem a rántott padlizsán volt, alighanem azért, mert roppant nehéz volt a 70-es évek végén, 80-as évek elején padlizsánhoz jutni, sznob énem már akkor is hajtott a különlegességekre:) Megmondom a frankót, próbáltam megszeretni a padlizsánt, mélyen a szívembe zárni, ahogy valamire való gasztroblogger teszi, de nem ment. Nem szeretem grillezve, nem szeretem francia lecsóba, szóval finnyás egy nőszemély vagyok. De krém formájában bármikor szívesen megeszem. Úgyhogy szombaton, amikor megláttam a fényes, sötétlila héjú zöldségeket, egyúttal örömmel állapítottam meg, hogy végre nincs 30 fokos hőség, úgyhogy jöhet a padlizsán, nem gond a sütő begyújtása. Tudom, hogy megvan mindenkinek a tuti padlizsánkrém receptje, azt is tudom, hogy a legtöbben a parázson sütésre esküsznek, de sajnos városi "jány" lévén nekem ez a megoldás nem áll rendelkezésemre, kénytelen vagyok beérni a sütőben sült variációval, ráadásul majonéz nélkül. De mi így szeretjük.

 

 

Hozzávalók:

4 db padlizsán

fél dl olaj

2 kis fej lilahagyma

1 nagy gerezd fokhagyma

só

bors

1 kávéskanál mustár

fél lime leve

 

 

Elkészítés:

A padlizsánokat megmostam, hústűvel megwoodooztam őket, majd fóliával bélelt tepsiben 40-45 percig sütöttem őket 200 fokon. Amikor puhák lettek és egy kicsit kihültek, egy késsel felhasítottam a héjukat, villával kikapartam a belsejüket egy szűrőbe, majd hagytam, hogy a levük lecsöpögjön. Ekkor pépesre nyomkodtam a padlizsánhúst, majd az olajat vékony sugárban hozzáöntve alaposan elkevertem. Ezután került bele a nagyon apróra vágott lilahagyma, a lereszelt fokhagyma, a mustár, a só, bors. Végül a lime levét adtam hozzá. Hűtőben néhány óra alatt összeérnek az ízei, pirítós kenyérre, héjában sült krumplira isteni! Paradicsomot ne felejtsünk el mellé adni.

 

Nehézségi fok:

Ananász sorbet

Olaszországban szinte ingyen dobálták az ember után a fantasztikusan érett, hosszúkás Costa Rica-i ananászt. A nyaralás alatt is pusztítottuk rendesen, de a hazafelé útra is jutott belőle a csomagtartóba. Itthon pedig sorbet készült belőle, mert ez a fajta gyümölcs fantasztikusan édes, aromás, az isten is fagylaltnak vagy sorbet-nek teremtette.

 

 

 

Hozzávalók:

egy ananász feldarabolva

3 dl víz

10 dkg kristálycukor

fél lime leve

 

Elkészítés:

A cukorból és a vízből szirupot főzök, majd kihűtöm. Belecsavaron a lime levét. Az ananászt feldarabolom, leturmixolom, hozzáadom a lime-os cukorszirupot is, azzal is forgatom néhány másodpercig a gépben. Ekkor átöntöm a fagylaltgépbe, és 20 perc múlva kész a sorbet. Egy kis citromfű rátépkedve igazán nem rontja el...

Valahol, valamikor, valahonnan azt tanultam, hogy az érett ananászt arról lehet megismerni, hogy a levelei közül a középsőket könnyedén ki lehet húzni. Tényleg nem emlékszem rá, honnan ez a roppant hasznos információ, de mindig ezt a módszert használom, és még sose vettem rossz gyümölcsöt.

Ananász tisztítása: az ananászt megskalpolom, azaz eltávolítom a leveleit, és a talpából is levágok egy darabot. Majd éles késsel hosszanti irányban levágom a héját, igyekezve minél több "szemet" is eltávolítani belőle. Ha már ruhátlan, hosszában elnegyedelem, mindegyik negyedből kivágom a fás közepét. Ha szükséges, utómunkában még kiszemezgetem a drágát, aztán cikkekre vágom. Valahogy így:

 

 

 

VKF 17. - Ötletes saláták

Tartozom a téma kapcsán néhány vallomással. Először talán kezdjük azzal, hogy nem szeretem a salátákat úgy általában. Van néhány, amit szívesen megeszem, de megmondom őszintén, sose vagyok úgy, hogy felsóhajtok: úúúgy ennék egy salátát... Na, ezzel a nehezén túl vagyok. Szorosan kapcsolódik tehát a második vallomás, miszerint úgy gondoltam, ezt a VKF-fordulót kihagyom. A harmadik vallomás: a recept, amivel mégis indulok, nem saját, sőt mi több, amikor először elolvastam, azt gondoltam, a www.elise.com blog írója kötözni való bolond, amiért összeházasította a görögdinnyét, a feta sajtot és a vöröshagymát, a fenyőmag már tényleg csak habnak tűnt a tortán. A negyedik vallomás lehetne az, miért is döntöttem úgy, hogy mégis kipróbálom ezt a mixet, de sajnos fogalmam sincs, mi vitt erre az útra:) A végső vallomás pedig úgy hangzik: sosem ettem még ennél érdekesebb ízhatású, üdébb salátát, és annak ellenére, hogy az egész család meglehetősen furán nézett rám, amikor a fotózás után belapátoltam a tálnyi cuccot, biztos vagyok benne, hogy nem most készült utoljára ez a remek görögdinnye saláta.

 

 

Hozzávalók:

egy közepes méretű dinnye negyede 

egy marék fenyőmag

egy kisebb fej lilahagyma

egy citrom leve

feta sajt, ehhez a mennyiséghez kb. 10 dkg

bors

friss mentalevelek

 

Elkészítés:

A hagymát szálasra vágtam, és a citrom levélben áztattam, amíg a többi hozzávaló el nem készült. A dinnyét meghámoztam, felkockáztam, kiszedtem belőle a magokat. A fenyőmagot szárazon megpirítottam, a mentaleveleket felvágtam, a fetát szintén apróra vágtam.  Amikor az előkészületekkel készen voltam (max. 10 perc, de inkább kevesebb), tálba rendeztem az alkotóelemeket (a hagymaáztató citromléből egy keveset felhasználtam a saláta megspricceléséhez), tekertem rá egy leheletnyi borsot, és már készen is volt. A dinnye édessége, a sajt sóssága és a menta friss íze egészen érdekes harmóniába olvadnak, és ahogy a fenyőmag roppan a fogak alatt, a menta pedig mindezt egyensúlyba hozza, az valami egészen remek!

Nehézségi fok: 

Nyaralás

A szavak néha teljességgel alkalmatlanok egy-egy élmény leírásához, néhány nap elmeséléséhez. Úgyhogy azokat most mellőzöm is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

folyt.köv. 

Meggyes pite

Meggyes pite nélkül az élet fabatkát sem ér. Még akkor sem, ha a meggyet magozni is kell, amit felettébb utálok, de nem érzek lelkiismeretfurdalást miatta, mert szerintem nincs élő ember, aki szeretne meggyet magozni. Ha mégis akadna ilyen, kérem, kommentben jelentkezzen, szerény tiszteletdíjért alkalmazni tudnám:) Időnként a jószerencse azonban rám is rám kacsint (időnként meg persze leveszi rólam a szemét a szemét!:), úgyhogy ezt az adag meggyet az uram magozta ki. Ez annál is inkább dícséretes cselekedet, mivel a pitét vendégségbe vittük - a balatoni bográcsolás befejezéseként -, úgyhogy nem sok esélye volt rá, hogy rendesen jól lakhasson vele.

 

 

Hozzávalók egy nagy gáztepsinyi adaghoz:

50 dkg liszt

25 dkg margarin

12 dkg kristálycukor

1 csomag sütőpor

1 tojás + 1 sárgája

2-3 evőkanál tejföl

A töltelékhez:

1 kg meggy

10 dkg kristálycukor

őrölt fahéj

15 dkg darált dió

 

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit tálba tesszük - a tejföl kivételével -, összemorzsáljuk, majd annyi tejfölt adunk hozzá, hogy könnyen kezelhető, formálható tésztát kapjunk. Elfelezzük a tésztát, és az egyik felét lisztezett deszkán 5-6 mm vastagra nyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe terítjük. Megszórjuk a darált dió felével, egyenletesen rápakoljuk a kimagozott meggyet, megszórjuk a kristálycukorral és a fahéjjal, majd a maradék dióval. Ekkor a tészta másik felét is kinyújtjuk, beterítjük vele a meggyet, a tészta széleit összenyomkodjuk, kicsit a közepét is meglapogatjuk, hogy csöppet összetömörítsük a tésztát és a tölteléket. Tetejét megszúrkáljuk villával - hogy a keletkező gőz távozhasson -, megkenjük tojásfehérjével (lehet, hogy fordítva kéne csinálni, gondolkoztam már azon, hogy a fehérje talán eltömíti a villa ütötte lyukakat, de mivel még sose repedt ki a gőztől a pitém teteje, az is lehet, hogy ez kukk mindegy:), és 180 fokos sütőben 30-35 percig sütjük. Melegen isteni, de legfinomabb másnapra, amikor a meggy leve kicsit átitatja a tésztát.

 

Nehézségi fok:

 

Ez a fotó meg csak úgy, a balatoni két nap emlékére:

 

 

Bográcsgulyás

Sajnos igen ritkán van érkezésem szabadtűzön főzni, grillezni, ezért aztán különösen büszke vagyok a Fonyódon elkövetett bográcsgulyásomra, tekintve, hogy gyakorlatom zérónulla ebben a témakörben, mégis azt hiszem, emlékezeteset alkottam:) No de majd jönnek - talán - a delikvensek, akik ettek a gulyásból, meghagyom nekik is a lehetőséget, hogy elmondják, milyen volt szőkesége a leves.

 

Hozzávalók:

1,5 kg kockákra vágott marhalábszár (külön köszönet Hajninak, aki darabolta, hártyázta)

6 fej apróra vágott vöröshagyma

1 termetes gerezd fokhagyma

3 szál sárgarépa hasábokra vágva

4 szál fehérrépa hasábokra vágva

60 dkg krumpli kockákra vágva

egy kevés zellerzöld

só

1 teáskanál őrölt kömény

2 babérlevél

pirospaprika

1 tojásból csipetke

olaj vagy zsír (ez utóbbiból 10 dkg)

 

Elkészítés:

Tüzet gyújtunk a bogrács alá, vagy ha erre magunk képtelenek vagyunk, megkeressük a megfelelő embert, aki ellenben álmában is jó kis tüzet tud rakni (valamint rétes sütésben is remek párost alkotunk vele). Megfelelően motiváljuk, gyakorta hangoztatjuk az isteni-lesz-a-leves szavakat, hiúságát is meglegyezzük időnként, valamint sűrűn  hivatkozunk arra, hogy nélküle ez a gulyás soha-az-életben-nem-jöhetne-létre:)

Megmelegítjük a bográcsban a zsírt, rádobjuk az apróra vágott hagymát, és azonnal megsózzuk. Kevergetve pároljuk, amikor üveges, 1 dl vizet öntve alá szinte szétfőzzük.

 

 

Amikor az aláöntött víz elfő, megszórjuk pirospaprikával,

 

 

elkeverjük, rátesszük a húst, és átpirítjuk a paprikás-hagymás zsíron.

 

 

Megvárjuk, míg a hús elveszti a színét, majd kevés vizet alá-aláöntve majdnem puhára főzzük a húst. Eközben kerül a levesbe a babérlevél, az őrölt kömény, a fokhagyma és a zellerlevél, valamint kóstolás után a megfelelő mennyiségű só.

 

 

Amikor a hús félig puha, beletesszük a bográcsba a répákat is, majd 10 perccel később a burgonyát. A folyadék mennyiségét kipótoljuk forró vízzel, hogy annyi levesünk legyen, amennyire szükségünk van. Esetünkben ez a mennyiség kb. 2,5-3 liter víz volt. (Számoljunk a párolgással is!) Ha ügyesek vagyunk - és miért ne lennénk azok? -, egyszerre puhul meg a hús, a répa és a krumpli is. Közben egy tojásból kemény csipetkét gyúrunk, a burgonya után nem sokkal bele is tehetjük a levesbe.

 

 

Kisebb mennyiségű levesnél én egyenesen a fazékba csipkedem a tésztát, de a bográcsgulyásnál volt időm mindet tányérba szaggatni, ezért aztán egyszerre került a levesbe. A csipetke nemcsak finom, de kellően be is sűríti a levest, ha az a hagymától és a hústól nem lenne eléggé sűrű, de megmondom őszintén, régen rossz, ha a csipetke liszttartalmára vagyunk utalva a sűrűség beállításánál:) Nos, amikor a csipetke is megfő, tálalhatunk! Puha kenyeret és csípős paprikát ne felejtsünk el mellé szervírozni!

 

 

 

 

Nehézségi fok:

Szeder fagylalt

Nem tudtam - de persze nem is akartam - ellenállni a gyönyörű szedernek a szombati, forróságban fuldokló piacon. Most fagylalt készült belőle, de szemenként lefagyasztva is fogok eltenni belőle télre, mert triffle-ben, zabkásában, gyümölcsrizsben, vagy egyszerűen joghurtba turmixolva is istenien visszacsempészi a szürke, téli hétköznapokba a nyár fényeit.

 

 

Hozzávalók:

2 dl tejszín

10 dkg cukrozott, sürített tej

20-25 dkg szeder

 

Elkészítés:

A tejszínt és a sürített tejet összekeverem, forráspontig melegítem, majd hagyom kihülni. A szedret leturmixolom - a viszonylag kis mennyiségre tekintettel nem a turmixgépben, hanem a chopperben -, és összekeverem a hideg tejszínnel. A hűtőben várakozik a teljes lehülésig. Fagylaltgépben 20 perc alatt elkészül.

 

Nehézségi fok:

Szezámos pulykagolyók currys karfiollal

Ebben a melegben nekem már az is nehezemre esik, hogy egyáltalán kitaláljam, mit főzzek, nemhogy maga a megvalósítás...! Mennyivel jobb lenne az elsötétített lakás furcsa, megnyugtató félhomályát élvezni, mint a konyhában ácsorogni... de hát a népeket etetni kell, ugyebár, a férfigyomor 40 fokban is képes hangosan kongani az ürességtől... Hát lássuk, ma mit sikerült előadni?

 

 

Hozzávalók:

50 dkg darált pulykahús

2 szelet toastkenyér

1 tojás

só, bors

ízlés szerinti fűszerek, nálam most egy kevés majoranna, lestyán és fokhagymagranulátum

egy fej karfiol

egy evőkanál étkezési keményítő

2 teáskanál currypor

1,5 dl főzőtejszín

1 dkg vaj

petrezselyem

10dkg szezámmag

 

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedtem, és sós vízben 12-15 perc alatt puhára főztem, de ügyeltem, hogy ne főjön túl, hanem lehetőség szerint egyben maradjanak a rózsák. Amikor kész volt, leszűrtem, félretettem. A darált húsból a szokásos módon a hozzávalókkal fasírtot kevertem (ha túl híg lenne, prézlivel köthetünk még rajta), majd gombócokat formáltam a masszából, belehempergettem a szezámmagba, és nem túl forró olajon viszonylag rövid idő alatt készre sütöttem őket. Odafigyelést igényelnek, mert a szezámmag hamar képes megégni, míg a fasírtunk nyers belül. Amikor ezzel elkészültem, elkészítettem a currymártást: a vajat felmelegítettem, beleszórtam a curryt, pirítottam néhány másodpercig, majd a főzőtejszínben csomómentesre kevert keményítővel felengedtem, felforraltam, besűrítettem. Só, bors ízlés szerint került bele. A megfőtt karfiolt óvatosan, hogy ne törjön, beleforgattam a mártásba, az összevagdalt petrezselymet rászórtam, és máris kész volt az ebéd.

 

Nehézségi fok: