Jegeskávé

Két és fél órai városban tömegközlekedés után már csak két dologra bírtam gondolni a 7-es buszon, 40 fokban: a dörömbölő fejfájásomra, meg egy jegeskávéra. (Néha gondoltam egy Uzira is, de azt a világért be nem vallanám...) Az nem volt opció, hogy bárhol megszakítsam az utamat - pedig akadt volna csábító lehetőség útközben akár a Gellértben, akár a Jégbüfében, de még a Simplon kávézó is szóba jöhetett volna -, mert az egyben azt is jelentette volna, hogy meghosszabbítom azt, tehát a jegeskávét mindenképpen otthon akartam meginni. Vanília fagyit kedden délután csináltam, tejszín is volt otthon, a kávé meg szériatartozék az életünkben, úgyhogy semmi sem állhatott az utamba. (Egy tizenéves lányka mondjuk megpróbálta, három megállón át állt úgy előttem, hogy minden pillanatban fel voltam rá készülve, hogy az ölemben landol, de ezen nem csodálkoztam, hiszen a busz harmada üres volt, hát hol máshol kellemetlenkedett volna, ha nem benne az aurámban?) A végeredmény a várakozásnál jobban sikerült, sajnos van rá esély, hogy mindennapos vendég lesz nálam ez a cucc, ami egyáltalán nem öröm, még akkor sem, ha a fagyi és a tejszínhab kalóriatartalmának csak a felét számolom...

Hozzávalók:

egy adag frissen főzött, lehűtött presszó kávé

egy gombóc vanília fagylalt

tejszínhab ízlés szerint

cukor vagy édesítőszer ízlés szerint

Elkészítés:

Megfőztem a kávét - most nem túl erősre, mert a fiamat is belecsábítottam a kávézásba -, a csepegtetőt beleállítottam egy alkalmas edénybe, jeget töltöttem köré, és lehűtöttem. Aztán egy-egy adagot talpas pohárba öntöttem, ebbe kanalaztam a vanília fagylaltot, megkoronáztam tejszínhabbal, és a Hollandiában zsákmányolt jamaica rumos szórócukorral díszítettem.